×
2021. 11 29.
Hétfő
Taksony
6 °C
Gyenge eső lehetséges
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.39 RON
100HUF = 1.34 RON
Helyi érték

Azok a régi-régi május éjszakák

2012.05.02 - 11:17
Megosztás:
Azok a régi-régi május éjszakák

Idős Szarvas Károly, Egri legaktívabb hagyományőrzőjét a régi népi szokásokról, a bálokról és a még ma is emlegetett májusfa-állításokról, a májusi szerenádokról és egyéb tavaszi népszokásokról kérdeztük.

 

 

1953. június 25-én születtem. Őseim törzsgyökeres egriek, a családfámat több száz évre lehet visszavezetni, valamennyien földművesek voltak. Amikor én születtem, Mikolában még volt szülészeti osztály, úgyhogy mint a környék minden akkori lakója, én is ott láttam meg a napvilágot. Apámnak volt földje, de vett még hozzá használatba a földesúrtól is, mert akkor ez volt a szokás. Akinek kevés földje volt, vagy egyáltalán nem volt, az használatba vett a földesúrtól és azért a termény egy bizonyos százalékát leadta. Abban az időben még ökörrel szántottak, akinek lova volt, azt már nagygazdának nevezték, még 1966-ban is volt aki ökörrel szántott, pedig akkor már jól működött a kollektíva — emlékszik vissza a kezdetekre id. Szarvas Károly, aki a népi szokások legaktívabb őrzője.

 

Gyerekfeladat

 

— Mi volt abban az időben a gyerekek feladata, mivel töltötték az időt?

— A kollektivizálásig nem volt óvoda vagy napközi. A paraszt bácsi és a paraszt néni nem volt hol hagyja a kisebb vagy nagyobb gyerekeket. Abban az időben még egy családban több gyerek is volt, kicsitől nagyig minden korosztály. A legkisebbek is ott voltak föld végén. A kicsikre vigyáztak a nagyok, a nagyobbak pedig segítettek a munkában.

— Mit adott abban az időben egy gyereknek az iskola?

— A kollektivizálás után megalakult az óvoda. Egy kicsit fura volt ez az akkori gyerekek számára, hiszen többnyire a mezőn, szabadon, mindenfajta kötelezettség nélkül nőttünk fel, nem voltunk hozzászokva a fegyelemhez. Az apai és anyai szigor valami más volt. Nem mondom azt, hogy az óvodában nem hasznos dolgokra tanítottak, de nekünk az akkor még idegen volt. Iskolába is Egriben jártam. Előttem egy évvel vezették be a kötelező nyolc osztályt. Az óvodáról és az iskoláról is hasonló módon vélekedtünk, nem kedveltünk, de kötelező volt.

 

Hagyományőrző

 

— Önt lelkes hagyományőrzőként ismerjük, aki keveset beszél róla, de sokat tesz érte. Mi az, ami arra készteti, hogy átadja a mai fiataloknak azt, amit élete során felhalmozott?

— A népi hagyományokat én nem könyvekből, tévéből vagy elbeszélésekből tanultam, hanem már gyerekkoromban találkoztam velük, elsőként otthon. Óvodás koromban már sok népdalt tanultam, nem az óvodában, hanem édesanyámtól. Az iskolában keveset foglalkoztunk a népdallal. Volt egy három szólamú kórus, melynek én is tagja voltam, de abban csak hazafias dalokat énekeltünk. Micsik Zoltán tanító volt a zenetanárunk, ő volt a kórusvezető is. Benne voltam a tánccsoportba is, én szerettem mindent, ami népies volt. Valahol ez érthető, hiszen ebben nőttem fel.

— Ön jól citerázik. Hol találkozott a hangszerrel és kitől tanult meg játszani?

— A citerát apámtól örököltem, tőle tanultam meg játszani rajta még gyerekkoromban. Sokat használtam, de valahogy eltűnt, nem tudom mikor. Sajnálom nagyon, mert jó citera volt. Régebben sok citera volt a faluban. Esténként összeültünk, citerázgattunk, megittunk egy-két pohár bort és énekeltünk. Akkor még nem volt televízió. Egribe 1970-ben vezették be a villanyt. Addig petróleum lámpával világítottunk.

 

Azok a régi bálok

 

— Milyen más szórakozási lehetőség volt akkor a fiatalok számára?

— A bál. A bálokat csűrökben tartottunk, viharlámpák voltak felszerelve, azokkal világítottunk. Az is egy olyan világ volt, amin már csak nevetni tudnak a mai fiatalok. A lányok az anyukák és a nagymamák kíséretében jöttek, a fiúkkal tánc közben tudtak csak társalogni. Voltak lányok, akiket sokan táncoltattak — néha még verekedtek is értük —, de voltak olyanok is, akiket egy-két fiú csak azért kért fel, mert rokon vagy szomszéd volt. Tizenkét órakor a cigány elhúzta az utolsó nótát és elvitte őket a szervező rostokra (egy kései vacsorára). Addig a fiúk iszogattak, nótáztak, amelyik lánynak komolyabb udvarlója volt, az leült vele, ha véletlenül kimentek egy-két percre, a mama azonnal ment utánuk. Hazakísérni is csak úgy lehetett a lányt, hogy utánuk ment az anyja, néha a nagyanyja is. Ha a lány egy-két percre még kint maradt a kapu előtt, elcsattanhatott egy-két puszi, de semmi más.

