×
2020. 09 30.
Szerda
Jeromos
10 °C
Eső
1EUR = 4.87 RON
1USD = 4.17 RON
100HUF = 1.34 RON
Nagykároly

Épített örökségünk — múltunk és jövőnk

2020.05.05 - 16:51
Megosztás:
Épített örökségünk — múltunk és jövőnk
Enyedi Anna Regina neve minden bizonnyal ismerősen cseng sokak számára. Elhivatott művészettörténész ő, aki szívügyének tekinti épített örökségünk, a műemlékek megőrzését, védelmét.

A Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) kezdeményezése révén 1984 óta ünnepeljük április hónap derekán a műemlékvédelem nemzetközi világnapját. Az Erdélyben is egyre nagyobb figyelmet élvező esemény kapcsán osztotta meg velünk gondolatait Enyedi Anna Regina, a fiatal nagykárolyi művészettörténész.

„Nemrég volt a műemlékvédelem világnapja. Idén is, ebben a furcsa évben. Máskor, más esetben kinn vagyunk, utazunk, bejárjuk a kedvenc épített örökségi helyszíneinket, most pedig hetek óta alig várjuk, hogy ezt tehessük, bejárhassuk a várost.

Nehéz összegyűjteni, mennyi mindent jelentenek a műemlékek. Azt a temérdek munkaórát, sokszor már a reménytelenségbe torkolló kutatást, az elmesélhetetlen örömöt és valamiféle boldog beteljesedést (meg persze az újabb ötleteket és a magadra zúdított újabb kérdéseket), amikor végre előkerül a kirakós (egyik) hiányzó darabja, megtalálod a tervezőt, kijön a matek, és meglesz az építés éve is, a sok összefüggés fölött pedig végre letisztul a kép. Azért, hogy megérthessük őket, meghallhassuk a történeteiket, tanulhassunk a hozzájuk kötődő, bennük leélt vagy ledolgozott megannyi emberéletről, az „átélt” viharokból, háborúkból és tavaszokból.
De nem csak fejtörést és munkát jelentenek. Jelentenek még hosszas csodálatot, néha gyermeki rajongást, önfeledt örömöt, rácsodálkozást, egész napra elegendő boldog órákat.
Jelentenek izgalmat. A felfedezésre váró ólomüvegek, kovácsoltvas korlátok, elrejtett évszámok, tarka és virgonc játékú padlókövek, festett puttós mennyezetek, titokban meglesett szecessziós csempekályhák, szebb napokról mesélő frízek és gipszstukkók bérházainak nyitva felejtett kapuját. Átépített templomok küszöbnek használt középkori faragott köveit, meszelt fal alatt is átsejlő, festett Szent Lászlót, ósdi tornyok rozoga lépcsőivel való megküzdést, középkori kőfaragójegyeket, monogramos tetőcserepet, évszázados latin „graffitit”. Utánozhatatlan kilátást.
Jelentenek sírást. Lebontást, buldózert, falfirkát, csákányt, hézagos törvényt, beázó tetőt, törött márványangyalt, korhadó padlót, golyónyomot, kifosztott belsőt, gyommal benőtt díszlépcsőt, feltépett padlót, poros galambfészket a mellékoltáron, megcsonkított oromzatot, live-ban égő Miasszonyunkat, elmállott vakolatot, megfakult színeket, téglánként elhordott, patinás senkifiát.
Jelentenek életre szóló élményt. Stendhal-szindrómát. Gyönyörűt, magasztosat, fejtörőset, vidámat, elképesztőt, bátrat, egyszerit és megismételhetetlent. Alázatot, erőt. Felemelő magasságot, magadba zárt mélységet. Fényeket, hangokat, színeket, illatokat. Ködfehér ezüstfátyolba burkolózó novemberi romtemplomot Zsámbékon. Gótikus üvegű fény helyett alabástrom rajzú angyalszárnyakat a Falon Túli Szent Pálban, Rómában. Avishai Cohen jazzkoncertjét a Dohány utcai zsinagógában. Reneszánsz lantdallamot a bársonyzöld fűben ülve az öreg csíkszeredai várban. Kiülést a hétszáz éves milánói dómtetőre, s onnan nézni szerteszét, ahol a madár jár. Együtt visszhangzást a Yerebatan vízcseppjeivel Konstantinápoly alatt. Rüstem pasa azúrkék, tulipános csempéit a dzsámi falán. Megtalálni, amit nem kerestél: amikor valahova az Arnón túlra lemenő nap az örökkévalóságig búcsúzik a San Miniato Al Monte tárt, tömörfa kapuin keresztül az apszis óarany mozaikjaitól, és az altemplomból a nyitott fedélszékig, mélyről a magasba búg két atya gregorián miséje… Valamit megtalálsz, amit nem kerestél. Valami rádtalál, ami nem keresett. Félhomály a szemnek, ősidők az észnek, alázat a tudatnak, közelség a léleknek. Az élet nagy pillanatai közé tartoznak immár…
És jelentik az otthont. A Károlyi-kastélyt, amihez fel kellett nőni. Kolozsvár főterét, ami segített felnőni. A marosszéki és kalotaszegi falvakat és templomokat, amik eltéphetetlen „népi” gyökereket adtak. És a saját csapzott sorsú, árva műemlékeimet otthon, amikért, néha úgy érzem, az utolsó óráig elszántan fogok harcolni.
Amikor majd újra kinn leszünk, utazunk és felfedezünk, nézzünk fel a minket körülvevő épített csodákra! Bíbelődjünk el a századfordulós padlóburkolat kacskaringós mintáival, fedezzük fel a fejünk felett a tavaszi gipszvirágokat és geometrikus fonatokat, nézzünk fel a torony szobraira, és csodálkozzunk rá, mennyi méltóságteljes matuzsálem nézi a hozzánk hasonló járókelőket már sok-sok évszázada, töretlenül (vagy törötten, vagy megjavítottan).

Szeressük és tiszteljük a műemlékeket! Vigyázzunk rájuk, hogy múltat adjanak nekünk és jövőt!” — fogalmazta meg gondolatait a fiatal szakember.

Cookie