Javulás nincs, türelemre intik az utasokat

Nem hozott érezhető javulást a megyén belüli települések közötti távolsági személyszállításban a veszélyhelyzetté szelídült szükségállapot, több busz jár ugyan, mint május 15-ig járt, de még mindig nincs elég. A tömegközlekedésre érvényes szabályok még mindig csak ajánlások, Dan Ulici, a személyszállítók országos szervezetének (FORT) szatmári képviselője szerint hivatalos kötelezettség még mindig nem vonatkozik a szállítókra. A hatóságok javaslatai arról szólnak, hogy a sofőrt válasszák el plexilappal az utastértől, a legalább kétajtós buszokon más-más ajtón történjék a le- és felszállás, illetve csak annyian utazhatnak egy-egy járművön, ahány ülőhely van azon, s az utasok és a sofőr számára egyaránt kötelező a maszkviselés. A buszosok szerint az ajánlások egyoldalúak, ezek csak egészségmegőrzési célú megszorításokról szólnak, arról nem, hogy a veszteségeik egy részét hogyan vállalná át az állam. Szubvenció kellene, mint a szatmárnémeti közszállításban, meg kellene hosszabbítani az útadómatricák érvényességét, ha már úgysem használták az országutakat a buszosok; ilyen ajánlásokra is szükségük lenne a cégeknek.

Figyelik az utasszámot

Az április havi zárás siralmas számokról szólt, kilencvenszázalékos veszteségeket könyveltek el a cégek, május tizenötödike után érezhető volt némi javulás, de a helyzet mostanra megint rosszabbodott, nem munkába állás történt a cégeknél, hanem főleg átszervezés és a munkaidő újraszervezése; nincs sokkal több utas, mint múlt hónapban volt. Egyszerű módszert használnak a cégek felmérni az igényeket: figyelik a járművek zsúfoltságát, és elébe mennek a növekvő igényeknek; több járatot indítottak, de nincs meg a válasz az utasközönség részéről.

Még nagyobb baj lenne

Ulici türelemre inti az embereket; sem az üzemeltetők, sem az utasok nem számíthatnak a helyzet villámgyors javulására, a változás lassú lesz, a folyamat hosszadalmas. Az ügy mindkét tényezője szenved, a cégek megtakarításaikból kell hogy fizessék a bevételkiesés idején is fennálló üzemeltetési költségeiket, az utasoknak pedig megváltozott az életvitelük, több időt töltenek el buszra várva, nehezebben jutnak el munkába, haza.

Több mint száz jármű látja el a távolsági személyszállítást a megyében, ezrek ingáznak közúton naponta. Ha az ágazat most befuccsol, nem lesz buszközlekedés akkor sem, amikor már tényleg mindenki iskolába jár meg dolgozik majd. Ulici nem látja azt az intézményt, amelyik ilyen esetben működtetni tudná ezt a szolgáltatást addig, amíg a szállításügyi tárca új piaci szereplőket talál a szatmári személyszállítás ellátására, lefuttatja a közbeszerzést, megköti a szerződéseket, és kiadja az útvonalakat.

Hol vannak a feketézők?

Vészhelyzetben hol vannak az „aszfaltpelikánok”, az alkalmi feketézők, akik normális körülmények között elhappolják az utasokat a menetrend szerinti járatok elől? — teszi fel a kérdést Ulici. Veszélyeztetve érzik magukat, otthon maradnak, miközben most is kint kellene lenniük, és segíteniük kellene azokon, akik nem kapnak járatot; tehetnék a dolgukat hivalkodás nélkül, megbújva, mint eddig, de most tényleg segítségükre lehetnének az embereknek…

Princz Csaba