×
2021. 04 12.
Hétfő
Gyula
15 °C
Derült
1EUR = 4.92 RON
1USD = 4.13 RON
100HUF = 1.38 RON
Nagykároly

Idén is keresik a legügyesebb kis séfet!

2021.03.31 - 18:00
Megosztás:
Idén is keresik a legügyesebb kis séfet!
A Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság a tavalyi hatalmas érdeklődést követően idén is megszervezi A legügyesebb kis séf elnevezésű online megmérettetését, a főzőversenyre azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várják, akik a szüleik vagy a nagyszüleik mellett segédkeznek a konyhában.

A festivalcarei@yahoo.com e-mail-címre várják a jelentkezéseket. A jelentkezés során fel kell tüntetni a családnevet, keresztnevet, a versenyző életkorát, lakhelyét, ismertetni kell a főzési módot. Maximálisan öt fényképet küldhetnek be a versenyzőről főzés közben (melyekből 1 képen kötelezően az elkészített ételt is be kell mutatni). A jelentkezésre vonatkozó levélnél fel kell tüntetni: Kis séf. A verseny három kategóriában zajlik: 2–5 évesek, 6–10 évesek, 11–15 évesek. A díjak részvételi oklevelekből állnak, valamint minden kategóriában az első három helyezett könyvjutalomban részesül. Az anyagok elküldésével minden résztvevő beleegyezését adja ezek közzétételéhez a Carei – Cultură/Nagykároly – Kultúra Facebook-oldalon. A verseny április 1. és május 3. között zajlik. Az online versenyen nem csak nagykárolyi gyerekek vehetnek részt, hanem az ország bármely részéről, illetve külföldről is várják a nevezőket. A szervezők felhívják a megmérettetésen részt venni szándékozó gyerekek figyelmét arra, hogy szülői felügyelet nélkül soha ne használják a konyhai eszközöket.

Online folytatódik az oktatás hétfőtől a végzős osztályok számára
Elkezdődött hétfőn a tanítás a nyolcadikosok, tizenkettedikesek és tizenharmadik osztályosok számára. Az oktatás online zajlik.
Egyre több az online csaló
Már a kétlépcsős ellenőrzés sem elég a bankoknak: a kártyaadatok megadása mellett SMS-ben kapott kód és mesterjelszó is kell az online fizetéshez, de maradtak a klasszikus figyelmeztetések is.
Trichinellózisvizsgálat
Hétvégén is elvégeztethető a trichinellózisvizsgálat, az ellenőrzésre szánt húsmintákat ma Szatmárnémetiben a Szamos-piacon, Nagykárolyban pedig az élelmiszerpiacon található ellenőrzőponton lehet bevizsgáltatni 8 és 13 óra között, a vizsgálatra emellett állategészségügyi magánkabinetekben is van lehetőség.
Cookie