Kettős mérce Romániája

A járvány idején sikerül az átlagpolgárral szemben alkalmazott felsőbbrendűség tornyára még néhány emeletet ráhúzni, amikor a szintén a koronavírus miatt elhunyt, magas ortodox főméltóságot nem úgy temetik el, ahogy azt a több mint ezer személyt, aki eddig meghalt. Átlagéknak maximum nyolc gyászoló lehetett a temetésén, a kórház halottasházából azonnal a temetőbe kellett vinni őket, lezárt koporsóban, és amint lehet, eltemetni, mint valami szégyent, mert ott lebegett a fejük felett a büntetés réme. Ezzel szemben Isten földi helytartóját Bukarestből előbb Suceaváig vitték, ami amúgy is gócpontja a fertőzésnek, majd hagyták, hogy a hívek a koporsót csókolgassák, s onnan elvitték a majdani temetés helyére, de előbb tartottak egy megemlékezést, amelyen szintén több száz lélek volt ott, elvégre nagy ember halálakor szeretik a hívek leróni a tiszteletüket. Ahogy szerette volt az a több tízezer másik ember is, akiknek szerettük hunyt el ebben az időszakban, s nem akarok csúnya szavakat használni, de úgy kellett elföldelniük őket suttyomban. Pedig mindössze annyi volt a bűnük, hogy nem voltak nagy emberek, csak átlagosak, akiknek köszönhető, hogy a nagy embereknek van ezen országban — meg amúgy a többiben is — létjogosultsága. Nekem hiába jönnek a magyarázatok, hogy nem lehetett egy ilyen kérést visszautasítani, s nincsen szó kivételezésről, mert ott aztán minden járványügyi szabály be volt tartva, mert mindenki tudja, hogy ez pontosan az volt: kivételezés és szerintem minden más polgár arcon köpése. Szinte észre se vesszük, annyira a mindennapjaink része. Ezzel kelünk és fekszünk, hogy az esélyegyenlőség csak arra jó, hogy legyen külön rész valamely minisztériumon belül, amely ezzel a témakörrel foglalkozik, és néhány ember megélhessen a nagy semmittevés közepette, miközben a valós élet elénk tolja ékes bizonyítékát annak, hogy másodrendűek vagyunk, mert ez a kettős mérce Romániája.

Őri-Pákay Franciska