Külső és belső változás
Sokszor ott töltötte az egész nyarat és a téli vakációt is. Szeretett ott lenni, voltak napok, amikor Hannával ott ügyeskedtek a konyhában a nagymama mellett, máskor bejárták a kerteket, a legelőt, titokban elmentek a Szamos-partra is. Meg sem fordult a fejükben, hogy a vízbe menjenek, mégsem mondták a nagymamának, hogy hol jártak, mert úgyis folyton aggódott, hogy nem esznek eleget, árthat nekik a forró napsugár, télen pedig, amikor szánkózni mentek, mindig attól tartott, hogy megfáznak.
Mónika ma is szívesen emlékezik vissza ezekre az évekre, főként akkor mesél el ismerőseinek ma már hihetetlennek tűnő történeteket, amikor azok kerülik az erdőket-mezőket-folyópartokat, ettől óvják a gyermekeiket is, nehogy megfertőződjenek, télen pedig attól, hogy megfázzanak. Arról is beszél, hogy őt is nagyon féltette a nagymamája, de sohasem mondta azt, hogy üljenek bent a házban vagy esetleg az udvaron. Egy mozgalmas gyerekkor nagyban meghatározza a felnőtt emberek életét, Mónika pedig nagyon büszke arra, hogy számára megadatott a lehetőség, hogy edzetté tegye a szervezetét.
Nagyon meglepte, amikor Hannát megtalálta a Facebookon. Sok év telt el, mióta utoljára találkoztak. Gyerekkorukban más volt az élet, mint ma. A rokonok számon tartották egymást. Móninak már el kellett gondolkoznia azon, hogy milyen rokonság köti Hannához; sikerült hamar kibogoznia, de vannak olyan rokonai, akiknek az utódait egyáltalán nem ismeri.
Mónika és Hanna belemerültek az internetes beszélgetésbe, meg sem fordult a fejükben, hogy telefonon vagy jobb esetben Skype-on beszéljenek, jó volt nekik csak úgy, némán, látatlanul, mintha valami formai, hivatalos beszélgetés lett volna. Pedig gyerekkorukban folyton egymás szavába vágtak, mert mindkettejük számára fontos volt, hogy elmondják, amit akarnak. Most inkább azt várják, hogy a másik írjon minél többet, mintha egy érettségi találkozón lennének, és megpróbálják úgy alakítani a beszélgetést, hogy minél kevesebbet mondjanak el magukról. Nem mintha valami olyan dolog történt volna velük, amiről nem szeretnének beszélni, inkább fölöslegesnek tartják a sok fecsegést. Örülnek annak, hogy egymásra találtak a Facebookon, de valahogy nem érdekli őket a másik sorsa.
Mónika érzi, hogy valami nincs rendben. Lehet arra hivatkozni, hogy megváltozott a világ, viszont ha valaki úgy érzi, hogy rossz irányba változott, nem kell mindenkinek azt az irányt követnie. Amikor kezdett szokássá válni a lazaság, az emberek — főként a fiatalabbak — kezdték a dolgok könnyebb oldalát választani, és hamar megjelentek a követők. A lazaság sok mindent megengedett, sok mindent megváltoztatott, számtalan esetben felülírt régi, jól bevált és jól működő hagyományokat. Valahol ez így természetes, hiszen a technikai fejlettség és a műszaki eszközök világában nem lehet úgy élni, mint ahogy az emberek korábban éltek. A kötött, klasszikus öltözködési és viselkedési formák a huszonegyedik században megnehezítik mind a férfiak, mind a nők kényelmét. Laza öltözetben, szabadabb társasági formákban sokkal nagyobb a türelmük unalom nélkül végigülni rendezvényeket. Nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy az emberek nem csak a formaságoktól váltak meg, hanem a belső lényük is megváltozott. Példa erre, hogy Mónika és Hanna nem kíváncsi a másik hangjára, a nevetésére, a szemkontaktusra, nem akar a másik tenyerébe csapni… A lazaság előnyökkel is jár, de hiányosságokat is okoz. Gyakran van szükség a változásokra, változtatni viszont nem egyszerű, ha a változásokat pozitív irányba próbáljuk irányítani, és nem hagyjuk magunkat sodródni a mások érdekeinek megfelelő, irányított változtatásokkal. Minden külső változást egy belső változás is követ. Amikor Mónika és Hanna farmerra cseréli az estélyi ruhát, látványra nagy a különbség, de mi történik belül? Megváltozik-e az érzésviláguk, a jellemük, a viselkedési módjuk, s ha igen, hogyan? Mert lehet mutatni bármit, de a fontos az, hogy mi a valóság.
Elek György
