Falanszter vagy valami más?

Vannak, akik egy olyan járványról beszélnek, amilyenhez sok hasonló volt már az emberiség történelmében, mások azt állítják, hogy nem a járvány maga, hanem az annak legyőzéséért kialakult emberi hozzáállás fog lényeges, az emberiség életének a további alakulását meghatározó változásokat hozni. Évtizedek óta nagy hangsúlyt helyeznek a szociológusok, az oktatásban és nevelésben tevékenykedők és sokan mások arra, hogy erősödjenek a kisebb és nagyobb közösségek, most pedig mindenkit arra ösztönöznek, hogy zárkózzanak be a lakásaikba, és kerüljék a kapcsolatot a kívülállókkal. Ennek is megvannak az előnyei, hiszen az eddig állandó rohanásban élő családtagok szinte alig találkoztak, beszélgettek egymással, elég sok esetben nem működött a családi élet, a párkapcsolati intimitás. Lassan-lassan mindenki felmérheti, hogy a saját életében ezen a területen milyen arányú javulás történt. Annyit lehet látni, hogy az otthoni munka elég nagy százalékban az interneten történik. Otthon vannak ugyan a házastársak és a gyerekek, de valamennyien a számítógéphez és az okostelefonhoz vannak kötve, igaz, tőlük függ, hogy mennyi időre, tőlük függ, hogy mennyi időt szakítanak egymásra. A koronavírus-járvány egyik súlyos következménye a munkahelyek megszűnése. Rég beszélünk már arról, hogy az online ügyintézéssel lényegesen csökkenni fog a hivatalnokok száma, de ismert okok miatt eddig mindig halogatták a létszámcsökkentést. Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy a közintézményekben csökkentett óraszámmal, kevesebb alkalmazott bevonásával dolgoznak, mégsem tapasztalható fennakadás. Évtizedek óta beszélünk az online oktatás bevezetéséről, de ott is az volt mindig az akadály, hogy mi lesz a pedagógusokkal, hiszen akkor nem kell majd a legkisebb településen is nyolc-tíz pedagógus tíz-tizenkét diák oktatásához, a nagyszámú pedagógus fizetésének, ingáztatásának és a tanügyi intézmények működtetésének a költségeiből fel lehet szerelni minden diákot a szükséges eszközökkel. Szintén nagy hangsúlyt helyeztünk eddig a hagyományőrzésre és a kultúrára, most pedig azt tapasztaljuk, hogy ilyen téren is lehet eredményes az online módszer, akár a hangszeroktatás is lehetséges. Mindenképpen szót kell ejteni az egyházakról is. A kommunizmus évei alatt — erre már egyre kevesebben emlékeznek — a templom volt az a hely, ahol a legnehezebb időkben is elhangzott a magyar szó, a magyar ének, a magyar vers… A templom nemcsak a közös imádság, hanem a találkozások helye is volt. Mára már a lelkipásztorok az óvintézkedésekre hivatkozva egyedül maradtak a templomokban. Ki tudná megmondani, mi lesz a koronavírus után? Lesznek még iskolák, színházak, koncerttermek, megtelnek-e még a templomok? Vagy beteljesedik Madách Imrének a falanszter színben felvetett jóslata? Azaz: ha a végtelenné tágított társadalmi szabadság nem volt képes korlátozni az életet, jogos igény merül fel, hogy az észszerűség és a ráció szabja meg a határokat. Az utópia, a tökéletes világ, a teremtés korrekciója logikusan nő ki a liberalizmus eszmerendszeréből, feloldhatatlannak tűnő ellentmondásaiból. A józan ész uralma azonban szükségszerűen leszűkíti és elszürkíti a sokszínű és gazdag életet, kizárja belőle mindazt, ami a ráción innen vagy túl van: a művészetet, az érzelmeket, az emberi vonzalmat. A rend nevében feladott szabadság leveszi ugyan az ember válláról az egyéni döntés és felelősség terhét, de meg is fosztja mindattól, ami emberivé teszi az életet. A haszonelvűség uralkodik, nem individuális szinten, hanem egy központi akaratnak alárendelve.

Elek György