Igazolunk, nyilatkozunk, tehát élünk

Nos, azonkívül, hogy MÉG MINDIG kell vinnem munkáltatói igazolást, mert a huszonegyedik századi Romániában nem lehet a rendszereket összekötni, már újra kell a gyermek keresztlevele is. Az előbbi kiiktatására már mindenki ígéretet tett, de eleddig nem sikerült, s nekem komoly a gyanúm, hogy ezután sem fog, de hogy ez utóbbi — vagyis a keresztlevél, amelynek másolata ott van a dokinál a dossziéban — minek, azt nem tudom, ugyanis az adatok ezen nem változnak, ugyanaz a név, a személyi szám, de még a szülők kiléte is. S ha ez nem lenne elegendő, akkor apuka is kellett nyilatkozzon arról, hogy ő ugyanezen időszakban nem vesz ki ugyanilyen betegszabadságot, sem másmilyet, de még a munkában is meghúzza magát, s az utcákon is csendesebben közlekedik, nehogy megzavarja a román államot. Kérdem én, hogy ha anyuka és apuka a válás után nincsenek jóban, akkor mi a helyzet? Netalán apuka külföldön dolgozik, vagy mondjuk TIR-sofőr, és éppeg nem ér haza, mire nyilatkoznia kell Isten, a CAS és a családorvos meg gondolom, a minisztérium színe előtt arról, hogy nem szándékszik duplán leszívni a szent állami pénzeket, akkor mi lesz, ki marad otthon a beteg gyermekkel? Arról nem is beszélve, hogy városon ez még könnyebben megoldható, de vidéken honnan kerítsenek hirtelen munkáltatói igazolást? Miért kell ebben az országban még mindig az adófizető nyomorult polgárt ugráltatni? Nem elég nekünk, hogy továbbra sem lehet hónap végén betegnek lenni, mert az igencsak sokba kerül, lévén, hogy addigra kimerülnek az ingyenes vizsgálatok és analízisek keretei? Nem elég nekünk, hogy duplán megalázzák azt, aki beteg, hiszen nem csak neki kell fizetnie, de még a fizetéséből is levonnak? Én nem több ingyenes analízist akarok első körben, hanem emberi méltósághoz illő bánásmódot, amelybe nem tartozik bele az igazolások szédült gyűjtögetése. Bár ebben az országban úgy tűnik, hogy át kell írnunk a mondást: igazolunk, nyilatkozunk, tehát vagyunk. 

Őri-Pákay Franciska