×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
18 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Külföld

Megszorító intézkedések Európa-szerte

2021.01.30 - 09:27
Megosztás:
Megszorító intézkedések Európa-szerte
Egyre több európai ország vezet be beutazási korlátozásokat a korábbiaknál fertőzőképesebb vírusváltozatok előtörése miatt. Ugyanakkor többen a világjárvány harmadik hullámának megjelenésétől tartanak.

Gulyás Gergely, a magyar miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a magyarországi járványhelyzettel kapcsolatos legújabb kormányzati döntéseket, melynek legfontosabb része, hogy március 1-ig maradnak a jelenlegi szabályok, többek között helyi idő szerint este 8 és reggel 5 között továbbra is tilos lesz az utcán tartózkodni, a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat nem, illetve a továbbiakban is csak a korlátozott, 30 kilométeres/24 órás sávban lehet dolgokat rendezni Magyarországon. (A 30 km az országhatártól az ország belseje felé, légvonalban számítódik.) „El akarjuk kerülni a harmadik hullámot, s ezért fenn kell tartani a mostani szabályokat” — mondta Gulyás a Kormányinfón.

Beutazási korlátozásokat rendeltek el Németországban


A korábbiaknál fertőzőképesebb vírusváltozatokkal erősen sújtott országokból Németországba irányuló forgalom korlátozásával egészítette ki pénteken a német szövetségi kormány az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) járványának megfékezését szolgáló intézkedéseit. A főszabály szerint szombattól egyelőre február 17-ig tilos a beutazás valamennyi országból és területről, amelyben jelentősen szétterjedt valamelyik új mutáció. Ugyanakkor a német állampolgárok, a Németországban élő külföldiek, az országon csak átkelő utazók és az áruforgalomban közreműködők továbbra is beléphetnek.
A korlátozás egyelőre az Egyesült Királyságra, az európai uniós társország Portugáliára és Írországra, Brazíliára, valamint a Dél-Afrika, Lesotho és az Estwani Királyság — korábbi nevén Szváziföld — alkotta térségre vonatkozik.
A rendelet indoklása szerint az új vírusváltozatok aggasztó gyorsasággal terjednek ezekben az országokban, és a mutáns vírusok behurcolása az új fertőződések számának sebes emelkedéséhez vezethet. Ez tovább növelné az egészségügyi ellátórendszer terhelését, amit a lakosság védelmében meg kell akadályozni.
Vezető német járványügyi szakemberek szerint azzal kell számolni, hogy az új vírusváltozatok Németországban is egyre inkább kiszorítják a kevésbé fertőző korábbi változatokat. A folyamatot csak lassítani lehet, ezért a legfontosabb az eddigi változatok okozta új fertőződések számának csökkentése, az új mutációk behurcolásának akadályozása és az oltási kampány folytatása. Csak így lehet elkerülni egy újabb, az első kettőnél is súlyosabb járványhullám megindulását.
A szövetségi egészségügyi minisztérium pénteki összesítése szerint eddig 150 esetben azonosították a három új vírusváltozatot Németországban. Az első helyen az először Angliában regisztrált, B.1.1.7-es jelzésű vírusváltozat áll, amely 120 ember szervezetébe jutott be. A második a dél-afrikai változat, amely 27 embert fertőzött meg. A Brazíliában felbukkant mutációt három fertőzöttnél mutatták ki. Az adatokat torzíthatja, hogy egyelőre a pozitív minták töredékénél végzik el a mutációk jelenlétét vizsgáló elemzést. A tárca egy új rendelete szerint ezen változtatni kell, a SARS-Cov-2-pozitív minták 5 százalékánál kell elvégezni az úgynevezett génszekvenciális vizsgálatot.


