Drága szülőföldem

Nem hiszem, hogy létezne valaki kerek e nagyvilágban, akinek szülőföldje és gyermekkora ne lenne élete egyik legszebb emléke. Így vagyok ezzel én is, és valahányszor meglátogatom a számomra páratlan szépségű szülőföldemet, Szatmárhegyet, már az előcseri dombbal kezdődően hallani vélem az egykori kisvonat, Zsuzsika püfögését, ahogy nehézkesen megy fel a dombra. Ami Donát megünneplését illeti, visszaemlékezem szép gyermekkoromra, amikor keresztszüleink, szüleink, rokonaink mézeskalácsokkal, cukorból készült apróságokkal, apró ajándéktárgyakkal kedveskedtek nekünk. A mostani Donát-napokat is varázslatossá teszik a szórakoztató műsorok. Azon kívül, hogy politizálásba bocsátkoznék, meg kell említsem, hogy az idei ünnepségen kiemelkedő volt számomra, amikor Szűcs Szabolcs polgármester úrnak gratuláltam megválasztásához. Válaszában azt mondta, nem neki köszönhető a siker, hanem azoknak az embereknek, a szatmárhegyieknek, akik rá szavaztak, akik ismerik tudását, szülőföldjéhez való ragaszkodását, és ő mindent megtesz azért, hogy Szatmárhegy minél szebb legyen. Szép pillanat volt az ünnepségen az is, amikor a szép magyar nótákat kis csoportokba verődve dúdolták a helybéli legények és leányok, és élő zene keretében csendültek fel az örökzöld dallamok. Ezek a nóták útravalóul szolgáltak mindenkinek. Elhagyjuk a szép Szatmárhegyet, indulunk vissza Szatmárnémetibe, az előcseri erdőt elhagyjuk, az út mentén kecskepásztorok integetését viszonozzuk, a viszontlátásra, szép szülőföldem! A szép emlékek majd a fotókon köszönnek vissza a jövő generációjának. Ezen az ünnepen talán még a csillagok is szebben ragyogtak Szatmárhegy fölött.

Oláh István