Miért keresitek a holtak között az élőt?
Amikor örökre elveszítünk valakit, aki nagyon kedves volt számunkra, hajlamosak vagyunk arra, hogy időről időre kisétáljunk a temetőbe, és ott keressük őt. Pedig ami ott van a temetőben, az már csak az élettelen por. Akit keresünk, nem ott van, hanem a szívünkben, a minket hozzá kapcsoló emlékekben. Nemcsak családtagjainkkal vagyunk így, hanem azokkal a nagy lelkekkel is, akik valamilyen úton-módon hatással voltak életünkre.
Olyan gyönyörűen fogalmazta meg ezt a gondolatot Horváth Imre költőnk prózai vallomásában: „Pályám végéhez közelgek, a vég fáj, de nem riaszt…, mert írásaimban jobbik részem veletek van… és vele van mindenkivel, aki könyvemet olvassa… Ne a síromhoz jöjjetek, ahol a romlandó porlad, könyveimet forgassátok, amelyekben szellemem él.”
Ezt a gondolatot erősíti meg Gárdonyi Géza néhány szavas sírfelirata is: „Csak a teste.”
Húsvét áldott ünnepén Lukács evangéliumából szól hozzánk is az a kérdés, mely egykoron elhangzott a Jézus sírjához igyekvő asszonyok felé: „Miért keresitek a holtak között az élőt?”(Lk 24, 5/b) Ez a kérdés ma is arra emlékeztet bennünket, hogy a halott körüli külsőséges teendők elvégzésénél sokkal fontosabb az Ő élő szellemének hordozása. „Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik” (Mt 10, 28) — mondta Jézus. Ő maga hirdette, hogy a test halála nem jelenti a lélek halálát is. Éppen ezért ma, ezen az áldott ünnepen a mi gondolatunk nem Jézus sírja, nem elhunyt szeretteink sírja körül kell tántorogjon és botorkáljon. Szépek lehetnek a szemnek a felékesített sírok, de sokkal szebb, hasznosabb és éltetőbb számunkra a jézusi eszmék vallása, vállalása és életbe ültetése. Ne feledjük, hogy akiknek a sírját feldíszítik, még halottak maradhatnak, de akiknek a szellemét hordozzák, megélik, azok biztosan élnek.
A húsvéti üzenet ma arra bátorítson bennünket is, hogy ne az üres sírboltban, a halottak között keressük Jézust, mert Ő nincs ott: él, s a hívő emberi lélek az Ő szellemének, élő lelkének tanúsága. Mert amikor jóság önti el a szívünket, és valami jót, nemeset cselekszünk, Ő munkálkodik bennünk. Amikor önzetlenül szeretünk, amikor sírunk, amikor megtisztul a szívünk, és méltón viseljük az élet terheit-keresztjeit, hittel, bizalommal és reménységgel, akkor is Ő munkálkodik bennünk. Itt van közöttünk akkor is, amikor Istent Atyánknak nevezzük, amikor a tőle tanult legszebb Miatyánkot elrebegi ajkunk. Ott áll Ő ma is a különböző keresztény felekezetű emberek között, és hirdeti, lelkünkbe írja: „Mindannyian egy Atyának vagytok a gyermekei, s így egymásnak testvérei. Szeressétek egymást!” Ő az, aki ma is beáll az egymással harcoló felek közé, és bátran hirdeti: „Szeressétek még ellenségeitek is! Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak!” Jézust e világba hozott és megélt szeretete, nagylelkűsége tette örök példaképpé, akinek tanítása ma is út, igazság és élet számunkra. Ne keressük tehát a holtak között, mert Ő él! Annak az embernek, aki Jézust választja, az Ő tanításait felvállalja, megéli az Ő lelkesedését, kitartását és Istenbe vetett bizalmát, a halál nem árthat, azt nem lehet örökre sírba zárni. Nekünk, 21. századi keresztény embereknek meg kell értenünk és meg kell végre élnünk azt a gondolatot, amelyet Soren Kierkegaard dán filozófus így fogalmazott meg egy helyen: Krisztust nem bámulni, hanem követni kell.
Húsvét áldott ünnepén örüljünk hát mindannyian a diadalmas életnek, örüljünk szeretteinknek, egymásnak, és engedjük, hogy áthasson minket nem a halott, hanem az élő Jézus szelleme!
Az Északnyugat-erdélyi Unitárius Szórványegyházközség hívei nevében is áldott húsvétot kívánok!
Atyafiságos tisztelettel és szeretettel,
Pálffy Anna-Mária
unitárius lelkésznő
