×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
4 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Erdődi Espereségi Nap

2012.05.17 - 10:04
Megosztás:
Erdődi Espereségi Nap

 Az Erdődi Esperesség Napját tartották vasárnap Krasznabélteken. Fiatalok és felnőttek, a közösségük sorsát szívükön viselő emberek imádkoztak, beszélgettek, terveztek együtt.

A találkozó a Szent László templomban kezdődött, ahol a szentmisét Ft. Ágoston Ferenc krasznabélteki és Ft. Tzier Ernő erdődi plébánosokkal bemutató Ft. Hannkovszky Ferenc püspöki helynök prédikációjában a napi evangélium (Jn 15,9-17) üzenetét magyarázta a sokak által ismert ige alapján: „Azt parancsolom, hogy szeressétek egymást!” A szentmise után csoportfoglalkozások következtek, külön a gyerekeknek, férfiaknak és nőknek. Míg a fiatalabbak játékos módon tapasztalták meg az egymásra való odafigyelés örömét, a közösséghez tartozás felemelő érzését, addig a felnőttek a plébániák valóságával foglalkoztak. Áttekintették, hogy milyen kihívásokkal szembesül a bükkaljai közösség, a helyzetkép felállítása után pedig a konkrét teendők, a belülről történő és nem mástól megoldást váró cselekvés módjáról beszéltek. A találkozó végig jó hangulatban zajlott, ezt pedig tovább emelte a záróakkordként délután tartott közös litánia és a Szentségi Jézussal a szentségimádásban való találkozás.