×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
14 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Megkönnyítenék az átingázók életét

2021.08.04 - 11:27
Megosztás:
Megkönnyítenék az átingázók életét
Napokon belül eldől, hogy a három megyebeli „kishatárátlépő” — azaz csak szombaton működő — közül melyik lesz nyitva mindennap (reggel és délután) kimondottan a határon átingázók számára.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a hátunk mögött hagyott hétvégén elképesztő forgalmat bonyolított le a petei és csanálosi átkelő, amelyeken keresztül mindössze 48 óra leforgása alatt majd' 50 000 utazó lépett be az ország területére — s bár ehhez mérten jelentősen lazább volt a forgalom múlt pénteken (12 857 belépő), valamint augusztus első munkanapján, hétfőn is (5758 belépő), igazi lazaságról szó sincs, és valószínűleg egész augusztusban nem is lesz. A zsúfoltság, torlódások és idegtépő, órás várakozások ostora pedig — mint minden más esetben is — most is a határon átingázó dolgozók hátán csattan. Rájuk gondolva, őket segítendő lépett a Szatmár megyei határrendészet, s a megyei vészhelyzeti bizottság tegnapi ülésén előterjesztette javaslatát, amelyet Radu Bud alprefektus is igencsak támogatott — a javaslat értelmében a három, csak szombatonként működő határátkelő közül (Nagypeleske–Zajta, Szárazberek–Garbolc, Horea–Ömböly) az egyik ideiglenes jelleggel, meghatározott időtartamra (augusztus végéig, szeptember közepéig) mindennap kinyitna a reggeli és délutáni órákban, biztosítva az átingázók könnyebb át-, illetve hazajutását. „Fontos hangsúlyozni, hogy ez csak a határon átingázó dolgozókra lesz érvényes, akiknek munkaszerződéssel vagy egyéb okmánnyal kell majd igazolniuk munkaviszonyukat” — nyomatékosítják a szatmári határrendészek. A javaslatot tegnap tovább is küldték a felettesüknek számító Máramarosszigeti Határrendészeti Felügyelőségnek, illetve onnan tovább, a Román Határrendészetnek, s napokon belül, még ezen a héten életbe is léptethetik a megoldást — a pozitív hozzáállásban ugyanis nem kételkednek, annál is inkább, mivel javaslatukat-kérésüket az évtizedes rekordot jelentő utasszámmal is alátámasztották. Sokkal fogasabb kérdés a magyarországi határrendészet reakciója, hiszen az ellenőrzéseket nem lehet egyoldalúan végezni, de reménykednek a pozitív válaszban arról az oldalról is — az elmúlt napok csúcsforgalmát magyarországi kollégáik is ugyanúgy „megszenvedték”, a több kilométer hosszan kanyargó kocsisorok pedig több határ menti település mindennapi életét alaposan felforgatták.


Szabó Kinga Mária

 

Felvonult a szlovák rendőrség a magyar határon
Szlovákia hétfő este nagy erőket vonultat fel a Magyarországgal közös határán – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. Szlovákia a Gázai-övezetben kialakult helyzet, valamint a lehetséges biztonsági fenyegetések miatt döntött így.
Schengen: nem lesz eltörölve a Romániát kizáró döntés
Az Európai Unió Bírósága (EUB) „nyilvánvalóan elfogadhatatlanként” elutasította Eugen Tomac keresetét, amelyben a román európai parlamenti képviselő az EU Tanácsa Románia schengeni csatlakozását elutasító tavaly december 8-i határozatának megsemmisítését kérte.
Főleg diákokat érintett a vasutassztrájk
Iskolába ingázó tanulók százai kellett átszervezzék a pénteki napjukat, a vasutassztrájk miatt ma nem tudtak nyolcra beérni, mert reggel két órát az állomásokon álltak a vonatok.