×
2020. 05 27.
Szerda
Hella
12 °C
Borult idő
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.42 RON
100HUF = 1.39 RON
Sport

Megházasodott Zsiga Ervin

2016.10.11 - 11:27
Megosztás :
  • Megházasodott Zsiga Ervin

    Ünnepelt az elmúlt hétvégén Zsiga Ervin és vele együtt a játékostársai a Balmazújvárosi FC labdarúgócsapattól: a szatmári középpályás házasságot kötött a szatmárnémeti Galiger Bettinával.

    A két fiatal másfél éve ismeri egymást, most úgy döntöttek, családot alapítanak ketten. A középpályásnak kapura jött az elmúlt hétvége, ugyanis még a munkából sem kellett elkérezkednie, hiszen a magyar válogatott világbajnoki selejtezős programja miatt még a magyar másodosztályos bajnokság is szünetelt. Így a csapattársai is elkísérhették, hogy párjaikkal együtt ünnepeljék Ervin és Bettina frigyre lépését. Egykori csapattársai is hivatalosak voltak az esküvőre, viszont a Szatmárnémeti FC Olimpiának az Ilfov megyei Ștefănești-en volt bajnoki mérkőzése a Tatrangi Unireával, így ők csak utólag gratulálhattak az ifjú párnak.

    Szatmárnémetiben rendezték a polgári esküvőt, majd a Kálvária templomban rendezett római katolikus szertartáson mondták ki a boldogító igent. Ezután egy helyi étteremben reggelig ünnepeltek.

    „Sajnos az Olimpiától nem tudtak eljönni a barátai, az idegenbeli bajnoki meccs miatt. De a mostani csapattársak közül a barátnőjükkel együtt tizennégyen jöttek el és nagyon jól erezték magukat, mivel még soha nem voltak erdélyi lagziban” — mondta a friss vőlegény, Zsiga Ervin, aki éveken keresztül volt az Olimpia játékosa és gólvágója, majd az élvonalbeli FC Vaslui-hoz szerződött, de játszott a Fortuna Câmpina csapatában is, második éve pedig a magyar NB II-es balmazújvárosi csapat alapjátékosa. „Egy nagyon jó közösség van most Balmazújvárosban, ép ezért megy ilyen jól a csapat. Ez a mostani esemény egyben egy kisebb csapatösszetartás is volt” — tette hozzá Zsiga, aki csapatával tizenkét bajnoki mérkőzés után a másodosztály második helyén áll, egy pont a hátrányuk az éllovas Kisvárda mögött. A középpályás végül elmondta, továbbra is Balmazújvárosban fog lakni feleségével, ahol nagyon jól érezik magunkat.

    A Szatmár Friss Újság munkaközössége is gratulál és sok boldogságot kíván az ifjú párnak!

    Cookie