Járható utak minden korosztálynak
Azoknak a tv-csatornáknak a hírműsorait is nézi, melyekkel szinte semmiben nem ért egyet, s bosszankodik, ha nem úgy magyaráznak dolgokat, ahogy azokat ő látja, mégis nézi, hallgatja, kapcsolgatja a televíziót egyik csatornáról a másikra.
Szabó bácsi ahol csak teheti, elmondja, hogy ő nem politizál. Az 1980-as években mesteri beosztásban dolgozott az Unio gyárban. Ahhoz, hogy betölthesse ezt az amúgy nem nagy tisztséget, be kellett lépnie a pártba. Nem szívesen tette, hiszen hívő római katolikus ember volt, rendszeresen járt a templomba, s nehezen viselte, hogy a párttagság miatt megbélyegezték. Más választása nem lévén vasárnaponként és amikor csak tehette, templomba ment, időnként pedig pártgyűlésre, ahol a látszat kedvéért megtapsolta a felszólaló „elvtársakat” úgy, hogy a tenyerei ne érjenek össze.
A rendszerváltáskor megkönnyebbült, amikor megszűnt a párt. Ő is, mint sokan mások, nagy örömmel tépte apró darabokra a pártkönyvet, és elhatározta, hogy az egyházban vállal kisebb-nagyobb szerepeket. Néhány nap múlva a kétségbeesés és egy újabb félelem járta át, amikor azt látta a televízióban és azt olvasta az újságban, hogy egymást követően alakulnak meg a pártok. Úgy gondolta: ha egy párt annyi problémát okozott az embereknek, mi lesz ezután? Szabó bácsit is felkeresték többen, hogy iratkozzon be az új pártba, mert ez nem olyan lesz, mint a régi… Ugyanazokat a szavakat mondták az új párt szervezői is, mint a régiek, és meglepő módon a legtöbben olyan emberek voltak, akik a levitézlett párt szekértolói is voltak.
— Én ebbe belebolondulok — töpreng magában Szabó bácsi. — Mi történhet még ebben a világban? Nem tudom eldönteni, merjek vagy ne merjek tiltakozni, merjem vagy ne merjem kimondani, hogy én nem akarok többet párttag lenni. Lehet, hogy az új pártok vezetői teljesítik az ígéreteiket, megteremtik a jobb élet feltételeit, mindent megadnak, amiről eddig csak álmodoztak az emberek, én mégis akkor lennék nyugodt, ha nem kellene párttag legyek, inkább lemondok mindenről, képes vagyok én megdolgozni azért, amire szükségem van, nem kell hogy mások megadják, csak hagyjanak dolgozni, és fizessék meg a munkámat!
Évek teltek el, nem lépett be egyetlen pártba sem, szavazni viszont mindig elment. A szavazást kötelességének tartotta, elsősorban amiatt, mert nem volt kötelező, másrészt amiatt, mert úgy érezte, azok a politikusok, akikre szavaz, nem tehetnek mást, képviselik majd az érdekeit. Ahogy teltek az évek, rádöbbent, hogy az érdekek előbb kis mértékben, majd eléggé nagy mértékben különböznek egymástól. A legnagyobb megrázkódtatás akkor érte, amikor azt tapasztalta, hogy családokon belül is különböznek az érdekek. Testvérek vagy szülő és gyerek lép be más pártba, mert úgy érzik, hogy nem ugyanaz a párt alkalmas arra, hogy számukra jobb világot teremtsen.
Szabó bácsi fellélegzett, amikor elkezdtek megalakulni a civil szervezetek, hogy pártoktól függetlenül lépjenek fel a célok eléréséért. Ezt már elfogadhatónak tartotta, bár nem igazán látta át a szerepét. Azokhoz a régi körökhöz, társaságokhoz, egyletekhez hasonlította őket magában, titokban mégis kételkedett abban, hogy olyan mozgalmak lesznek ezek a civil szervezetek, melyekben túl nagyot nem lehet csalódni. Az első nagy megszeppenés akkor érte, amikor a civil szervezetek rendezvényein politikusok szólaltak fel és adtak tanácsokat, útmutatásokat.
— Most kezdem megérteni a világ menetét — mondja Szabó bácsi. — Most kezd bennem megérlelődni az a gondolat, hogy mindennek megvan a maga ideje. Az, aki fiatalon nem találja meg a helyét a közéletben, a civil szférában, a politikában…, az idősebb korban kapirgálhat, kapaszkodhat, megpróbálhat úttörő szerepet vállalni…, ha nincs az életében egy folytonosság, meghatározó személyiség aligha lehet. Most már értem: nem azt kell előtérbe helyezni, hogy mi a jó az idősebbeknek, hanem azt, hogy mi a jó a fiataloknak. Ha a fiatalok számára járható utakat építünk, ezeken az utakon idősebb korunkban majd mi is járhatunk.
Elek György