 

Régi hagyomány

 

— Abban az időben nagy ünnepnek számított május éjszakája: a májusfa állítás. Hogyan zajlott le egy ilyen éjszaka?

— Valaha nagy jelentőséget adtunk ennek a hagyománynak, hiszen a lányok a zöld ág megjelenése vagy éppen elmaradása alapján tudták meg, hogy van-e a láthatáron valamilyen komoly udvarló. Délelőtt a fiúk összegyűltek megbeszélni, kik lesznek azok a nekünk tetsző lányok, akiknek májusfát viszünk éjszaka. Igyekeztünk virágzó ágakat (orgonát, aranyesőt) szerezni. Megvártuk a sötét éjszakát, hogy bevihessük a fákat, ágakat a faluba, mert az volt az igazi, ha nem tudta meg mindenki, ki kinek visszük a májusfát, már csak a pletyka miatt sem, de célunk volt az is, hogy meglepetést szerezzünk. A fát feldíszítettük színes szalaggal és virággal, leginkább orgonával. A díszítésnek az volt a jelentése, hogy az állító komoly szándékkal közeledik a kiválasztott lányhoz, akinek számítania kellett arra, hogy még abban az évben meg fogják kérni a kezét. Amikor már minden elcsendesedett a faluban, elindultunk a kiválasztott házakhoz. Általában a kapukra erősítettük fel az ágakat, de az udvarra is felmerészkedtünk, hogy ott valamilyen egészen szembetűnő helyre állítsuk a feldíszített fákat. Olyan is előfordult, hogy a bejárati ajtónak támasztottuk neki, és reggel a háziaknak ott volt a meglepetés, amikor a nyakukba zúdult a májusfa. Aztán, hogy a két rivális egyszerre ért oda, szó szót követett, ami gyakran verekedésbe torkollott.

 

Májusfa állító csapat

 

— Hány fiú volt egy ilyen májusfa állító csapatban?

— Mindig egy nagyobb társasággal vágtunk neki délután a májusfa beszerző útnak. Olykor öt-hat méteres is volt a kivágott fa, amit persze nem volt egyszerű eljuttatni a rendeltetési helyére, de kisegítettük egymást. Amikor jó sötét volt és úgy gondoltuk, már mindenki alszik, elindultunk elhelyezni a májusfát. Előfordult az is, hogy kiszedtük a már elhelyezett májusfákat. De kamaszként inkább csak azért csatangoltuk végig éjjel a falut, hogy minél több lányos házról lelopjuk a kaput. Ha a háziak ezt a kis munkálkodást észrevették, annál izgalmasabb volt. Egyik alkalommal, amikor épp a nagykaput emeltük le a sarkairól, ingben-gatyában kiszaladt a gazda, és elkezdett utánunk rohanni. Mi tovább cipeltük a nehéz kaput, de amikor a vasvilla szikrát hányva csapódott le a lábunk előtt az aszfaltba, rögtön elengedtük a terhünket, s mentettük az irhánkat. Olyan is előfordult, hogy már régen elrejtettük a kaput, amikor a családfő észrevette, kocsiba pattant és nekivágott megkeresni a tolvajokat.

— Szintén május elsejei népszokás a szerenád vagy éjjeli zene. Ez hogyan történt és ki kapott májusi szerenádot?

— Régebben a legény zenekarral ment el a kedvese ablaka alá, és előadatta vagy maga énekelte a helyzethez illő nótákat. A szerenád hallgatásának, illetve fogadásának is megvolt a maga menete: sötét szobában kellett végighallgatni a muzsikát és csak a végén volt szabad világosságot gyújtani. Ha egy ablak sötét maradt, az azt jelentette, hogy a lány nem fogadja a szerenádot. Ma már ez a szokás is feledésbe merült. Volt időszak, amikor próbálták feléleszteni modern hangszerekkel, de ez nem tartott sokáig.

 

Szocialista május 1.

 

— A hatvanas években, a kollektivizálás után új májusi szokások jelentek meg. Ilyen volt a felvonulás. Ezt a szokást, hogyan fogadta a falusi társadalom?

— Mint mindent, ami kötelező. Az első években a kultúrház mellett állatbemutatót szerveztek, ahová mindenki kihajtotta a mutatósabb jószágát, no meg a kollektív állatait. Főztek egy gulyást, és majálisszerűen telt el ez a nap. Később jött a felvonulási időszak, amikor a kollektíva teherautójával bementünk a városba, természetesen magyar népviseletbe öltözve, felvonultunk, majd egész nap sétáltunk, nézelődtünk, akkor ez volt a nagy népünnepély, ami valójában nem indult rosszul, de nagyon hamar elsiklott a rossz irányba.

— A mai fiatalokat mennyire lehet rábírni a néptánc- és a népdaltanulásra? Mit jelent számukra ma május 1.?

— Semmi különöset. Talán egy százaléka a mai falun élő fiataloknak szereti a népdalt és a néptáncot. Május elsején, ha szabadok, elmennek kirándulni, bulizni, ki hova. Meghaltak már a régi falusi népszokások, nincs az a teremtő, aki feltámaszthatja őket.

Elek György

 

 

Cookie