×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Olvasó hangja

Ismét úton a KÖDIK

2019.04.03 - 12:39
Megosztás:
Ismét úton a KÖDIK

Iskolánk színjátszó csapata, a KÖDIK idén is egy remek darabbal állt elő.

Történelmi drámánk címe: Gonzeczky, egy pap a forradalom viharában. A darab egy katolikus pap harcát és forradalmát mutatja be, nemcsak az 1848–49-es társadalmi helyzetben, de a lelkében is. Mint minden évben, idén is meghívást kaptunk testvériskolánktól, a Csokonai Vitéz Mihály gimnázium vezetőségétől, hogy egy napot töltsünk Debrecenben, adjuk elő új darabunkat, nézzük meg a várost és nem utolsósorban elmélyíthessük a két iskola kapcsolatát.

Így történt, hogy mentor-tanárunk, Csorján Árpád József tanár úr a Rákóczi Szövetségnél pályázott, hogy ezt a szívünkhöz közel álló drámát másoknak is megmutathassuk.

Amint begördültünk az udvarra, ismerős arcokat pillantottunk meg, hisz harmadik éve már, hogy Debrecenbe látogatunk. A hallban már gyülekeztek a nézők, mi pedig lélegzetvisszafojtva vártuk a pillanatot, hogy megkezdődjön a repülés.

Szövegismétlés. Fel-alá járkálás. Idegesség. Ellazulni próbálás. Izgulás. Utolsó korty víz. Mindenki a helyére. Egypercnyi csend. Gyors szívverés. Hallgatom a mellettem álló szuszogását. Szem becsuk. Euforikus érzés. Függöny ki. A szem nyitva. Kopog a magassarkú cipőm. Bent vagyok. Élem a jelenetet. Más vagyok már. Más ember vagy más angyal, egy forradalmi angyal. És csak akkor veszem észre, hogy nem valóság volt, amikor mindenki tapsol, és két oldalról megragadják a kezem. Meghajlás. Izzadság. Lihegés. Lámpák és nézők. Magamat keresem még önmagam és a szerepem között félúton. Minden meghajlással egyre közelebb vagyok a felébredéshez. Nem. Nem. Nem akarom! Még nem. Nem érhet ilyen gyorsan véget… és máris az orromra csapják a függönyt.

Miután fogadtuk az igazgatónő gratulációit, felöltöttük magunkra igazi önmagunkat. Ezután egy hideg ebédet töltöttünk el együtt, és a régi barátaink mellé újakat is szereztünk, majd egy rövid városnézésre invitáltak minket. Azt kell mondanom, Debrecen évről évre szebb, és mindig örömmel térünk ide vissza. A nap végén bár elbúcsúztunk ottani barátainktól, mégis ismét megígértük, hogy „jövőre, veled, ugyanitt”.

Ezúton szeretnénk megköszönni a Rákóczi Szövetség és Csorján Árpád tanár úr, Sárándi Annamária és Fazekas Katalin tanárnők segítségét, valamint testvériskolánk vezetőségének a vendégszeretetét és meghívását.

Besenyődi Judit

XI. E

Kölcsey Ferenc Főgimnázium