×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Hidegzuhannyal zárult veretlenségi sorozat

2021.04.11 - 13:36
Megosztás:
Hidegzuhannyal zárult veretlenségi sorozat
A Szatmárnémeti VSK – négy veretlen mérkőzés után – idénybeli legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el szombaton a désiek elleni bajnoki mérkőzésen. Ritli Zoltán edző elismerte, ezután a 8. hely megőrzése a reális cél.

Már csak egy csoda segíthet a Szatmárnémeti VSK labdarúgócsapatán, hogy a Liga 3 10-es csoportjának táblázatába a nyolcadiknál magasabb helyen zárjon az idény végén, a dési, fájó vereség ugyanis egyben azt jelenti, hogy három fordulóval a zárás előtt öt pont hátrányba marad az előtte álló Váradszentmárton mögött. Elviekben nem tetemes az előny, azonban a következő három hátvégén a Luceafărul Nagyvárad mellett a Liga 2-be való feljutásért harcoló Zilahi SCM, majd a Nagybányai Minaur lesz az ellenfél.
Désen szombaton felismerhetetlen volt a VSK. A tavaszi meccseken lendületesen játszó, veretlen szatmári csapat negyvenöt percig tudta tartani a dési ellenfelét, amely ezen a napon nem a révkolostori pályán, hanem a nagyiklodi műfüves pályán fogdta Ritli Zoltán edző legénységét. A meccs egyébként a kezdőrúgást követően a kilencedik másodpercben le is állt: egy előreívelt labdára Dan Pălăian és Nyéki Márk ugrottak egyszerre, a desi viszont rosszul ért földet eséskor, és kibicsaklott a könyöke. A kórházi mentőcsapat beavatkozására volt szükség, ezért 9 percig állt a játék, amit természetesen a bíró hosszabbításként hozzáadott az első félidőhöz. 
A találkozón a hazaiak mezőnyfölényben játszottak, míg a sérült Svarczkopf Istvánt és Zsiga Ervint a kispadon hagyó VSK egyáltalán nem volt veszélyes Falviu Bodea kapujára. Az a félidő végén beért a dési mezőnyfölény, és két óriási védelmi és kapushiba után a Someşul teljesen megérdemelten, két gólos előnnyel mehetett pihenőre. Előbb a 45. percben egy fél pályás indítás után Ștefan Visic kapott jó labdát bal oldalon a védők mögé, , aki 6 méteren levette a labdát, és bekísérte a játékszert a kapuba a helyéről feleslegesen kimozduló Alex Cadar mellett (1–0).
Az első félidő ráadásának hatodik percében Visic jobb oldalról is bevette Cadar kapuját: Falviu Ionescu felszabadító szándékú mozdulata egy asszisztnak minősült a kapura szabaduló dési csatárnak, aki a vetődő kapus alatt rúgta be a lasztit a hálóba (2–0).
A szünet után a VSK az öltözőbe maradhatott, hiszen az első akcióból háromra növelte előnyét a Kolozs megyei csapat: újabb félpályás passz a védők mögé, Visic pedig most középről, 11 méterről rúgta ki Cadar kapuját (3–0).
A szünetben egyébként Ritli beküldte Svarczkopfot és Zsigát is pályára, viszont a sérülten játszó rutinos játékosok nem tudtak sokat hozzátenni a VSK játékához. Továbbra is a dési akciók jelentettek veszélyt a kapura, viszont az eredmény csak később, a 70. percben változott: egy jobb oldali szöglet után, a hosszú sarkon álló Sergiu Costin zavartalanul, kapásból kilőtte a kaput (4–0).
A végső döfést Mészáros Alpár edző cseréi adták meg: a 76. percben Paul Colța bal oldalról, a tizenhatos sarkáról passzolt keresztbe a kapu elé, a védők mögül kiugró Daniel Brumă pedig öt méterről nem hibázott (5–0).
A VSK ebben az idényben most szenvedte el a legnagyobb különbségű vereséget. Eddig a november 7-i, nagybányai 4–0 volt a negatív csúcs. 
Annyi vigasza lehet a szatmári csapatnak, hogy a rivális Nagysomkúti Progresul 8–1-es vereséget szenvedett el a Nagyváradi AC vendégeként, így már a gólkülönbség tekintetében is a VSK mögé kerültek a máramarosiak. 

Meg kell őrizni a helyet
Rilti a találkozó után elmondta, hogy már egyetlen céljuk, hogy megőrizzék a 8. helyet a táblázatban. A román szövetség szabálymódosításai után ugyanis a tíz harmadosztályos széria 9. és 10. helyezettjei játszanak osztályzót majd a megyei bajnokokkal, de a mezőnyhöz csatlakozik majd a tíz csoport leggyengébb 8. helyezettje. A jelenlegi helyzet szerint a VSK gond nélkül megőrizheti a jövő szezonbeli Liga 3-as helyét, ugyanis négy csapat gyengébb a VSK-nál – közülük a Galac megyei CS Avântul Valea Mărului a leggyengébb, a 2-es csoport táblázatának 8. helyét 10 ponttal foglalja el.
Azt már írtuk, hogy a VSK-nak a Luceafărullal és a Minaurral van még hazai mérkőzésen ebben a szezonban, illetve két hét múlva Zilahra látogatnak. Április 17-én VSK – Luceafărul meccset rendeznek az Olimpia-Daniel Prodan Stadionban. 
A Nagysomkút a 16. fordulóban a désieket fogadja, majd a Luceafărul vendégei lesznek, zárásként pedig a zilahiakkal játszanak odahaza.

