„Kisajátított” államvizsga

Kivételesen az egyetemi felvételi napján, azzal párhuzamosan zajlik az államvizsga a marosvásárhelyi orvosegyetemen. Az oktatási intézmény különböző néven szerepel a szakdolgozatokban, nem csoda. Egyébként a hivatalos fejléces egyetemi papírok is változnak, régi-új változatokban fordulnak elő, sőt, egyeseken még rajta maradt a századik évforduló emblémája.

Az előre kijelölt teremben felvételi zajlik, helyette a tanszékünk laboratóriumába szorulunk. A végzősök nem tiltakoznak, nekik ez az utolsó megmérettetés. Nem pörgetnék vissza hat évvel az idő kerekét. Mindenki szépen kiöltözött, a lányoknál ez szokásosabb, a fiúk viszont kivételesen nyakkendőt hordanak. Innen már nincs visszaút, de a dolgozatot mégiscsak minél színvonalasabban be kell mutatni, a háromtagú bizottság kérdéseire pedig minél helyénvalóbb feleletet kell adni. Bár végül mindenki megfelelően jó jegyet kap, mégsem tét nélküli az egész procedúra.

A kolléganőm által szakirányított dolgozatokkal kezdjük. Feltűnők, a kívülállónak is szemet szúrók a címek (általam lefordítva): A románok ismereteinek a követése a gluténmentes élelmiszerekkel kapcsolatosan; A románok értékelése a kockázatos élelmiszerek fogyasztásával kapcsolatosan; Összefüggések a románok táplálkozási szokásai és egészségi állapota között; A románok bizalma az egészséges táplálkozásra utaló tájékoztatási források iránt. Egy-két cím még nyögvenyelősen „elsikkadt” volna, de ez már túl soknak bizonyult. Bizottsági elnöki minőségemben az utolsó dolgozat szerzőjének elsőként tettem fel a kérdéseket. Első körben a mintaválasztás iránt érdeklődtem. Válasz: online mintavétel volt Románia több megyéjéből. Tudománytalanul általános és homályos a válasz, tovább kérdezek: Maros megye szerepelt-e a mintában. Persze! — jött rögtön a felelet. És nem román, hanem Romániában (Maros megyében) élő más nemzetiségű személy szerepelt-e a válaszadók között? — kezdődik a harmadik menet kérdezz-felelek. Az államvizsgázó nem tudja, a nemzetiségre nem kérdeztek rá.

Részemről „betelt a pohár”, jött a kioktatás. Elvégre pedagógus lennék. Én magam, akárcsak szintén magyar kollégám, aki a titkári teendőket látta el, valamint jó néhány jelen levő magyar államvizsgázó nem vagyunk románok. Magyarok vagyunk, nyilván Romániában (Maros megyében vagy másutt) élők, román állampolgárok, az ország lakosai. Nem vagyunk románok, és amennyiben az államvizsgázó 821 személyt magában foglaló mintájában nem csak románok szerepelnek, akkor teljesen helytelen a címadás. Nemcsak a tudományos megközelítésnek mond ellent.

Azt már nem mondtam, türtőztettem magam, hogy nem is olyan régen, jó három évtizeddel korábban, az aranykorszakban magyarul beszélő románokként voltunk nyilvántartva. Úgy látszik, napjainkban a múlt még az akadémiai színtéren is visszakísért.

Dr. Ábrám Zoltán