×
2021. 11 29.
Hétfő
Taksony
4 °C
Gyenge szitálás lehetséges
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.39 RON
100HUF = 1.34 RON
Egészség

Covid-19: ennyi minden nem történt meg

2021.10.18 - 17:05
Megosztás:
Covid-19: ennyi minden nem történt meg
Fotó: mediafax.ro
Ahogy Föld körüli útjára indult a koronavírus-járvány, úgy kaptak lábra egyre-másra a hétköznapi embereket féltő meg riogató elméletek nagyhatalmi összeesküvésről, génmódosításról, mérgezésről és egyebekről. Ilyenekről már írtunk, de még nem mindről…

Nem került szóba a korábbi összeállításban Bill Gates, a Microsoft nevű szoftveróriás tulajdonos-alapítója, aki 2020 márciusában a járvány doktor Mengeléje és az emberiség legnagyobb ellensége lett azért, mert előkerült egy 2015-ös kijelentése, miszerint az emberiség következő megtizedelője nem egy világháború, hanem egy járvány lesz. Gates legnagyobb szerencsétlenségére egy 2019 novemberében a Netflixen bemutatott filmben (Egy következő járvány) idézik is a hat évvel ezelőtti kijelentését, amit azonban sokan értelmeztek úgy, hogy közvetlenül a vírus megjelenése előtt tett ilyen kijelentéseket, amiben ráadásul szerepelt az az elmélet is, hogy állatról emberre átugró kórokozó okoz majd komoly problémákat.

Szökött vagy ugrott?

A „laborból szökött meg” elmélet még mindig közszájon forog, pedig ezt a verziót cáfolja az egészségügyi világszervezet (WHO) idén március végi jelentése, amelyik négy verziót említ a terjedés lehetséges okaként, jóllehet az egyiket, amely szerint a vírus egy laboratóriumból szabadult el, felettébb valószínűtlennek nevezi. A kínai hatóságok korábban is határozottan tagadták azt az elméletet, amely szerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából juthatott ki. Legvalószínűbb feltevésként a jelentés azt nevezi meg, hogy a vírus a denevérről egy valamilyen közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, ezt követi a denevérről emberre történő közvetlen átterjedés, és megemlíti — ám szintén nem tartja valószínűnek — az élelmiszeren át történő fertőzés lehetőségét. Ennek ellenére az összeesküvés-elméletet gyártók továbbra is tartják magukat ahhoz az elképzelésükhöz, hogy a WHO egy követ fúj Bill Gatesszel, a kínaiakkal és a háttérhatalmakkal.

Birkasors a maszk által

Kimaradt a két héttel ezelőtti összeállításunkból az a járvány elején elterjedt „tény”, hogy a maszkhordással engedelmességre akarják nevelni az emberiséget. A maszk kötelezővé tételével birkasorsra akarják kényszeríteni az emberiséget a „tudjukkik”, hogy aztán amikor jönnek azok, „akikről nem beszélünk”, akkor csak igába hajtsák a fejünket, és kész. Arról természetesen nem beszélt senki, hogy mikor történik meg a hatalomátvétel, mikor mutatják meg magukat a háttérhatalmak, de úgy látszik, több mint másfél év maszk mögé kényszerítés és ezáltal történő elnyomás nem volt elég, mert még se hírük, se hamvuk a világ új urainak. Volt egy szépen felvezetett, összetettebb verziója is ennek a maszkhordásos-engedelmességes elméletnek, ami szerint maszkhordással kezdődik, teszteléssel folytatódik és oltással zárul a jámborodási folyamat.

Graféncsip

A tesztelés „mellékterméke” lett, hogy az orrváladék-vételezés nem egyéb, mint hogy nyomkövetésre és az egyén tudata fölötti irányítás átvételére alkalmas csipet helyeznek fel a tesztelt alany fejébe, a mintavételező pálcával helyezik azt az orrnyíláson keresztül fel az agyba. Ez módosult később az oltás általi beültetés elméletére, ami aztán mára oda finomodott, hogy ez az oltással való csipelés graféncsippel történik, ezt a grafén-oxid egészségügyben való felhasználására alapozva találták ki. Vagy ha nem graféncsipet, akkor grafén-oxidot kap az, aki oltást kap, ami arra való, hogy a tömeges mérgezés megvalósuljon. Lassan egy éve oltanak koronavírus ellen Romániában, de tömeges elhalálozás még nem történt az oltottak között. Lehet, hogy több időnek kell eltelnie?

Az idősek tizedelése

Elfajultsága miatt csak suttogva kimondott dolog volt, hogy az időseket akarják a Covid-19-járványban megölni, mert ők „nem termelők”, csak terhelik a rendszert, sokba kerülnek az államnak. De az ezt állítók elfeledkeznek arról, hogy ők a legnagyobb gyógyszerfogyasztók, meg klinikaügyfelek, és ezek az ágazatok szintén részei a világ gazdaságának, és ugyebár az egészségügyi maffia hogyan tudná megszedni magát, ha az idősek száma csökken. Abba sem gondolnak bele az időseknek a vírussal való pusztításának elméletében hívők, hogy ha tényleg a szépkorúakat akarná valaki eltenni láb alól, nem kellene világjárványt kirobbantania, egyszerűbb lenne tönkretenni a gyógyszergyárakat, leállítani a gyártást, és az egészet ráfogni a globális terrorizmusra.

