×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
3 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

Lezárult a 35. OTDK Biológia Szekciója

2021.05.10 - 20:00
Megosztás:
Lezárult a 35. OTDK Biológia Szekciója
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem második alkalommal látta vendégül az OTDK valamelyik szekcióját, a biológiát most először / Fotó: news.ubbcluj.ro
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) volt a házigazdája a 2021. május 3–6. között lezajlott 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Biológia Szekciójának, amelyre 162 dolgozattal neveztek be a Kárpát-medence felsőoktatási intézményeiből, illetve a versenyzők között néhány középiskolás is helyet kapott.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem második alkalommal látja vendégül az OTDK valamelyik szekcióját — a 2015-ös FiFöMa óta —, azonban a Biológia Szekció először kerül sorra Magyarországon kívüli helyszínen, ráadásul a virtuális térben. Az első online Biológia Szekcióban 159 résztvevő 18 tagozatban mutatta be tudományos eredményeit.

A BBTE képviseletében 6 hallgató vett rész az OTDK-n, és 3 résztvevő ért el dobogós helyet tagozatában. Dénes Anna (témavezető: dr. László Zoltán) Miről árulkodik az aszimmetria? Szitakötők szárnymorfológiájának változását előidéző környezeti tényezők nyomában című dolgozata 2. díjban részesült az Ökológia 2. tagozatban. Veres Robert (témavezető: dr. László Zoltán) Táplálékhálózatok stabilitásának vizsgálata: a nagy hálózatok fejezete című dolgozatát az Ökológia 1. tagozat zsűrije 3. díjjal méltatta. Tifán Sára (témavezető: dr. Fenesi Annamária) A kolozsvári „Al. Borza” Botanikus Kertben terjedő inváziós fajok felmérése és visszaszorítási lehetőségeik című tudományos munkája a Természetvédelmi biológia tagozatban 3. helyezést ért el.

Dr. Weiszburg Tamás egyetemi tanár, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke köszöntőbeszédében így fogalmazott: „Azt gondolom, hogy mindannyian Kolozsváron vagyunk, ha nem is testileg, de azt gondolom, hogy egy lelki közösséget alkotunk most itt, és van valami, történt valami az elmúlt napokban, ami minket összeköt.”

Dr. Padisák Judit egyetemi tanár, akadémikus, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Biológiai Szakmai Bizottságának elnöke hozzáfűzte: a TDK egyik jelszava — TDK határok nélkül — lefordítható arra, hogy „tudomány határok nélkül”, hiszen a tudomány nem ismer határokat: „sem országhatárokat, sem vasfüggönyöket, sem kerítéseket, mivel ezek mind gyengébbek, mint a tudomány”. Dr. Markó Bálint egyetemi tanár, a BBTE rektorhelyettese, a Biológia Szekció ügyvezető elnöke zárószavaiban a virtuális térbe áthelyezett rendezvényre reflektált: „Ebbe a furcsa térbe szorulva, dombok és utcák helyett biteken keresztüllépkedve is hoztátok, kedves hallgatók, azt, ami egy tudóstanonctól hozható: üde kíváncsiságot, vitára való hajlamot és legfőképpen nyitottságot az építő kritikára.” Az ügyvezető elnök hozzáfűzte: bár az online tér is lehetőséget biztosított, hogy a résztvevők, zsűritagok, szervezők ismeretséget, sőt, barátságot kössenek, remélhetőleg a jövő mégiscsak a személyes találkozásoké lesz. Hatos Attila, a KMDSZ elnöke kiemelte: a május Kolozsváron az egyetemi hallgatóké, egy hónapban ötvöződik a tudomány és a szórakozás a különböző rendezvények által; az OTDK-n keresztül pedig a tudomány hangja nem csak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében hallható volt.

A Kolozsváron sikeresen lezárult rendezvény szervezői a záróünnepség keretében szimbolikusan átadták a stafétát a két év múlva sorra kerülő OTDK Biológia Szekciója szervezőinek, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem képviselőjének, dr. Varga Máténak és dr. Müller Viktornak.

SZFÚ

Fedezd fel Kolozsvárt! A térképet mi adjuk hozzá!
Izgalmas programokkal várják a Szatmár megyei középiskolásokat is a szeptember 22. és 24. között tartandó kolozsvári egyetemi nyílt napokra.
A „Váratlan ajándék” célba ért
A Reménysugár csapata nagy figyelemmel és odaadással csomagolta az ajándékokat, hogy azok az otthoni légkör melegét közvetítsék, és két új tv-készülékkel is gazdagodott a gyermekosztály.
Identitásuk vállalására biztatta Szili Katalin az erdélyi magyarokat
Identitásuk vállalására és a magyarországi választásokon való részvételre biztatta szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Szili Katalin az erdélyi magyarokat.