×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Eredményt hirdettek: megvan, ki a legügyesebb kis séf

2020.06.25 - 19:07
Megosztás:
Eredményt hirdettek: megvan, ki a legügyesebb kis séf
Hatalmas volt az érdeklődés a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és a hozzá tartozó kulturális intézmények munkatársai által meghirdetett, A legügyesebb kis séf elnevezésű verseny iránt.

Az online módon meghirdetett s lezajlott versenyen korcsoportokra osztva versenghettek egymással azok a gyermekek, akik szívesen megmutatták, hogyan segédkeznek vagy dolgoznak a konyhában, illetve beküldték az általuk elkészített étel receptjét is.

A versenyre beérkezett pályaművek zsűrizése, valamint a kapott értékelések központosítása után, három hét várakozást követően nyilvánosságra hozták a végeredményt.

„Nekünk, szervezőknek minden gyermek győztes, már csak azért is, mert a nem mindennapi körülmények között is vállalták az online megmérettetés nehézségeit és kihívásait. Mindegyikük győztes, azonban mivel egy versenyről van szó, mégis döntést kellett hoznunk arról, ki is legyen A legügyesebb kis séf cím birtokosa. A jegyek döntöttek a végső sorrend kialakulásáról.

A díjazottak oklevelet és könyveket kaptak, ezeket a Nagykárolyi Városi Könyvtár székhelyén lehet átvenni június 29-től. Abban az esetben, ha a díjazottak között olyanok is szerepelnek, akiknek a lakhelye távolabb van, és nem tudnak sort keríteni a személyes átvételre, kérjük, írjanak nekünk a festivalcarei@yahoo.com e-mail-címre” — mondta Bogdan Georgescu igazgató.

Eredmények

0–3 évesek korcsoportja: I. hely: Sabau David-Andrei és Pakai Ana-Maria, II. hely: Lucaciu Lara és Nistea Sofia. III. hely: Lucaciu Edwin és Körtvelyesi Florian. Dicséretben részesült: Virág Mira.

4–5 évesek korcsoportja: I. hely: Bereczki Dóra, II. hely: Tóth Hanna Irisz és Máthé Tamás, III. hely: Crisan Maria Anais és Mate Antonio. Dicséretben részesült: Ludescher Dóra.

6–7 évesek korcsoportja: I. hely: Tárnoky Octavian, II. hely: Racasan Miruna, Isabella és Kincső, III. hely: Varga Bence és Varga Armand. Dicséretben részesült: Szabó Milán.

8–9 évesek korcsoportja: I. hely: Borota Sahara, II. hely: Gavris Andreea, III. hely: Gardos Cezar Andrei, III. hely: Deac Maya. Dicséretben részesült: Sterk Áron és Micle Carina Diana.

10–12 évesek korcsoportja: I. hely: Oana Marincas és Varga Adriela Stefania, II. hely: Simay Denis Dominik, Barna Tamás és Avram Noel, III. hely: Papp Krisztina és Varga Alesia Maria. Dicséretben részesültek: Süveg Lénárd, Süveg Milán, Srádi Jázmin és Mohr Marcell.

Giurgiu-Kovács Mónika a nagykárolyi RMDSZ polgármesterjelöltje
Zsúfolásig megtelt a Nagykárolyi Városi Színház pénteken délután. Itt szervezték meg a helyi RMDSZ rangsoroló közgyűlését, melyen arról is döntés született, hogy ki lesz a Szövetség színeiben induló polgármesterjelölt.
Kárpótolják a többnapos nagykárolyi áramszünet károsultjait
Több mint 175 ezer lejes kártérítést ítéltek meg azoknak a lakosoknak, akiket érintett a 2015-ös, több napig tartó nagykárolyi áramszünet. Három napnál is tovább maradt akkor áram nélkül a város mintegy fele.
Forgalomlassító konvojok Nagykárolynál és Szatmárnémetinél
Hiába a hétfő esti megegyezés a gazdák és a mezőgazdasági minisztérium között, kedd délelőtt Szatmárnémetiben és Nagykárolyban is forgalomlassító akcióba kezdtek gazdálkodók és fuvarozók.