Gazdasági avagy erkölcsi válság?

„Semmi sem fontosabb, mint hogy az embernek az érthetetlennel állandó kapcsolata legyen.” — írja Hamvas Béla. Az egész világon gazdasági válságról beszélnek. Bizonyára sokan ismerik az anekdotát az egyszeri emberről, aki miután alaposan felöntött a garatra, leesett a mezőn lovas kocsija bakjáról, és mély álomba szenderült. Amikor felébredt, látta, hogy a szekér ott van, de a lova sehol sincs. Ekkor aztán így okoskodott: ha én vagyok én, akkor ellopták a lovamat. Na most ha nem én vagyok én, akkor viszont találtam egy szekeret. Nem mindegy tehát, hogy mit, milyen szemszögből nézünk? Így van ez a válsággal is, aminek vannak a bőrünkön is érezhető következményei, melyekkel nap, mint nap találkozunk. Egy idő után elfogadjuk, már-már természetesnek tartjuk ezt a terhet, bár gyakran panaszoljuk, hogy ez nagyon nehéz időszak, de mit tehetünk, így alakult a világ, ez történt, ezt kell megoldani. A kialakult helyzet kezelésére a kormányok mellett különböző csoportosulások alakulnak világszerte, és mi — más választásunk nem lévén — reméljük, hogy a válságkezelők majd jól és hatékonyan végzik a munkájukat, bizakodunk, hiszen ők értenek hozzá, majd rendbe hozzák a dolgokat. Pedig ez nem így fog történni. E problémákra csak mi egyének, a magunk helyén, a családban, a munkahelyen, a közösségekben vagyunk képesek megoldást találni. Hiszen a gazdaságot is mi magunk, emberek alakítjuk kisebb-nagyobb mértékben, alacsonyabb vagy magasabb szinteken. A gazdasági válságot az emberi gondolkodás, az emberi döntések idézik elő. Én a jelenleg uralkodó állapotot nem gazdasági, hanem erkölcsi válságnak nevezem. Hogy mi a megoldás? „Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett” — írta Albert Einstein. Nem válságstábokra kell bízni a megoldást, hanem önmagunkban, közösségeinkben kell rendet teremtenünk.

Elek György