×
2020. 05 27.
Szerda
Hella
17 °C
Borult idő
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.42 RON
100HUF = 1.39 RON
Nagykároly

Jól haladnak az elkezdett munkálatokkal

2020.03.28 - 11:31
Megosztás :
  • Jól haladnak az elkezdett munkálatokkal

    A vártnál is jobban haladnak Nagykárolyban a várost átszelő főút rendbetételi munkálataival, ennek okán a kivitelező elkezdte a Fatimai Szűz Mária római katolikus templom és az első körforgalom közötti útszakasz felújítását. A városvezetés a lakosság megértését kéri.

    Mint hírül adtuk, hétfőn elkezdődött a nagykárolyi főút (Mihai Viteazul) Ágoston utca és Lidl bevásárlóközpont közötti részének felújítási munkálata. Ez folytatódik most. Sőt, a tervek szerint — amennyiben a továbbiakban is jó ütemben tudnak haladni — a Szent Demeter román ortodox templomig, azaz a nagy körforgalomig folytatják a munkálatokat. „A kivitelező a korábbi megállapodáshoz hűen elkezdte a munkát. Az út egyik sávját lezárták a forgalom előtt, elkezdődött a burkolat megbontása és a járda kivitelezése is. Most, hogy kisebb a gépkocsiforgalom, talán kevesebb lesz a fennakadás is. Egyelőre nem gondolunk arra, hogy ezt a munkálatot felfüggesszük, s amíg nem érkezik központi rendelkezés erre vonatkozóan, dolgozni is fognak. Remélem, nem lesz fennakadás” — nyilatkozta Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. A városvezetőség a lakosság megértésében bízik, ugyanakkor elnézést kér az esetleges kényelmetlenségekért.

    A Mobilitás 1 néven ismertté vált, A károsanyag-kibocsátás visszaszorítása Nagykároly municípiumban a Tartós Mobilitási Terv feltételeinek alkalmazása révén elnevezésű projekt a főút és egyéb fontos nagykárolyi utcák megújulásán kívül közszállítási vállalat létrehozását is célozza. A projekt hét elektromos busz vásárlására éppúgy vonatkozik, mint a buszjáratok útvonalának a kialakítására. Ezek mellett a városközpont kerékpárútjának kialakítása is szerepel a projektben. A Mobilitás 1 elnevezésű projektet a Regionális Operatív Program 2014–2020-as kiírására készítették, összértéke 45,25 millió lej.

    Az alábbi munkálatokat is elvégzik majd ennek keretében: a közúti infrastruktúra javítása 19 nagykárolyi utcában, összesen 99 441 négyzetméternyi felületen; járdák és zöldövezetek rendbetétele 80 649 négyzetméternyi felületen; autóbusz-állomás és depó kialakítása és felszerelése; 31 buszmegálló kialakítása, illetve a már meglévők korszerűsítése; jegyellátó rendszer kialakítása korszerű e-ticketing rendszerben; kerékpárkölcsönzők kialakítása bike sharing rendszerben (összesen 140 biciklit vásárol a város erre a célra, s 19, külön erre a célra kialakított biciklitárolót is kihelyeznek a város különböző pontjain); korszerűsítik és kibővítik a járdákat, így 13 415 méter járda kerül kialakításra; valamint zöldövezetek kialakítása is részét képezi a beruházásnak: pázsit és díszfák kiültetésére is készülnek.

    Az alábbi nagykárolyi utcák kapnak új burkolatot: Independenţei, 1 Decembrie 1918, 25 Octombrie (DN 19), Mihai Viteazul (DN 19), Mioriţei.

    Az alábbi utcák burkolatán végeznek javítási munkálatokat: Somos, Szőlő, Kaplonyi, Crişan, Cloşca, Iuliu Maniu, Calea Armatei Române, Temető, Ignişului, Ágoston, Căpitan Zăgănescu, Corneliu Coposu, 1 Mai, Horea.

    A projektbe foglalt hét elektromos busz beszerzésére pedig 13,25 millió lejt fordítanak majd.

    Cookie