×
2020. 05 25.
Hétfő
Orbán
9 °C
Borult idő
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.44 RON
100HUF = 1.39 RON
Szatmárnémeti

Egyre több a szatmári diákmunkás

2019.07.04 - 12:19
Megosztás :
  • Egyre több a szatmári diákmunkás

    Évről évre nő a vakációs diákmunkára jelentkező fiatalok száma a megyében; a turizmusban, a vendéglátóiparban és a szabadidő-eltöltéssel foglalkozó cégeknél tudnak pénzt keresni a diákok.

    Július elsejéig tizenöt szatmári cég jelezte ebben az évben a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) felé, hogy fiatalokat alkalmazna a nyári időszakban; évről évre nő a nyári szünetben dolgozó diákok száma a megyében. Két évvel ezelőtt 89 középiskolai tanuló vagy egyetemista korú fiatal vállalt időszakos munkát a nyári vakációban, ezek száma tavaly már 96 volt, idén pedig várhatóan meghaladja majd a 100-at a vakációs munkások száma. A diákmunka kedvelt ágazatai a közétkeztetés, ahol konyhai kisegítőként, fagyiárusként vagy pincérként szoktak fiatalok dolgozni, főleg a nyári lakodalomszezonnak köszönhetően; vagy a turizmus, ahol például egyszerűbb idegenvezetési vagy szórólap-osztogatási munkákat tudnak rájuk bízni. Hasznukat veszik a fiataloknak a kereskedelemben is, ahol bolti kisegítőként, árurakodóként vagy mozgóárusként dolgozhatnak nyaranta, valamint a konfekcióiparban is találnak számukra munkát a vállalkozók, de a szabadidő-eltöltésben érdekelt cégeknél, például a strandokat üzemeltetőknél vagy fesztiválszervezőknél is van helyük a diákmunkásoknak.

    Szabályozások

    Diákmunkással ugyanúgy munkaszerződést kell kötni, mint bármelyik másikkal, és a szerződés adatait ugyanúgy időben fel kell tölteni az elektronikus rendszerbe; napi hat órát dolgozhatnak a fiatalok. Tizenöt éven aluli fiatalt a legrövidebb időre sem szabad otthonin kívül más munkára fogni, mert az bűncselekménynek számít, és három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A tizenötödik életévét betöltött fiatal már dolgozhat napi hatórás részmunkaidőben, ha mindkét szülő beleegyezik. A tizenhat éven felüli fiatal pedig már szabad akaratából dönthet, hogy vállal-e napi hatórás munkát.

    Az állam is szorgalmazza az idénymunkát, és havi 250 lejt pótol a diák fizetésébe, amelyik nem lehet alacsonyabb a mindenkori minimálbérnél, erről a diákfoglalkoztatást szabályozó 72/2007-es számú törvény rendelkezik. Ugyanez mondja ki, hogy évente hatvan munkanapnál nem lehet hosszabb időtartama az ilyenfajta munkáltatásnak, és hogy a diákmunka is adóköteles, de a tanulónak semmilyen adóbevallási kötelezettsége nincs jövedelme nyomán, ennek adóvonzatával az alkalmazó foglalkozik. Az AJOFM-nél bemutatott bérszámfejtés (pontaj) és bérlap (stat de plată) nyomán utalják a cégnek a diákmunka-támogatást, annak államkincstári (trezorerie) számlájára.

    Princz Csaba

     

    Cookie