×
2021. 12 05.
Vasárnap
Vilma
0 °C
Borult idő
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.38 RON
100HUF = 1.36 RON
Nagykároly

Iskolai nyílt napok Nagykárolyban

2021.11.17 - 18:10
Megosztás:
Iskolai nyílt napok Nagykárolyban
Képünk illusztráció
Ezen a héten Nagykároly több oktatási intézményében is nyílt napot tartanak annak érdekében, hogy az iskolaválasztás előtt álló szülők közelebbről is megismerhessék, hogy az adott oktatási intézményben milyen körülmények között várja a tanítónő az iskolai tanulmányaikat kezdő gyermekeket.

 Az iskolai nyílt napok sorát a Vasile Lucaciu Általános Iskola nyitja, ahol november 18-án, csütörtökön 17 órától kezdődik a tematikus, Márton-napi alkalomhoz kapcsolódó foglalkozás, amit a jelenlegi negyedikesek tanítónője, Tóth Márta vezet majd. A pedagógus lesz ugyanis a tanítónője a jövő szeptemberben induló előkészítő osztálynak. November 19-én, pénteken 16 órától a Nagykárolyi Elméleti Líceum dísztermében játékos iskolanyitogató foglalkozásra várja az iskolába készülő apróságokat és szüleiket Korcsmáros Gabriella tanítónő. A foglalkozásra november 18-ig lehet jelentkezni a következő telefonszámon: 0743.100.973. A Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum az iskolát bemutató foglalkozására november 25-én kerül sor. A 17 órától kezdődő programon Czier Bernadett tanítónő fogadja majd az érdeklődőket, aki az előkészítő osztály pedagógusa lesz a következő tanévtől. A programra jelentkezni a 0744.702.480-as telefonszámon lehet.

Hétfőn kezdődik a gyerekek tesztelése
Kezdődik a gyerekek noninvazív tesztelése. Szatmár megyében kilenc oktatási intézmény kivételével az igazgatótanácsok teljes mértékben a szülőkre bízták a nyáltesztek elvégzését, melyek eredményét azonban közölni kell, akár pozitív, akár negatív.
Egyirányúsított utcák  Nagykárolyban
A közlekedési bizottság döntésének értelmében december 3-tól egyirányúsították a forgalmat Nagykárolyban a Mihai Viteazul II-es lakónegyedben található Ady Endre utcában.
Több ösztöndíj az iskolásoknak
A szatmárnémeti tanács döntés értelmében 7 teljesítményalapú ösztöndíj, 2955 érdemösztöndíj, 15 tanulmányi ösztöndíj és 516 szociális ösztöndíj kerül kiosztásra idén.
Cookie