Bogdán Zsolt Dsida-hangjáról dünnyögve

2012. április 11-én Szatmárnémetiben az Ács Alajos Stúdióban került bemutatásra a „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak” című pódiumest. Az előadás szerkesztő-rendezője, Szugyiczky István, Dsida Jenő műveiből állított össze a költészetnapi irodalmi estet. Közreműködött Bogdán Zsolt Érdemes művész és Csutak Réka, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészházaspárja, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas szatmárnémeti színművésznő.

Ki szólal meg, amikor a verset hallgatom? Latinovits? Illyés Kinga? Kovács György, Boér? Vagy Ady, Kosztolányi, Márai, Dsida? Márai Krúdy hárfájáról beszél. József Attila Thomas Mann üdvözlésében így biztat „Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk” ki az a titokzatos „Te” a pódiumon? Fontos-e választ kapnunk erre a kérdésre, vagy elég annyi, hogy szóljon a vers? Hasson!

Április 11. óta fontos, mert felfedezhettünk egy olyan pódium-előadást, ahol nem a Dsida Jenő által írott verseket szólaltatták meg, hanem Dsida Jenő a Bogdán Zsolt hangszálain beszélt hozzánk. Mi a különös ebben? Máskor is kiáll egy színész és mondja Kányádit, Szilágyi Domokost, Arany Jánost stb. Ezúttal mégsem ez történt. Előttünk állt a Dsidába oltott Bogdán Zsolt és megmutatott egy Dsida Jenő nevezetű diákot, egy Dsida Jenő nevezetű lelkes fiatalembert, egy Dsida Jenő nevezetű szerelmest, egy Dsida Jenő nevezetű boldog, máskor elesett polgárt színházi nyelven egyéniséget, megmutatta a költő lelkét. Nehéz ezt megértenie annak, aki nem hisz, nem tud a lélek létezéséről!

Ezen az estén ismételten kiderült, hogy Dsida költészete soha ki nem aknázható tárna, az idők végtelenségéig kitartó lelki-szellemi ásványokkal. A színművész leszállt ebbe a tárnába és nagy boldogságban hozott fel ezüstöt, aranyat, úgy, hogy minden aktusa mögött ott állt az Úr. Igen, aki ott volt ezen az estén az Ács Alajos Stúdióban érezhette, hogy a költő szavai, az előadóművész hangja mögött, ott állt az Úr. Ilyen az az emberi jelenlét, ahol az Úr, az örök rejtőzködő és örök jelenlévő besegít. Nem a megfoghatatlan, a titokzatos tehetség jelenlétéről beszélek, hanem az „Ő” jelenlétéről Bogdán Zsolt mögött, akinek szeretetsugarában ragyogtunk mindannyian, a művészeket körülvevő közönségkoszorú is.

És, ha már választ keresünk arra, ki szólalt meg ezen az estén, észre kell vennünk, hogy a mi lelkünkben, a néző lelkében, visszhangra talált szavak szólaltak meg. Bogdán Zsolt, Kovács Éva, Csutak Réka a hallgató lelkében vihart kavart, torokszorító, könnyes vihart, önvizsgálatra késztető vihart, szellemet, lelket megtisztító vihart. Pedig nem időszerű kérdéseket vetettek fel, még kevésbé adtak választ időszerű kérdésekre, ahogy ezt mondani szokták. Az itt elhangzott kérdések és válaszok az életet éltető lélek kérdései és válaszai, amelyek idő- és térhatárokon túliak, mégis az emberséges lét alapjai. A fájdalomhozó mulandóságról valóban esett szó, de amihez Dsida hozzáér, az nem mulandó.

Az alaphang a szereteté volt, a tiszta, nyitott, átlátható, kitartó, erőtől duzzadó szereteté. Mert a szeretet erő, erről is meggyőződhettünk ezen az estén. Van ilyen, amikor a kiagyalt gondolat helyett az ártatlanság színében, a mögöttesség sleppje nélkül jelenik meg a szó, és éli a létet, az életet, mint az okos búzamezőket szegélyező törékeny pipacsszirmok.

A „nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak” című pódium-est bátran, hol összekötő, hol gondolatot, verset el- vagy szétválasztó szerepben alkalmaz színpadi mozgást. Színpadi helyzetek, jelenetek, kellékek jelennek meg, és szervesülnek az előadással. Megpróbálják a kottatartókat is kellékesíteni.

Szugyiczky István rendezői közreműködéséről lényegében már a fentiekben szóltunk. A szerkesztő Szugyiczky igényes, rangos irodalmi anyagot állított össze, melynek egyik legnagyobb erénye, hogy le tudott mondani több gyakran elmondott, ismert Dsida versről, de nem tudott lemondani a kiaknázhatatlan Pslamus hungaricus–ról. Jól tette! A pódiumi beszédnek azon a közvetlen, emberi hangján, ahogy Bogdán Zsolt tolmácsolta a Magyar Zsoltár részletét, újabb megvilágításban hozta elénk Erdély népének drámáját, felmutatva a 21. századi értelmiségi Magyar Zsoltárát. Bogdán Zsolt után már nem is értjük, miért nevezték magyar hőzöngésnek, magyar emberek Dsida remekművét. Ha hallották volna ezt az előadást, restelkedve vonnák vissza elkoptatott jelzőiket.

Bogdán Zsolt Dsida-szövegmondása úgy szólal meg, hogy nem provokálja a hallgatót, nem uszít, nem lázít, nem politizál, de lelkiismeret-vizsgálatra készteti a hallgatót, vagyis eléri azt a megvilágosító lámpagyújtogatást, amit emberi szó elérhet a lélek titokzatos hajlékában. Bogdán Zsolt Dsida-szavai ezen az estén lélektől lélekhez hajolva mondtak igent szépre, jóra, tisztára. Így vált a költészet napja, a költészet szentmiséjévé az Ács Alajos Stúdióban.

Akik elmulasztották meghallgatni-megnézni a „nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak” című pódiumestet, nem szomorkodjanak. Nem követhet el a Harag György Társulat olyan hibát, hogy ezt az előadást ne kínálja fel újból és újból az igényes kultúrára éhes szatmári közönségnek.

Csirák Csaba