Mi jár a fejemben? Életmód, életstílus, életforma…
Valami miatt nem alakult ki benne az az alkalmazkodókészség, ami egy idő után tud úgy működni, hogy a világ legtermészetesebb dolgának tűnik: nem kell odafigyelni semmire, minden magától adódik. Lehet ezt viselkedési formává leegyszerűsíteni, de annál sokkal több, az lenne a természetes, ha viselkedni mindenki tudna, ami a minimum felett van, az az egyéniség legalapvetőbb megnyilvánulása.
Minek lehet minősíteni azt, amikor egy ember képtelen beilleszkedni a környezetébe? Nem azonosulni kellene, mert az már értékvesztés, de gyenge jellemnek is minősíthető, nem erősségre vall az, ha valaki lemond arról, ami talán csak az övé, arról ismeretes… Ezt jól tudja Márta is — baj, ha nem így van —, mégis úgy tesz, mintha idegen lenne számára minden sajátosság, mintha nem lemondana azokról, hanem megpróbálná elhitetni magával — vagy csak annak a látszatát kelteni —, hogy azok a sajátosságok nem léteznek. Az is gyakori nála, hogy tudja, mi az, ami hiányzik számára, mégis úgy tesz, mintha éppen ez a hiányosság lenne az, ami élteti. Meg sem fordul a fejében, hogy a hiányosságok csonkítják az egészet, ami pedig nem egész, az nem lehet tökéletes. A hiányosságok egy idő után pótolhatatlanok, ez a pótolhatatlanság eredményezi azt, hogy nagyon sok minden kimarad az ember életéből. Előbb úgy kezdődik — mint Mártánál —, hogy egyfajta önkirekesztésbe menekül, majd megpróbál felzárkózni, de ez éppen a pótolhatatlanság miatt nem sikerül. A mindennapok forgatagában a pillanatnyi teendőkkel is nehéz lépést tartani, ha maradna is idő az elmaradtak pótlására, nem marad erő.
Márta a karantén elején úgy érezte, jó hatással lesz rá az otthoni munka. Végezte a dolgát, elvolt a számítógéppel és a telefonnal, a közösségi oldalon tartotta a kapcsolatot néhány ismerősével, személyes kapcsolatra nem igazán vágyott, néha még örült is annak, hogy ebben az időszakban a kötelező kisebb rokoni rendezvények is elmaradtak.
Esténként gyakrabban nézett tévét. Véletlenszerűen volt lehetősége megnézni néhány olyan műsort, ami éppen az emberi kapcsolatokról szólt, arról is, hogy milyen káros hatással van az emberekre, ha elidegenednek egymástól. Mártának ekkor jutott eszébe, hogy a karantén elején a szakemberek azt jósolták, ebben az időszakban leszűkülnek ugyan a találkozások, de a házastársak még több időt tölthetnek egymással, ami jó hatással lesz a kapcsolatukra. Mártát mélyen érintette ez a gondolat, hiszen most figyelt csak fel arra a jelenségre, hogy ő nem csak a társaságok elől menekül, otthon sem tud családi hangulatot teremteni, képtelen kihasználni az együttlét adta lehetőségeket. Mindennap addig végzi a munkáját, amíg fáradtan ágyba zuhan, és nem érdekli, mi történik körülötte.
A mozgáshiány miatt kezdett ellustulni a szervezete. Nem étkezett rendesen, nehogy újabb kilókat szedjen fel, emiatt sokat fájt a feje, gyakran elgyengült, néha látási zavarokkal is küzdött… Erre már nehéz volt magyarázatot találni. A társaságokból és a közösségekből könnyű volt kivonulni, a szűk családi körből nehezebb. Számtalan magyarázat van arra, hogy miért nem tetszik egy társaság, azt viszont már nehezebb megmagyarázni, hogy miért menekül a családtagok elől. Mindig elmondjuk, hogy a gyerek olyan, amilyennek nevelik, úgy viselkedik, ahogy vele viselkednek, azt teszi, amit lát… Ezzel Márta is teljes mértékben egyetért, a probléma az, hogy meg van győződve arról, hogy ő minden szempontból jól végzi a dolgát; lehet, hogy sokan különösnek tartják az életmódját, de számára ez a jó.
Egy televíziós beszélgetést nézve elgondolkodott azon, hogy valami még sincs rendben az életformájával, életstílusával, életmódjával… Azok a problémák, melyek egyre gyakrabban jelentkeznek az életében, elkerülhetők lettek volna, egy részük még mindig elkerülhető. Akkor miért kell ezeket vállalni, és egy részét átruházni az utódokra? Hosszú gondolkodás után kinézett az ablakon, és elkezdett vágyni a szabadba, oda, ahol az élet egészen mást jelent, mint a bezártságban, magányosan.
Elek György
