Korlátok közt — korlátok nélkül

 Ez a legtermészetesebb dolgok egyike, hiszen az emberiség történetének állandó része a szabadságért folytatott harc. A jogállamiság megteremtése után néhány évtizeddel — ha egy világjárvány miatt is — nem viselik könnyen az emberek a korlátozásokat, még akkor sem, ha azok az egészségük megóvása érdekében történnek. Ez a helyzet az egész korábbi életformánkat felborítja, önmagában is igen erős stresszforrás, teljesen megváltozott a napi életritmusunk, módosultak a kapcsolattartási, tanulási szokásaink, munkavégzésünk. Túl sok új szokást és megküzdési módot kell kialakítanunk egyszerre. Egészségügyi szakembereket, döntéshozókat és valamennyiünket foglalkoztat a kérdés: mit tehetünk azért, hogy megszabaduljunk a korlátoktól? Az ember hajlamos arra, hogy mindenért másokat tegyen felelőssé ahelyett, hogy a saját belső énjében teremtene rendet. Az első lépés a megoldások felé az lenne, ha mindenki magát szoktatná a rendhez.
Csak találgatni lehet, hogy milyen hatással lesz a lélekre és a testre a korlátozás. A bezártság minden korban más hatással van az emberekre. Diktatórikus rendszerekben az emberek úgy érzik, hogy tehetetlenek, kénytelenek elfogadni a hatalom uralmát. Ott van bennük a szabadság iránti vágy, folyton reménykednek, keresik a kiutat a korlátok közül, közben ott van bennük egyfajta elfogadástudat, ami nagy lelki teher, de magukkal hordozzák a „változtatni nem lehet” érzést. A mai helyzetben — amikor mindenki abban a tudatban él, hogy jogállam van — a járványhelyzetben sem tudunk belenyugodni a korlátozásokba. Azok sem, akik képesek felfogni a szabályok felrúgásának a következményeit.
Zelma olyan munkát végez, amihez egy számítógép szükséges. Egy éve már, hogy kisebb megszakításokkal napi tíz-tizenkét órát tölt a számítógép előtt, és végzi a dolgát. Egy ideig fárasztónak tűnt számára, majd megszokta, ma már természetesnek tartja ezt az életformát. Vágyik a társaságra, de belenyugodott abba, hogy a járványhelyzet miatt nem lehet változtatni, a társasági életet halogatni kell. Miután ez a halogatás kezdett elhúzódni, és nem lehet látni, hogy meddig tartanak a korlátozások, sokat gondol arra, hogy hosszabb távon milyen következményekkel járhat ez az állapot. A harminc évet jóval meghaladta, egyetemet végzett, van jó munkahelye, jól keres, de ez nem lehet az önmegvalósítás csúcsa. Diák korában erre vágyott, sokat küzdött, hogy az álmai megvalósuljanak, de egyetlen álom sem érhet véget egy hirtelen ébredéssel, minden álomnak folytatódnia kell. Lehet sikernek elkönyvelni azt, amit eddig elért, de szükség van a folytatásra, az újabb álmok, vágyak és elképzelések megvalósítására. Titokban arra is gondol, azon is eltűnődik, hogy vannak-e még tervei a jövőre nézve, vagy beéri azzal, hogy végzi a munkáját, munka után pedig kitekint a nagyvilágba a közösségi oldalon.
Zelma néha arra is gondol, hogy nem a korlátok miatt válik egyhangúvá az élet, hanem amiatt, mert egy idő után kezdi megszokni a korlátokat, úgy érzi, hogy azok egyfajta biztonságot adnak számára, s közben megjelenik előtte mindaz a sok hátrány, ami örömtelenné teszi az életét. Lehet örülni a munkahelyi sikereknek, de a mindig ismétlődő siker is unalmassá válik, ha nem történik semmi változás.
A negyvenedik évhez közeledve a léleknek és a testnek is szüksége van impulzusokra, hogy működőképes maradjon. Mint ahogy a növényeknek vízre és napsütésre van szükségük, hogy megmaradjanak, úgy az emberi léleknek és testnek is szüksége van bizonyos táplálékra az életben maradáshoz. Korlátokon belül vagy kívül, de vannak dolgok, amiket nem lehet nélkülözni, nem lehet lemondani róluk, és nem lehet kötelező módon hozzáadni a mindennapi élet részeiként. Az élet nem attól lesz élhető, ha megszűnnek a korlátok, hanem akkor, ha minden korlátot figyelmen kívül hagyva élhetővé tesszük azt. A prioritások meghatározásakor mindig a ma kell első helyre kerüljön, csak később a kor elvárásainak megfelelő követelmények.

Elek György