×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Kerékpáros honismereti túrát szervezett az EKE

2021.09.29 - 12:23
Megosztás:
Kerékpáros honismereti túrát szervezett az EKE
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szombatra ákosi kerékpáros honismereti túrát hirdetett, a programról ifj. Szabó László számolt be az EKE – Szatmárnémeti közösségi oldalán.

„A szatmárnémeti állomástól szombat reggel ketten indultunk el vonattal Nagykároly felé. Ennek ellenére az idő gyorsan eltelt, s miközben korábbi túraélményeinkről beszélgettünk, egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már be is érkeztünk Nagykárolyba. Itt már vártak ránk EKE-s túratársaink és barátaink, így velük tekertünk a Károlyi-kastélyig.
Körbevezetett minket a kastélyban és előadást tartott annak történetéről Hágó Nándor régész, a Nagykárolyi Városi Múzeum osztályvezetője. Megtekintettük többek közt a helyi mesterségekről összeállított kiállítást, a korhűen berendezett, díszes termeket, az afrikai trófeagyűjteményt, valamint egy modern festménykiállítást is. Közben a kis csapatunk 11 fősre duzzadt, sőt, velünk tartott Nándor is, és elvállalta, hogy mesél nekünk a falvak és templomok történetéről, amiket meg fogunk látogatni további utunk során.
Egy 15 km-es tekerés után megálltunk Érkáváson egy rövid pihenőt tartani, az egyik biciklivel akadt egy kis probléma, de a fiúknak sikerült megoldaniuk, így nyugodtan haladhattunk tovább. Adyfalván épp csak futólag álltunk meg, mert már vártak bennünket az érszentkirályi református templomnál.
Habár kívülről talán annyira nem látszik, de az érszentkirályi templom a megye legrégebbi templomai közé tartozik, valamikor a XIV. században épülhetett, régészeti feltárások azonban egyelőre még nem készültek.
Innen Ákosnak vettük az irányt, az út ezen része kellemes volt nemcsak a jó idő miatt, hanem azért is, mert az út nagyrészt pár éve elkészült aszfaltúton haladt, az autóforgalom pedig elenyésző volt.
Az ákosi templom felújítása tavaly fejeződött be, a templomon kívül annak közvetlen környezete is megújult, járda épült, gondozott pázsit veszi körbe az épületet, fákat ültettek, kellemes összhatást nyújtva ezáltal.
A téglából épült templom kívülről is lenyűgöző, belépve azonban olyan érzése lehet az embernek, mintha visszacsöppent volna a régi időkbe. Sikerült felmásznunk az egyik templomtoronyba, így megnézhettük a harangokat is, valamint kileshettünk a kicsike ablakokon.
Miután elfogyasztottuk az uzsonnánkat, és egy kis szíverősítőt is ittunk, Krasznacégényre bicikliztünk. Krasznacégény kis, eldugott falu, könnyű mellette elmenni, ha nem figyel az ember; a kicsike középkori templomát pedig keresni kell, mi is elmentünk elsőre mellette. A helyi református egyházközösségnek már egyetlen tagja sincs, ami bizony meg is látszik, mert bár a templomot sikerült egy pályázat révén felújítani 2014-ben, az udvaron elvadult fák és sok helyen nyakig érő gaz fogadott minket. A krasznamihályfalvi lelkész próbál odafigyelni a templomra, de arra panaszkodott, hogy sajnos már pénzért sem kap embert, aki rendben tartaná a templomkertet.
Az utolsó megállónk Királydarócon volt, ez is egy középkori templom volt, erre azonban csak kívülről utal pár támpillér, az idők során annyira átépítették. Itt is a krasznamihályfalvi lelkész szolgál be, aki megmutatta belülről is a templomot; érdekesség, hogy a használaton kívül lévő harangot a bejárat mellett állították ki, és közvetlen közelről szemügyre lehet venni. Mivel a helyi közösség itt is nagyon megcsappant (a rendszerváltás óta felére csökkent), a templom karbantartása is egyre nehezebb feladat, ezért abban bíznak, hátha a magyar állam segítségével sikerülne felújítani az épületet.
Ezután átmentünk az út túloldalán levő kis kocsmába; ki sörözni, ki kávét vagy üdítőt fogyasztani. Innen két részre vált a csapat, a túrázók nagy része Nagykárolyba tekert vissza Érszentkirály érintésével, négyen pedig Szatmárnémetinek vettük az irányt (a négyből két ember reggel is biciklivel tette meg az utat Szatmárnémeti és Nagykároly között).
Köszönjük szépen az idegenvezetést Hágó Nándornak, a fotókat Orosz Jánosnak, Vig Tamásnak és Hágó Nándornak, nem utolsósorban pedig köszönjük minden résztvevőnek, hogy megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel.”

Rozsályi körtúrára hív az EKE
Újabb túrát szervez az Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti április 20-án, szombaton, a Gutin hegységben lévő Rozsály tetőre.
EKE-kirándulás a Brébi-tóhoz
Közel ötvenen vágtak neki március 23-án az EKE – Szatmárnémeti által szervezett március végi túrának. Virágokat láttak, de ugyanakkor még „hó takará’ el a bérci tetőt”.
EKE Szatmárnémeti: kőszegremetei megemlékezés
Sok éves szokásukhoz híven, a kőszegremetei Széchenyi obeliszknél hajtottak fejet az Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti tagjai és szimpatizánsai az 1848-as szabadságharc hőseinek emlékének adózva.