×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Május 23-án játszanak Magyarországon

2020.05.05 - 13:35
Megosztás:
Május 23-án játszanak Magyarországon
Két és fél hét múlva újra indul a magyarországi labdarúgó-idény. Csak a kupasorozatban és az élvonalban rendeznek még meccseket. Az egri születésű Karikás Krisztián feljutott a debreceni csapatával az NB II-be.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel indul újra a honi futballélet a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után, míg az OTP Bank Ligában, vagyis az élvonalbeli bajnokságban egy héttel később, május 30-án rendeznek ismét teljes fordulót, zárt kapuk mögött.

A kupasorozatban két és fél hét múlva a másodosztályos MTK Budapest a Budapest Honvéddal, a Mezőkövesd pedig a MOL Fehérvár FC-vel mérkőzik, négy nappal később, május 27-én rendezik a visszavágókat, és június 2-án a döntőt.

Az NB I a 26. fordulóval, folytatódik, de előtte a Ferencváros lejátssza két, korábbról elhalasztott mérkőzését a Debrecennel és az Újpesttel.

A bajnokságot a tervek szerint június végéig befejezik, egy csapat két bajnoki meccse között legalább három napnak el kell telnie.

Az NB II-ben és az NB III-ban nem folytatódnak a küzdelmek. Mint az MLSZ közleménye fogalmaz, „a kiírás elveit követve, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és a kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba”. Ez alapján tehát a másodosztály első két helyezettje, az MTK és a Budafok a következő idényben az NB I-ben szerepelhet, míg a 18. Tiszakécske és a 19. Vác kiesik a harmadosztályba.

A felfüggesztett NB III-as bajnokság sem folytatódik. A bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, és az első helyén álló csapatok (DEAC, Érdi VSE, Pécsi MFC) jogosultak a 2020–2021-es idényben az NB II-es bajnokságba történő nevezésre.

karikas1

A Debreceni Egyetemi Atlétikai Club kerettagja egyébként az egri származású Karikás Krisztián is. A 24 éves középpályás már otthonosan érzi magát a magyarországi mezőnyben. Miután távozott a Szatmárnémeti Olimpiától, a debreceni akadémia utánpótlásához szegődött, ahol 18 évesen debütált a DVSC felnőtt keretében is egy Ligakupa, majd egy Magyar Kupa mérkőzésen. Innen Balmazújvárosba, az NB II-es csapathoz szerződött, ahonnan egy év után visszajött Debrecenbe, a második csapathoz.

karikasKrisztian

„Fel év dabasi kitérő után – amit nagyon megbántam – kerültem a DEAC-hoz. Az egyik legjobb döntés volt amióta focizom. Nyáron lesz három éve mikor idejöttem. Akkor került fel a csapat az NB III-ba. A szakosztályvezető, Pöszmet Tibor felvázolt egy hosszú távú tervet, amiben engem is elképzeltek, mint a DEAC játékosa és mellette az egyetem hallgatója. És ez lett a hosszú távú terv eredménye. Példa értékű, ami itt zajlik, fejlődik a klub, meg úgy az egész” — nyilatkozta lapunknak Krisztián, aki idén fog államvizsgázni a sport- és rekreációszervezés szakon. „A szakdolgozatomat a videóelemzésről, statisztikák vizsgálatáról írom a labdarúgásban” — folytatta a 24 éves focista, aki a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt kijárási tilalom és határzár miatt nem utazott haza Debrecenből, de amint lehetőség lesz rá, Egribe jön, és innen megy majd vissza a magyar másodosztály idénykezdésére.

Női NB I

A női NB I küzdelmei szintén befejeződtek, ám a 13. fordulóból elhalasztott MTK – DVTK mérkőzést bepótolják, majd a tabella első két helyezettje – melynek egyike biztosan a Ferencváros – két nyert meccsig tartó párharcot vív egymással a Bajnokok Ligája-indulásért. Az MTK és a Diósgyőr azonos pontszámmal áll a második és a harmadik helyen, tehát e mérkőzés győztese játszhat az FTC-vel a BL-kvótáért.

Pesek Attila

Négyet vágott a Fehérvárnak a Fradi
A második lejátszott bajnoki mérkőzés után sem kapott gólt a magyar labdarúgó OTP Bank Liga idényben a címvédő Ferencváros labdarúgócsapata, sőt, a zöld-fehérek kiütéssel nyerték meg a MOL Fehérvár elleni rangadót.
A hosszabbításban szerzett góllal nyerte a derbit a Fradi
A Zalegerszegi TE kispesti győzelmével indult a magyar labdarúgó élvonalbeli szezon, majd a Mezőkövesd újpesti pontszerzésével folytatódiott az első forduló.
Rus nélkül kezdődik az NB 1
A Budapest Honvéd és a Zalaegerszeg mérkőzésével kezdődik július 29-én a magyar labdarúgó élvonalbeli OTP Bank Liga új idénye.