Gyalogtúra a felhők fölé — avagy a Gargaló-csúcs
A havasok csodálatos világa vírusként fertőzi meg a természet szerelmeseit. Legyen szó végtelen rétjeiről, jégkönnyekből formált tengerszemeiről vagy felhők fölé emelkedő csúcsairól, a természetjáró ember mindig egyre többet akar látni belőle.
„Tündéri havas, erdők, vadonok világa, sohasem halhat meg a te varázslatos romantikád!”
Dsida Jenő, 1936
A Radnai-havasok egyik kedvenc kirándulóhelyünkké vált. Akár a Lála-völgyben jártunk, akár a Gonosz-kőről lezúduló Lóhavasi-vízesést látogattuk meg, mindig lelkileg feltöltődve, de kíváncsisággal telve indultunk haza. A Priszlop-hágótól indulva, az Asztal-réten át tavasszal már eljutottunk a főgerinc hatalmasai elé, ahol az Aranyos-Beszterce forrástó partján megpihenve már csábított minket a sziklafal, ám meghódítása még váratott magára. S ez a túra nem is lehetne aktuálisabb, mint amikor a Radnai-havasok csúcsai ünneplőbe öltöznek.
Olvadástól függően június-július hónapokban a mészkőképződmények inkább déli fekvésű, lankás oldalát körbefonja egy természetes palást, egy mesébe illő kis virág, amit havas szépének is neveznek. Rododendron a neve, amely a görög rózsa és fa szavak összetételéből született, és jelenleg több mint ezer fajtája ismeretes.
„Fények űzik egymást a gyepen, és a földi virágok is olyan nagyra nyíltak, mintha tátott szájjal kiáltanának. A vércse nem bírja leszitálni szárnyairól, olyan dús a napfény, s a földből feltörő titkos erők megemelik még a nehéz sziklákat is.” (Nyirő József: Havasok könyve)
A Radnai-havasok vízesésekben, tengerszemekben, völgyekben és domboldalakban gazdag terület, melynek növény- és állatvilága egyedülálló, számos, csak itt előforduló fajjal. A hegység első természetvédelmi területét 1932-ben hozták létre eme botanikai ritkaságok védelmére.
A hegyvonulat főgerincének magassága körülbelül 1900 és 2300 méter között váltakozik. A havas szépe néhol már 1600 méter körül megjelenik, és ettől a szinttől egészen a legmagasabb csúcsok szintjéig megtalálható. Rögtön a hó olvadása és az első tavaszi virágok elnyílása után átveszi az uralmat, mely július közepén teljesedik ki, és a látvány, mikor a hatalmas óriások rózsaszín tengerben fürdenek, leírhatatlan.
A Radnai-havasok főgerince vonulatának hetedik legnagyobb orma a Gargaló-csúcs. Ez az óriás pontosan a forrástó mögött nyújtózik, és méltóságos tetejét előszeretettel rejti a felhők misztikus ködébe. A Priszlop-hágóból indultunk, a sífelvonótól jobbra eső dózerolt úton az őrt álló fenyők közé. A lassú emelkedő kellemes sétát biztosít, és a Radnai-havasok főgerincének vonulatát már indulásnál is látni lehet. Menet közben pedig sorra bukkan elő a Lóhavas, a Galac, a Nagy-Tejes, a Puzdra és a Pietrosz csoportja, illetve jobb oldalon a máramarosi Torojága-csoport köszön ránk. A májusban még fák rejtekén megbúvó sáfrányok mostanra már átadták helyüket a zsályáknak és kárpáti harangvirágoknak, míg az Asztal-rét karsztos fennsíkján most vidáman legelésznek a lovak és szarvasmarhák. A távolban feltűnő esztenák mellett a juhnyájak olyan kicsinek látszanak, mint valami bolyhos virágok a végtelen zöld domboldalon. Az Asztal-réten át az Aranyos-Beszterce forrástóig jól kitaposott, jelzett ösvényen lehet haladni. A borókás, néhol sziklafoltos peremen megjelennek a kék tárnicsok és a fehér havasi kökörcsin. A tó előtt felkapaszkodunk a Gargaló-nyeregbe, és a kék sávjelzésen veszi kezdetét a csúcs meghódítása.
Ebben a térségben az utolsó menedékházat is szétverték a háború idején, így óriási örömhírt jelent minden kiránduló számára, hogy a jászvásári Hai Pe Munte egyesület önkéntesei a borsai és beszterce-naszódi hegyimentők, illetve a hegyi csendőrség közreműködésével új védkunyhó építésébe kezdtek a Gargaló-nyeregben. 40 önkéntes több mint 10 tonna követ gyűjtött össze az alaphoz, és augusztusban tovább folytatják a munkát. Ez lesz a harmadik ilyen célú létesítmény a főgerincen, ami hasonló kezdeményezés révén valósul meg.
A tó mellett felkapaszkodva törpefenyők és borókás között haladunk át. A hegyoldalban vízesésszerű, csörgedező kis patak, amin áthaladva széles ívben megkerüljük a forrástavat, és felemelkedünk a gerincre. Nincs szó, ami elmondhatná azt az érzést, amikor viharos időben vagy eső után életre kel a népmeséből ismert „köd előttem, köd mögöttem”. Mintha a felhők fölött lépkednénk, és varázslatos tejköd rejtene el minden veszély elől. Az előttünk álló út vékony csíkként kanyarog előttünk, majd cikkcakkos irányt mutatva vezet a csúcs felé. Egy meredek emelkedő vár még ránk, s azt hittük, megérkeztünk, de a csúcshoz közeledve két orom között találjuk magunkat, ahonnan újabb és újabb kicsi emelkedő mutatta magát meglepetésszerűen.
A Radnai-havasok utánozhatatlan szépsége Reményik Sándort is megihlette. S bár alábbi szavait az Ünőkő-csúcsról írta, az elénk tároló Gargalóhoz is tökéletesen illik:
„Egy foltot látok, egy fehéret,
A látcsövembe beletévedt
Az ott egy hómező,
Egy folt a király komor köntösén.
Ó mennyi áhítattal nézem én!
Az ott örök.
Mert nincsen július, oly rekkenő,
Mely onnan azt a foltot elvigye, (…)”
Hihetetlen látvány, hogy a legmelegebb nyári hónapban is makacsul megmaradnak a hófoltok a legmagasabb csúcsok ormain.
A Gargalóról páratlan panoráma tárul elénk, látni a csúcsok között nyújtózó rétet és az egyre kisebbnek látszó, szerencsepatkó alakú tengerszemet is. Jelzőkő várja a megfáradt vándort, mint győzelmi trófea, és a kilátás minden fáradtságért kárpótol. Egyszerre elönti az embert valami kellemes érzés a természet ölelésében, egyszerre csordulna könnyünk és sikoltanánk.
„Már vágyom az emberi szóra. Valakinek el kell mondanom, hogy sohasem volt ilyen szép az élet. Nem fér bennem a szó. Úgy vagyok vele, mint a madarak. Beszélni, kacagni, csacsogni kell.” (Nyirő József: Havasok könyve)
Szöveg: Habarics Ilona
Fotók: Habarics Zsolt
