Mi lesz a könyvek sorsa?

Ennek már megvan a modernebb változata is, amikor a bútor úgy készül, hogy fából vagy műanyagból készült, könyvsornak látszó rész van rajta. Ennek a könyvsornak az az előnye, hogy nem lehet belőle könyvet kölcsönözni, de hogy az előnye mellett mennyi a hátránya, arról sokat lehet beszélni.

Mi lesz a könyvek sorsa? — tesszük fel a kérdést elég hosszú ideje. Mindig vannak jóslatok, találgatások arra vonatkozóan, hogy mikor következik be a könyvolvasás halála, és mindig ott van a remény, hogy a könyv és a nyomtatott sajtó pótolhatatlan, bármilyen modern találmányok kelnek életre, melyekről sokan hiszik azt, hogy háttérbe szorítják a nyomdai termékeket.

Karikás Róbert mérnöki munkát végez, mégis minden szabadidejét olvasással, zenehallgatással tölti, és ha csak teheti, részt vesz minden kulturális eseményen. Nem érzi úgy, hogy válságban van az olvasás és a kultúra.

— Én úgy kezdtem el gyerekkoromban gyűjteni — és ezzel együtt olvasni — a könyveket, hogy otthon egy régi szekrényben találtam néhány régi nyomtatású könyvet, amelyeket megtisztítottam, és elkezdtem létrehozni a magánkönyvtáramat. Az eltelt évtizedek alatt sokféle ember megfordult a házamban, de közülük kevesen néztek a könyveimre úgy, mint értékre. Nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy régebben többen olvastak, mint ma. Az sem fedi a valóságot, hogy amikor még nem volt televízió, többen olvastak. Ha régen mindenki olvasott volna, akkor most nem lenne népművészet és sok más egyéb. Valamikor szívesen adtam volna kölcsön könyvet olvasni, de nem kért senki. Arra is emlékszem, hogy az 1970–80-as években, amikor úgy tűnt, hogy divat lett az olvasás, azokat a könyveket keresték, amelyek be voltak tiltva. Akkor se mindenki, csak a kíváncsiskodók, akik megpróbálták értelmiséginek láttatni magukat.

Karikás az olvasó embert két kategóriába sorolja. Van egy szűk réteg, melynek tagjai valóban úgy olvasnak, hogy próbálják értelmezni az olvasottakat, elmélyülni a sorok közötti értelmezésben, vagy éppen eltekintve az áthallásoktól azokat az üzeneteket keresik, melyek csak hozzájuk szólnak. A másik egy szélesebb réteg, ennek tagjai arra büszkék, hogy egy-két nap alatt kiolvasnak egy könyvet, mert számukra az irodalom (ugyanígy a zene, a képzőművészet, a színház) nem műélvezet, hanem szórakozás.

— Mindig nagy volt a különbség a műélvezet és a szórakozás között — állítja Karikás Róbert. — Bizonyára készültek komolyabb tanulmányok azzal kapcsolatosan, hogy ki milyen háttérrel kerül egyik vagy másik kategóriába. Érdemes lenne felmérni, hány olyan személy van, aki az iskolában mindig elolvasta a kötelező házi olvasmányokat, megtanulta a kötelező verseket és idézeteket, felnőttként pedig elvegyült a hétköznapokban. Míg az iskolai éveket a névtelen szürkékként megélők közül néhányan felnőttként besétálnak a kultúrkörökbe, és ott tűnnek ki tevékenységeikkel. Ők most is olvasnak, akkor is, ha nem kötelező. Most is járnak színházba, koncertre, tárlatokra… Az iskola nem lát bele az emberekbe, a hétköznapokat viszont nem lehet eltakarni. Érdemes lenne felmérni, gondolkodásmódban mi a különbség a visszahúzódó és bezárkózott, illetve a mindenhol szerepet játszó és mindenhol megnyilvánuló emberek között.

Mi lesz a könyvek sorsa? A könyvtárak elkezdtek válogatni. Nagyon sok könyvet nem őriznek meg tovább: nincs hely, ezek megvannak több példányban, de nincs rájuk kereslet… Jó ideje tart már az adományozás. Kiselejtezett könyvekkel duzzasztanak fel falusi könyvtárakat. Nem túlzás azt mondani, hogy kiselejtezett könyveket zárnak be falusi könyvtárakba. Mi lesz a könyvek sorsa tíz-húsz év múlva?

— Emlékszem — mondja Karikás Róbert —, milyen nagy büszkeség töltött el iskolás koromban, amikor évzárókon vagy iskolai vetélkedőkön könyvjutalomban részesültem. Elszomorít viszont az, amikor azt látom, hogy nagyon sok diák egyáltalán nem örül a könyvjutalomnak. Végképp elszomorít az, amikor azt látom, hogy antikváriumokban lehet megvásárolni dedikált könyveket.

Mi lesz a könyvek sorsa? Hagyjuk megválaszolatlanul ezt a kérdést!

Elek György