A francia kormány megerősíti az éjszakai kijárási tilalom ellenőrzését

A francia kormány megerősíti a délután 6 órakor kezdődő éjszakai kijárási tilalom ellenőrzését, elrendeli a 20 ezer négyzetméternél nagyobb alapterületű bevásárlóközpontok bezárását, valamint az Európai Unión kívüli országokból megtiltja az alapos indok nélküli beutazást a koronavírus korábbinál fertőzőbb variánsai terjedésének megfékezése és egy újabb általános karantén elkerülése érdekében — jelentette be péntek este Jean Castex miniszterelnök a védelmi tanács rendkívüli ülését követően.
„A következő napok meghatározók lesznek" — hangsúlyozta a kormányfő, "legitimnek" nevezve ugyanakkor a lezárás felvetését a járványnak az elmúlt héten tapasztalt erősödése miatt. „Megvan még a lehetőség, hogy elkerüljük a karantént" — tette hozzá.
Jean Castex elmondta, hogy Franciaország vasárnap éjféltől az Európai Unión kívüli országokból nem engedélyezi az alapos indok nélküli beutazást a területére, illetve azt, hogy az állampolgárai alapos indok nélkül elhagyják az EU területét.
A nem élelmiszert árusító, 20 ezer négyzetméternél nagyobb alapterületű bevásárlóközpontok hétfőtől nem nyithatnak ki, és a rendőrség megerősíti az este 6 órakor kezdődő éjszakai kijárási tilalom ellenőrzését, valamint szigorúbban fogja büntetni a „vadpartikat" és az illegális módon vendéget fogadó éttermeket.
Jean Castex jelezte, hogy ezentúl nemcsak az Európai Unió tagállamaiból tengeri vagy légi úton érkezőknek kell egy 72 órásnál nem régebbi, negatív PCR-tesztet felmutatniuk a belépéshez az ország területére, hanem a vasúton vagy gépkocsival érkezőknek is. Az új szabályozás alól ugyanakkor továbbra is mentességet élveznek a határ menti ingázók.

Megtiltották a külföldiek beutazását Csehországba

Megtiltotta a külföldi állampolgárok beutazását Csehországba a prágai kormány. A kabinet csütörtöki rendkívüli ülésén hozott döntés már éjféltől életbe lépett - közölte a cseh külügyminisztérium. A közlemény szerint külföldi állampolgárok a döntés visszavonásáig csak rendkívül indokolt esetben léphetnek be Csehországba. Az intézkedés alól kivételt képeznek például a Csehországban dolgozó vagy tanuló külföldiek. Ugyancsak kivételt képeznek az indokolt családlátogatások, az egészségügyi vagy szociális intézmények meglátogatása, valamint az esküvők és a temetések.
A kormány döntését a romló csehországi koronavírusjárvány-helyzet indokolja - mutatott rá a prágai külügyi tárca. Már korábban közölték, hogy a cseh kormány a romló járványhelyzetre való tekintettel péntek éjféltől megszigorította a hazai óvintézkedéseket is. Ennek alapján a kereskedelmi szálláshelyek csak a szolgálati utakon lévőket fogadhatják, és ezt hivatalos iratokkal kell bizonyítani. A családok látogathatják saját üdülőiket, de idegeneket nem fogadhatnak. A síközpontok zárva maradnak, és tovább szűkítették a kórházi látogatásokat is. Döntés született arról is, hogy a jövő héttől kezdve a cseh lakosok már háromnaponta mehetnek ingyenes antigéntesztre. Eddig ez ötnaponta volt lehetséges.

MTI

Ajtóra ragasztott PLF-bírság
Nincs abban semmi meglepő, ha a lépcsőház ajtajára, átlátszó műanyag fóliában ragasztják ki a PLF hiánya miatt kapott bírságlevelet — a lényeg, hogy ki lehessen pipálni az „átadva” rovatot.
Életbe léptek az új PLF-szabályok
Az átingázóknak most már csak egyszer kell kitölteniük a beutazási űrlapot, kipipálva a „kivételt képező” rovatot, más beutazóknak pedig a belépés előtt legtöbb 72 órával vagy a belépés után 24 órával.
Módosítások a beutazási lap körül — Frissítve!
Aktualizálják a beutazási adatlapot: az ingázóknak egyszer kell kitölteniük, hosszabbodott a kitöltési időintervallum, csökkent a büntetés.