×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
borús égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Csúcsrangadóval indul a VSK éve

2021.01.08 - 13:26
Megosztás:
Csúcsrangadóval indul a VSK éve
Véget ért a téli ünnepekre megadott három hetes szünet, a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata pedig az élvonalbeli bajnokság csúcsrangadójával folytatja az idényt: Sepsiszentgyörgyön a Sepsi-SIC látja vendégül Miguel „Maikel” Lopez edző alakulatát.

Mint ismeretes, ez lesz az utolsó bajnoki torna az odavágók során, a VSK pedig a nagyváradiakkal, a kézdivásárhelyiekkel és a házigazdákkal játszik együtt a sepsiszentgyörgyi „buborékban”. A szombat esti találkozón fog eldőlni, hogy melyik csapat zár az első helyen az odavágók végén, hiszen az ötszörös Román Kupa-győztes és négyszeres bajnok Sepsi-SIC, illetve a háromszoros bajnoki ezüst- és háromszoros bajnoki bronzérmes VSK veretlen ebben az idényben.
A szatmári és a háromszéki alakulat játszotta a 2017–2018-as és a 2018–2019 szezon bajnoki döntőjét, de vélhetően 2020-ban is ez e két csapat találkozott volna a fináléban, viszont a koronavírus-járvány miatt márciusban a szövetség felfüggesztette, később pedig törölte a bajnoki idényt. 
A két alakulat legutóbb tavaly február 8-án találkozott egymással, az akkori középdöntőbeli meccset a háromszékiek nyerték meg 73–58-ra.
A jelenlegi szezonban a sepsiszentgyörgyi lányok állnak az első helyen, mivel az eddigi meccseken mind támadásban, mind védekezésben jobbnak bizonyultak, és jobb kosáraránnyal rendelkeznek, mint a VSK.
A szatmáriak pénteken már elutaztak Sepsiszentgyörgyre, de itthon hagyták Kilin Tündét, aki december eleji izomhúzódása óta még nem épült fel. Várat magára Claudia Cuic bemutatkozása is, ugyanis csak néhány nappal ezelőtt kezdte meg az edzéseket az új csapatával, így kimaradt az utazó keretből a 31 éves szatmári bedobó. Viszont elutazott Sepsiszentgyörgyre Andreea Huțanu, aki végre felépült egy sérülésből, így idénybeli első mérkőzését játszhatja ezen a hétvégén.
Vasárnap mindkét csapatra könnyebb ellenfelek várnak, hiszen a VSK a Kézdivásárhely ellen, míg a Sepsi a nagyváradiak ellen zárja az odavágó idényt. Ugyanakkor mindkét alakulatra várni fog egy-egy pótlás, hiszen egyik sem játszott még az Agronomia Bukaresttel.
Ezt vélhetően egy újabb hosszú szünet követi, ugyanis január 19–22. között a Sepsi Arénában a házigazdák Európa Kupa-tornát rendeznek, majd a válogatott meccsei következnek a 2021-es Európa-bajnoki selejtezőben: a sereghajtó Románia február 4-én a jelenlegi éllovas Csehországot fogadja idehaza, két nappal később pedig a jelenlegi második Olaszország vendége lesz.
Február 18-ra tervezte a szövetség a Román Kupa négyes döntőjének a rendezését, vélhetően ez lesz a következő torna, amin a VSK pályára lép a mostani bajnoki meccsek után. 
A VSK szombaton 19 órától játszik a Sepsi-SIC ellen, vasárnap 14 órától pedig a KSE ellen. Mindkét találkozót élőben közvetíti a Román Kosárlabda-szövetség hivatalos YouTube-csatornája, a FRB Tv. 

NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 10. FORDULÓ

Sepsiszentgyörgyi „buborék”, szombat
16.00
: Kézdivásárhelyi SE – CSU Rookies Nagyvárad
19.00: Sepsi-SIC – Szatmárnémeti VSK

Târgoviștei „buborék”, szombat
16.00
: Rapid Bukarest – CSTBv Olimpia Brassó
19.00: Agronomia Bukarest – CSM Târgoviște

Konstancai „buborék”, szombat
16.30
: Kolozsvári Universitatea – CSM Alexandria

NŐI KOSÁRLABDA, NEMZETI LIGA, 11. FORDULÓ

Sepsiszentgyörgyi „buborék”, vasárnap
14.00
: Szatmárnémeti VSK – Kézdivásárhelyi SE
17.00: Rookies Nagyvárad – Sepsi-SIC

Târgoviștei „buborék”, vasárnap
14.00
: CSTBv Olimpia Brassó – Agronomia Bukarest         
17.00: CSM Târgoviște – Rapid Bukarest

Konstancai „buborék”, vasárnap
12.00
: CSM Alexandria – FCC Baschet Arad

Pesek Attila

Futball: Rangadót játszik hazai pályán az Olimpia VSK
A román labdarúgás Liga3 alapszakaszának utolsó fordulójában, szombaton otthon játszik a Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub csapata, a vendég a 10-es csoport éllovasa, a Zilahi SCM.
Kézilabda: Vasárnap kezdenek a lányok a bajnoki felsőházban
A Nagyszentmiklósi Unirea lesz az Olimpia VSK ellenfele, március 24-én 11 órától a szatmárnémeti, Ady Endre utcai LPS – Both Katalin Sportcsarnokban.
Cselgáncs: érmekkel tértek haza Terely tanítványai
Terely Mihály edző tanítványai három bronzéremmel tértek haza, és másik két sportoló a nyolcaddöntőig jutott el, a Bákóban rendezett U14-es és U16-os korosztályos egyéni bajnokságon.