Könyvajánló: Csélcsap egészségünk
"Míg egyrészt a technika magaslatán trónol, űrhajókat, robotokat épít, génmódosító műtéteket végez, és építi a mesterséges intelligenciát, addig a másik oldalon legkevésbé a saját testét ismeri, és ha az zakatolni, kattogni, rendetlenkedni kezd, hozzá nem értésében elsősorban megijed vagy akár pánikba esik. Az is egy furcsasága az értelmes embernek, hogy a műszaki eszközeit szereti, karbantartja, szervizeli, és a legkisebb rendellenesség jelére fut velük a 'doktorhoz', de testével nem teszi ugyanezt, sőt, esetenként a végletekig hanyagolja.”
A legújabb könyv célja az eddigiekhez — Tarkabarka irkafirka (2008), Kukkantó (2011), Svédasztal (2013), Reszelt torma (2015), Fő az egészség (2016), Görbe tükör és miegymás (2017), Hepehupák (2018), Testem, testem, mondd meg nékem (2019) — hasonlóan nyilvánvaló, egyértelmű. Miközben a szerző ezúttal is a nagy többséget érintő, folyamatosan visszatérő egészségügyi témákról — a fűszerek hatásáról, a gyermeki rakoncátlanság okairól, Down-szindrómáról, tyúkszemről, étrendről, koleszterinről, hallásromlásról, homeopátiáról, immungyengeségről, nem alkoholos zsírmájról, lázról és hasonlókról — értekezik, minden sorát a segíteni akarás, a napi problémákkal küszködő, kétségbeesett emberre figyelés, az egészségünkkel kapcsolatos misztifikációk eloszlatása jellemzi.
Zagyva doktor ugyanis hisz a helyes táplálkozás, életvitel meghatározó szerepében, a szervezet öngyógyító erejében, a természetes gyógymódokban és még nagyon sok olyan dologban, amelyek erejét, jelentőségét több évszázados tapasztalat igazolja. Élvezettel ír, beszél az angol királyi család homeopátiás gyógymódjáról, megemlítve, hogy a világon már van homeopátiás készítmény délnyugati szélből, holdfényből, vákuumból, aranyhalból, a Vénusz bolygó fényéből és a berlini nagy falból is. Az utóbbi szorongás esetén elsősorban a németeknek lehet igen hasznos. Vagyis ezúttal sem csak a játékos, nevettető illusztrációival, hanem a szövegeiben lépten-nyomon felbukkanó humorával teszi könnyeddé, olvasmányossá írásait. Egyik kedvence a Tücsökkenyér címet viseli, ami első ránézésre képtelenségnek tűnik, de ha beleolvasunk, hamar rájövünk, hogy az írás az emberiség rovarevési szokásairól, azok széles körű elterjedéséről, vitathatatlan hasznáról szól. A több mint 150 oldalas kötetet egy olyan, Gandhiról szóló tanmesével zárja, amely megítélésem szerint a példamutatás nélkülözhetetlenségéről, erejéről elsősorban a kollégáinak szól.
A szerző remek társalgó, sokrétű érdeklődési körrel bíró, művelt ember, aki számára a szűk szakmán túl nemcsak az írás, történelem, filozófia, képzőművészet fontos, hanem még ezer más, mindennapi életünkkel kapcsolatos téma, jelenség is. Ülünk a Szamos áruház előtti lócán — miközben ismerőseinknek köszöngetünk —, beszélgetünk hétköznapi dolgokról, gondokról, világjárványról, politikáról, Trianonról, a szájmaszkok viseléséről, az operációról, amelyen a közelmúltban esett át, a méltó megöregedésről, az évtizedeken át gyakorolt szakma elhagyásának nehézségeiről, fájdalmáról, arról, hogy az embernek idővel nemcsak a teste, hanem a tűrőképessége is kopik. Közben repül az idő, érezzük, hogy még nagyon sok mondanivalónk lenne, de mennünk kell.
A doktor úrnak természetesen nincs annyi ideje, hogy mindenkivel elbeszélgessen, hogy ezrek gondját-baját, mondandóját meghallgassa, de közkinccsé tette számos jegyzetét és köteteit, amelyekben nagyon sok mindenről megfogalmazta a véleményét, álláspontját, és amelyek átlapozása, elolvasása egy-egy ilyen baráti beszélgetés tartalmas, derűs hangulatát idézi. Legújabb kötete is a szatmári Baraprest könyvüzletben kapható.
Muhi Sándor
