×
2020. 05 25.
Hétfő
Orbán
10 °C
Borult idő
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.44 RON
100HUF = 1.39 RON
Szatmárnémeti

Lassan készül a kispiac

2019.10.22 - 10:16
Megosztás :
  • Lassan készül a kispiac

    Ma derülhet ki, hogy milyen utolsó határidőt kap a kivitelező, hogy végezzen végre a munkával, amit a kispiacon tavaly kezdett el. A városvezetés nem akar rossz minőségű munkát átvenni.

    Ez év elején úgy számolt a kivitelező, hogy júliusra készen lesz a szatmárnémeti kispiac felújításával, de még most sem fejezte be; úgy tudjuk, a közüzemi hálózatokra való csatlakozással voltak gondok, és az épület készre munkálásával sem haladtak úgy, mint ahogy azt eredetileg tervezték. Ma lesz városházi és piacgondnoksági megbeszélés a kispiaccal és a felújításával kapcsolatban, ezen talán meg lesz határozva egy végső határidő a kivitelező számára. A piaci árusok és a vevők már régóta várják, hogy újra birtokukba vehessék a Paris utcai vásárteret, mert már tavaly októberben elkezdtek dolgozni, és emiatt jelenleg csak a hátsó traktus használható kereskedelmi tevékenységre.

    Kérdeztük a polgármestert is, hogy mikorra várható a kispiac elkészülte, Kereskényi Gábor pedig elmondta, hogy nem szeretne meggondolatlan kijelentést tenni ez ügyben. Már eddig is több ízben vizsgálták a munka minőségét, és javításokat, pótlást kértek, ha úgy volt, és szakmai ellenőrzések ezután is lesznek. Csak azért nem fogják átvenni a kispiaci munkát, hogy meglegyen az öröm, szögezte le az elöljáró. Amíg nincs úgy megcsinálva, ahogy azt kell, addig nem lesz aláírva az átadás-átvételi elismervény.

    Ahogy most kinéz a kispiac, az nem rossz. A magasra mért fedélnek köszönhetően sokkal tágasabbnak tűnik, mint amilyen eddig volt, és teljesen fedve is van, sima a járófelület, és egységes festést kapott az összes épület. Kicserélték a piac alatt futó teljes csatornahálózatot is, már a helyszínen vannak az új, üvegszálas műanyagból készült árusasztalok. Lesz hol tartani a bicikliket is, a bejárat mellett biciklitartó készül, az áru megmosására és kézmosásra alkalmas hosszanti csorgó is készül a piac területén, a felújított illemhely már egy ideje használható. Ha elkészül a piac, mintegy ötven zöldség- és gyümölcsárusnak lesz itt helye, a tejtermékcsarnok a piac közepén felhúzott épület földszintjén kap helyet.

     

     

    Princz Csaba

     

    Cookie