×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Halmiak szilágysági barangolása

2021.06.15 - 20:00
Megosztás:
Halmiak szilágysági barangolása
A Halmi Református Egyházközség Nőszövetségének tagjai több mint egy év kihagyás után ismét kirándulást szerveztek Elek Arnold tiszteletes segítségével. Ezúttal a Szilágyságba vezetett az útjuk — tudtuk meg Marozsán Andrea halmi nőszövetségi elnöktől.

Szombat reggel 7 órakor volt az indulás, bő két óra utazás után érkeztek meg Zsibóra, ahol a hatalmas területen fekvő botanikus kertet látogatták meg. A botanikus kert színes és meseszép világa után, egy hűvös zsibói vendéglő teraszán elfogyasztott ebédet követően Szilágycsehbe vezetett az útjuk. Ott az ötszáz éves református templomot látogatták meg, ahol nt. Szilagyi Zoltán lelkipásztor kalauzolta a halmiakat. A helyi lelkipásztor bemutatta a templomot, részletesen ismertette annak történetét, mesélt a gyülekezeti életről, majd a településről és annak lakóiról is ejtett pár szót. Mivel a szilágycsehi gyülekezetben éppen vallásóra következett, a közös fotó után a kirándulók indultak tovább.

A következő megálló Zilah belvárosa volt, ahol Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb méretű, impozáns református templomát csodálták meg nt. Józsa Ferenc helyi lelkipásztor bemutatásával — itt került volna megrendezésre 2020-ban a kerületi nőszövetségi találkozó, amely a világjárvány miatt sajnos elmaradt. Rövid, kötetlen beszélgetés és a közös fotó után a kis csapat elindult a következő úti cél felé. Ákoson meglátogatták az 1300-as években épült református templomot, amely nemcsak a Kárpát-medence egyik legnagyobb bazilikás elrendezésű temploma, de Szatmár megye egyik legrégebbi műemléke is. Egy újabb közös fotó után következett az erdődi vár meglátogatása, melyet csak kintről lehetett megcsodálni a késői időpont miatt. A kiránduláson résztvevők kicsit elfáradva, de élményékkel gazdagodva térhettek haza. Mindenért Istené legyen a dicsőség!

hirek/2021/junius/15/halmi-1.jpg
Zilah belvárosában Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb méretű református templomát látogatták meg

SZFÚ

Fotók: refszatmar.eu

Nem csalódtak a halmi borokban
A felvonultatott borok közül kilencnek adott aranyérmet szombaton a halmi borverseny zsűrije. Azok a nedűk kapták a legtöbb pontot, amelyek a jó borok között is valami különlegeset tudtak felmutatni.
20 órát is várakozniuk kell a kamionosoknak Halminál
Megközelítőleg 20 órát kell várakozniuk az Ukrajnába tartó kamionosoknak a halmi határátkelőnél - közölte szombaton a máramarosszigeti határrendészeti felügyelőség.
Határmenti logisztika: partnerség a foglalkoztatási együttműködésben
A 2020.02.01-2023.01.31 időszakban Halmi község, partnerségben Ajak város Önkormányzatával (Magyarország) megvalósítja a ROHU391 „Határmenti logisztika: partnerség a foglalkoztatási együttműködésben“ című projektet, az INTERREG V-A Románia Magyarország határon átnyúló együttműködési program finanszírozásával, melynek összköltségvetése 2.356.602 EUR, amiből az Európai Unió (ERFA) hozzájárulása 2.003.111,70 EUR.