Kortárs szerelmi lakomák

Magyartanár ismerősöm mesélte, hogy egy alkalommal azt a házi feladatot adta a tizenegyedik-tizenkettedik osztályos tanítványainak, hogy írjanak egy szerelmi vallomást. Amint az várható volt, nem sok remekmű született, a legtöbben költőket és írókat idéztek, nem sok egyéni gondolatot vetett papírra az a korosztály, amelynek körében már dúlnia kellene a szerelemnek.

Platón, az ókori görög filozófia egyik legnagyobb alakja híres művének — A lakomának — a fókuszában az erósz, a szerelem, illetve a vágy van. A lakomán résztvevők véleményt mondanak arról, milyen a szerelem, és az miben áll. A vélemények annyira ellentmondók voltak, hogy a kérdés megválaszolatlan maradt.

Ma is csak véleményeket lehet mondani a szerelemről, de választ adni arra a kérdésre, hogy mi a szerelem, nem lehet. Abban viszont elég sokan egyetértenek, hogy a szerelem, a szerelemből fakadó tevékenységek nem (csak) a fajfenntartás miatt történnek. Amikor megpróbáljuk meghatározni, melyek azok a tulajdonságok, amelyek nélkül nem nevezhetjük embernek önmagunkat és embertársainkat, kihagyhatatlan a felsorolásból a szerelem érzése. A szerelem nem csak a tinédzserekre vagy a fiatalabbakra jellemző, hanem minden korosztályra. Lehetnek életszakaszok, amikor valamilyen ok miatt ez az érzés elhalványul, de nem halhat ki sohasem, hanem időnként újra és újra fellángol. A szerelemre — mint érzésre — az embernek minden életszakaszában szüksége van, hogy valóban embernek érezhesse magát. Akiben a szerelem érzése elfojtódik, anélkül, hogy érezhető lenne, elkezdi rombolni a testet és a lelket.

A szerelmesek napja van. Lesznek ma olyan lakomák, amilyenről Platón írt már az ókorban? Nagyon sok társadalmi rendszer épült fel és omlott össze azóta, de a szerelem mint érzés nem változott. Változtak viszont a körülmények, és nagyon sokat fejlődött az emberi gondolkodás. A szerelem mint érzés nincs tudatos irányítás alatt, bár sokat segít a szerelmi kapcsolatok ápolásában, ha a szerelmes párok megpróbálják észszerű módon megélni a szerelmüket. Az emberi boldoguláshoz szükség van az értelem és az érzelem összefonódására, hogy kevesebb csalódás érje a párokat, és kevesebben kerüljenek olyan helyzetbe, hogy kihaljon belőlük a szerelem érzése.

Vitatott kérdés, hogy szükség van-e a szerelmesek napjára — és más világnapokra —, illetve miben segít az, ha egy nap ráhelyezzük a figyelmet egy-egy valóban fontos témára. Szükség van akkor, ha ezen a napon megszületik egy olyan felismerés, ami hozzásegít a hiányosságok kiküszöböléséhez. A szerelem esetén megerősödnek az elhalványulni látszó érzések, és a párok megértik, hogy a boldogság nem a távolban van valahol, hanem ott a közelben. A boldogságot nem folyton keresni kell, hanem megélni és megerősíteni. Ha ez a felismerés megszületik, és a párok rendelkeznek a megfelelő szintű értelmi és érzelmi intelligenciával, akkor van értelme a szerelmesek napjának.