Itt keményen dolgozni kell, s ez nem mindenkinek tetszik

Kandó Ferencnek hívnak, és 2000. február 15-től dolgozom a Dräxlmaier cég szatmárnémeti egységében. Az utóbbi időben nagyon sok hazug, mocskolódó cikk jelent meg a gyárról, mind a helyi román, mind a magyar sajtóban, sőt az interneten is. Azért „ragadtam tollat” én is, mert a szombati lapban a Sógor Beáta által jegyzett „Elfojtott tiltakozó megmozdulás” című cikk szerint „senki nem tud pontosat, csupán kiszivárgott információk vannak”. Ezt szeretném néhány gondolattal pótolni.

Azt csak helyeselni tudom, hogy nincs a gyárban szakszervezet. Több évtizedet dolgoztam olyan helyen, ahol létezett szakszervezet, aminek a jelenlétét csak akkor éreztem, amikor a fizetésemből levonták a tagsági díjat. Ezen kívül soha semmi előnyöm nem származott a bársonyfotelekben terpeszkedő elvtársaktól, később uraktól. Nálunk a cégnél van egy öt főből álló testület, az úgynevezett „dolgozók képviselői”, akik az összes alkalmazott által vannak demokratikusan megválasztva (ezt elfelejtették a szervezők említeni). Ezeknek az egyéneknek nem az a dolguk, hogy várják a felsőbb utasításokat, hanem mindegyiknek van jól meghatározott feladatköre, és ezen felül kapcsolatot tartanak az alkalmazottak és a gyár vezetősége között. Az állítólagos megmozdulás szervezőinek annyi lett volna a dolga, hogy a kérdéseikkel ezekhez az illetőkhöz forduljanak. Nekik kutya kötelességük a feltett kérdésekre válaszolni, ha pedig nem tudják a választ, akkor dokumentálódnak, és utána térnek vissza a problémára. Ugyancsak ennek a csapatnak a dolga az is, hogy minden évben újratárgyalják a német vezetőséggel a fizetések emelésének az arányát. Ezt a dolgukat is teszik. Tárgyalások után körlevélben értesítenek mindenkit az eredményekről. Itt ezzel tudom megcáfolni azt a durva, hazug állítást, ami szintén megjelent az elmúlt hetekben, miszerint a német vezetőségnek fogalma sem volt a fizetések nagyságáról. A bérezésről még annyit, hogy amikor valakit alkalmaznak, az első dolgok között megmondják, hogy milyen fizetést tudnak biztosítani. Ekkor kellett volna a most elégedetlenkedők az mondják, hogy köszönöm szépen, ennyiért nem vállalom, hanem megyek Piteşti-re, ott állítólag magasabbak a bérek. A közel 13 év alatt, amióta a cégnél dolgozom, még egyszer sem fordult elő, hogy késtek volna a kifizetések vagy az ebédjegyek kiosztása. Ha történetesen a fizetés dátuma szombatra esett, akkor már pénteken megkaptuk, ha vasárnapra esett, akkor hétfőn kaptuk meg a fizetést. Gondolom, hogy sokan osztják a véleményemet, hogy ez a mai körülmények között egy nagy dolog.

A túlórák kifizetésével pedig a helyzet a következő: valóban egy ideje bevezették azt, hogy a túlórákat szabadnapokkal rendezzék. Csakhogy nem egyszerre vezették be minden részlegen, hanem fokozatosan, lépésről lépésre. Azt is elfelejtette a szervező említeni, hogy egy ledolgozott szombatért 2 szabadnap jár, és az egyikre ebédjegyet is adnak.

A saját véleményem az, hogy a néhány évtizedes szocializmus sok embert nagyon jól megtanított arra, hogy a gyár arra jó, hogy ott kipihenje magát, esetleg elvégezze a kis fusiját. Hát kérem szépen, ez itt nem megy, itt keményen dolgozni kell. Ez pedig soknak nem tetszik, és mindenféle alantas módszerhez folyamodnak, hogy keresztbe tegyenek a cégnek. Arra nincsenek tekintettel, hogy kb. 4500 munkahelyről van szó, ami a közeljövőben még majdnem 1000-rel fog gyarapodni, ugyanis mint köztudott, óriási fejlesztésekbe fogott a német tulajdonos. Ezek az úgynevezett szervezkedők — akik mellesleg nem adják a nevüket az információikhoz — gondolkozzanak el azon is, hogy meddig fogja a német vezetőség tűrni a gyalázkodást, egy szép napon „összecsomagol” és továbbáll, és akkor majd megnézhetjük magunkat, ha hirtelen 5000-5500 fővel megnő a munkanélküliek száma. De ez már csak részben az ő gondjuk.

A Korrupcióellenes Hatóság ügyészeinek a vizsgálódásaira — ami szintén kitaláció — nem térek ki, mivel Önök leadták a cégnek a közleményét, ami teljes mértékben fedi a valóságot.

Maradok tisztelettel egy hűséges olvasójuk:

Kandó Ferenc