×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
15 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Közeleg a munkálatok befejezése

2021.02.01 - 07:32
Megosztás:
Közeleg a munkálatok befejezése
A székesegyház felújítási munkálatainak befejezésére kitűzött határidő április 30. A munkát nehezítik a koronavírus-járvány okozta korlátozások, de a tervek szerint időben elkészülnek.

A székesegyház Szatmárnémeti egyik legfőbb ékessége, emellett a város legrégebbi és legnagyobb római katolikus műemléktemploma. A több építészeti stílust is ötvöző templom felújítási munkálatait 2018-ban kezdték el. Arról, hogy a munkálatok milyen ütemben haladnak, illetve milyen nehézségek adódtak, Józsa Jánost, a szatmári egyházmegye sajtóreferensét kérdeztük. „2018 szeptemberében kezdődtek a munkálatok a székesegyház felújításának, valamint korszerűsítésének okán. Az elmúlt év tavaszán főként a külföldről érkezett anyagok — réz, márvány, speciális vakolatok — esetében lényegesen megnőtt a beszerzési idő, mivel ezek gyártói, illetve forgalmazói erre az időszakra leálltak. Emellett az is nehezítette a helyzetet, hogy a teherforgalom is korlátozva volt. Jelenleg a megbetegedések, illetve a karanténhelyzetek miatt kiesett munkaerő az, ami leginkább gondokat okoz” — fogalmazott a sajtóreferens a munkálatok elkezdésének okáról, illetve arról, milyen akadályokba ütköztek.
Jánostól megtudtuk, hogy a templom homlokzatának főként az alsó részeit javították a vizesedés miatt, de számos más helyen is zajlottak munkálatok: „Cserélték a tetőhéjazatot, szerkezeti megerősítéseket végeztek a nagy kupola tartófalain, restaurálták a homlokzati kőelemeket, rekonstruálták a domborműveket, elvégezték a tornyok erkélyeinek szerkezeti megerősítését, kijavították a boltozati repedéseket, illetve az érintett felületeken retusálták a falképeket. Többek között ki lehet még emelni a nyílászárók, illetve a márványpadló cseréjét, a fűtésrendszer korszerűsítését.”
„Jelenleg többek között a külső kőlábazat helyreállítási munkálatai, a kórus karzatára vezető kő csigalépcső restaurálása, valamint a bonyolultabb, időigényesebb rézfedések felhelyezése történik. Ezeket követi majd az udvarrendezés, illetve a további homlokzati munkálatok elvégzése, amint az időjárás engedi” — ismertettte a jelenlegi munkafolyamatokat Józsa János.
Összegzésképpen a sajtóreferens kihangsúlyozta, hogy minden igyekezetükkel azon vannak, hogy tartani tudják a munkálatok határidejét, s mint kiderült, ez április 30-a. A határidő tartását azonban számos tényező befolyásolhatja, ilyen például a kedvezőtlen időjárás, illetve a járványhelyzet esetleges rosszabbodása.


Kallós András

 

Utcai varieté tette színesebbé a parkavató ünnepséget
Hangulatos és változatos ünnepséget szervezett a városvezetés a szatmárnémeti régi központi park elkészülte alkalmából, szerda délutántól birtokukba vehették a polgári főteret a város lakói.
Kész a régi főtér. Premier előtti parkbejárás.
Befejezték a munkát a szatmárnémeti régi főtéren, szerda reggel már elkezdték leszerelni a munkatelep-kerítést, tíztől a sajtó járhatta be a szerda öt órai ünnepélyes átadás előtt a vadonatúj régi főteret.
Kész a park, szerdán átadják!
Másfél évnyi munka után elkészült a kivitelező a szatmárnémeti régi főtér felújításával, szerdán lesz a hivatalos átadó, a polgármester mindenkit invitál a nagy eseményre.