Mestermérleg

ritli
Rilti Zoltán, a Szatmárnémeti VSK edzője: „Nincs mit szépítsük, ez szégyellni való eredmény. Elég nagy hibák voltak, főleg az első két gólnál. Ötöt kaptunk, de az igazság, hogy a különbség nagyobb is lehetett volna. Sajnos arra kényszerültem, hogy Chitașt és Bogdan Nyilvánt sérülten nevezzem a kezdőbe, de a második félidőben a másik két sérültet is pályára küldtem, gondoltam sikerült valamit összehozni. De sajnos Svarczkopf és Zsiga sem tudtak segíteni. Nekünk nem kedvezett a műfüves pálya. A rutinos játékosok döntötték el a meccset, és látszott, hogy nálunk éppen ez hiányzik még a fiatal srácoknál. A lényeg az, hogy összeszedjük magunkat. Nem lesz sétagalopp a Luceafărullal, de nem szabad hibáznunk. Azután megpróbáljuk kihozni a maximumot a zilahiak és a nagybányaiak elleni meccsből. Megmutattuk a NAC-cal, hogy szembe tudunk szállni akárkivel.”

LIGA 3, 10-ES CSOPOT, 15. FORDULÓ

Dési FC Someşul – Szatmárnémeti VSK 5–0 (2–0)
G.: Ștefan Visic 45., 45+6., 46., Sergiu Costin 70., Florin Brumă 76.
Kiállítva: Ronan Cifor 89. perc (Someşul).
Someşul: Falviu Bodea – Ionuț Valea, Sergiu Costin, Florin Boerean, Dan Pălăian, Dan Bucșa, Alexandru Creciunescu, Ionuț Dobrea, Mihai Maxin, Ștefan Visic, Daniel Popa. Cerepad: Antoniu Toderean, Alin Toma, Sebastian Butta, Paul Colța, Daniel Brumă, Denis Hordovan, Ronan Cifor. Vezetőedző: Mészáros Alpár.
SZVSK: Alex Cadar – Nyéki Márk, Luca Tincău, Călin Vădan, Falviu Ionescu, Bogdan Nyilvan, Angelo Șimon, Barth Kevin, Vasile Chitaș, Raul Ziman, Gabriel Cădar. Cserepad: Illyés Dánie, Daniel Oșan, Zsiga Ervin, Svarczkopf István, Denis Batin, Nyéki Kevin, Ioan Băbuț, Rareș Nyilvan, Jakab Martin. Vezetőedző: Ritli Zotán.

Nagybányai Minaur – Váradszentmártoni CSC 4–1 (2–0)
G.: Mircea Donca 3., Alexandru Pop 34., Alexandru Core 64., Andrei Hațiegan 67., illetve Florin Pop 73.

Zilahi SCM – 1 FC Gloria  Beszterce 2–1 (1–1)
G.: Sergiu Pop 4., Romaric Logon 50, illetve Ovidiu Stoianof 27.

Luceafărul Nagyvárad – Szilágysomlyói Sportul 1–3 (0–1)
G.: Vinicius Leite Teles 90+1., illetve Mansour Gueye 25., Vinicius Leite Teles 76. (öngól), Adelin Neaga 86.

Nagyváradi AC – Nagysomkúti Progresul 8–1 (4–0)
G.: Loren Ioviță 4., 25., 47., 85., Marius Hosu 20., 36., Claudiu Codoban 53., Constantin Roșu 54., illetve Mark Parnău 51.

1. Nagybányai Minaur    15    10    2    3    36–19    32
2. Zilahi SCM    15    9    3    3    34–19    30
3. Nagyváradi AC 1910    15    8    3    4    30–18    27
4. 1 Fotbal Club Gloria Beszterce    15    7    3    5    25–26    24
5. Szilágysomlyói Sportul 2007    15    6    4    5    23–29    22
6. Dési FC Someşul    15    7    0    8    29–25    21
7. Váradszentmártoni CSC    15    5    5    5    25–24    20
8. SZATMÁRNÉMETI VSK    15    4    3    8    19–30    15
9. Nagysomkúti Progresul    15    4    3    8    24–37    15
10. CS Luceafărul Nagyvárad    15    1    2    12    14–32    5

Pesek Attila

Futball: újabb döntetlent a CFR-vel
Pontot szerzett a Liga 3-as női bajnokságban a Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub labdarúgócsapata, mivel vasárnap 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Kolozsvári F. C. CFR 1907 együttessel.
Futball: Rangadót játszik hazai pályán az Olimpia VSK
A román labdarúgás Liga3 alapszakaszának utolsó fordulójában, szombaton otthon játszik a Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub csapata, a vendég a 10-es csoport éllovasa, a Zilahi SCM.
Kézilabda: Vasárnap kezdenek a lányok a bajnoki felsőházban
A Nagyszentmiklósi Unirea lesz az Olimpia VSK ellenfele, március 24-én 11 órától a szatmárnémeti, Ady Endre utcai LPS – Both Katalin Sportcsarnokban.