Lefizetett újságírók

Nagyon elterjedt elmélet, hogy a sajtó egy követ fúj a háttérhatalmakkal, az újságírók le vannak fizetve, hogy rémisztgessenek a hírekkel és hogy félrevezessenek. Gyakori állítás volt, hogy a sajtó hazudik, amikor betegszámokról, járványról, a megszorítások szükségességéről, a maszk meg az oltás hatékonyságáról ír, de érdekes módon ugyanazok, akik nem hittek ilyen esetekben a sajtónak, minden további kételkedés nélkül hittek a médiának, amikor helyet adott például olyan híreknek, hogy a vírus laborból szökött meg. A lefizetett sajtómunkatársakról szóló állítás valóságtartalmával kapcsolatban személyes tapasztalataim vannak, ugyanis tizenöt éves alsó középkategóriás autóval járok dolgozni, magam aprítom a téli tüzelőt a háztartás számára, amit normális dolog, hogy nem csinálnék, ha euróezreket kapnék egy-egy megrendelt Covid-hírért. Ha busás jutalom járna egy-egy vírushazugságért, nem kéthetente írnék ilyen dolgokról az újságban, hanem naponta, és a Facebook-oldalam sem személyes dolgokkal lenne tele, hanem zúdítanám az ismerőseimre a hazug vírustartalmat.

Pizzai rangú oltások

Azonnal ugrottak tavaly decemberben az oltásellenesek, amikor megérkeztek az országba az első oltások, és azokat pizzás dobozban szállították: ki tud komolyan venni egy olyan orvosi készítményt, amelyiket ilyen hétköznapi körülmények között hoznak-visznek? Aztán elindultak mindenféle győzködések, miszerint az oltás majommá változtatja azt, aki megkapja, mivel az AstraZeneca készítménye egy gorillákból származó adenovíruson alapul. Két nagy tábor alakult ki az oltáselleneseken belül, két egyszerű elmélet mentén: a keleti vakcinák megölnek, a nyugatiak a liberális világhatalmak rabszolgáivá tesznek.

Sterilizál, kórházba juttat

Pár hónapja még megállta a helyét, de ma mintha már nem találkoznék annyiszor a „több oltott van kórházban, mint oltatlan, mert rossz az oltás” fikcióval, és hogy azért oltanak, hogy oltottakkal fertőzzenek, hogy a járvány terjedésével fenntarthassák a bizonytalanságot. Ebben azt nem értettem, hogy ha az oltás rossz, akkor miért adatják azt be adófizetőiknek az államok, illetve ha direkt csinálják, mert meg akarják tizedelni az embereket, akkor miért nem tették máris kötelezővé? Ez az elmélet azért mára lecsendesedett, mintha már lenne az embereknek személyes tapasztalatuk is arról, hogyan vészeli át a betegséget az oltott és hogyan az oltatlan. Az oltásellenesek azt is állították, hogy steril/meddő lesz az, aki beoltja magát, sőt, Diana Şoşoacă szenátor azt állította, hogy ez három generáción át fog érvényes lenni, de gyermektelenség esetében generációkról beszélni ugyebár biológiai nonszensz. Több fiatal ismerősöm is van, akik be vannak oltva, és gyereket várnak, és az események ebben a sorrendben történtek, tehát az oltás volt előbb és csak aztán a fogamzás.

Vannak olyanok, akiknek semmilyen összeesküvés-fétisük nincs, egyszerűen csak félnek az oltástól, félnek a tűtől, azért nem adatják be maguknak a vakcinát. Az ilyeneknek azt mondják az orvosok, hogy jobb a tűtől pár percig félni, mint a kórházban félni heteken keresztül, illetve aki bármilyen okból megtagadja az oltást, az nem fél attól, hogy ha kórházba kerül, akkor titokban beoltják a „rosszakaró orvosok?” Ha pedig valaki két hétig marad beutalva, talán még a második dózist is megkapja.

Elhanyagolt Karikó

Így a végére egy saját elmélet: a háttérhatalmak ugyebár képesek voltak beindítani egy világjárványt azért, hogy az ennek megállítására készített oltással módosítsák az emberek genomját, hogy mérgezzenek és hogy tömeges emberirtást végezzenek. Hogy lehet akkor az, hogy nem voltak képesek Nobel-díjat adatni idén Karikó Katalinnak, aki szabadalmaztatta az mRNS-alapú vakcinákat, aki élen járt abban, hogy ez az oltás elkészüljön?

Princz Csaba

 

Szatmár megye a második a régióban
A régióban Szatmár megye jegyzi a második legalacsonyabb fertőzöttségi indexet, s a hétvégén hosszú hetekre, hónapokra visszamenően most regisztrálták a legkevesebb friss fertőzöttet.
GCS: 1377 új fertőzést igazoltak, 106 Covid-beteg halálát regisztrálták
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) vasárnapi közlése szerint az utóbbi 24 órában 1377 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel; ugyanakkor 106 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ezek közül 19 korábban következett be.
Gyakoribb a szorongás és a depresszió
Dr. Tallian Cristian pszichiáter arról nyilatkozott lapunknak, hogy a járványidőszakban megnőtt a szorongásos és a depressziós megbetegedések száma, ami nehezen kezelhető, hiszen a gyerekek szinte átörökölik a betegséghez vezető forrásokat a felnőttektől.
Cookie