Múlt és jövő között

A múlt és a jövő közötti éber pillanat az, amikor elkerülhetetlen átgondolni, ki mennyire képes bánni az idővel, annak minden apró pillanatával; mennyire képes érzékelni, hogy az életnek a folytonosságát a pillanatok megélése jelenti, minden kihasználatlan, meg nem élt pillanat megtöri a folytonosságot, megszaggatja az egészet.

Elterjedt, hogy állandó rohanásban élünk, hogy folyton rohanunk kitűzött céljaink eléréséért, nem merünk megállni, mert attól félünk, hogy lekésünk valami lényeges dologról, amiről csak annyit tudunk, hogy nagyon fontos, de nem tudjuk, mi, mert mindig előttünk áll valahol a hajnali ködben vagy az esti szürkületben.

Rohanunk valami után, amiről nem tudjuk, mi, s közben nem éljük meg azokat a pillanatokat, melyek értelmet adhatnának az életünknek. Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor megkérdezi önmagát, van-e értelme a saját küzdelmének. Nagyon sokan ekkor ébrednek rá, hogy lényegében minden küzdelmük céltalan. Azok, akik szüntelenül a munkába menekülnek, észreveszik, hogy az egyre nehezebbé váló, az egyre több időt igénybe vevő munkájuk nem hozza meg a gyümölcsét, nem lesz szebb és jobb az életük azzal, hogy folyton lekötik magukat, nem marad idejük az apró pillanatok örömére, nincsenek is apró pillanataik, hiszen este, amikor fáradtan az ágynak esnek, annyi marad számukra, hogy kezükbe veszik a mobiltelefonjukat, és a közösségi oldalon elkezdik pörgetni az eseményeket. Mások eseményeit, melyeket néha bírálnak, néha irigykedve figyelik, hogy mások számára minden jól alakul.

Elgondolkodtató, hogy mi lenne a megoldás az apró pillanatok örömeinek a megélésére. Lehet irigykedni azokra, akiknek jobban alakul az életük, de közelebbről betekintve mások életébe kevesen választanák azt az életmódot, pedig vitathatatlan, hogy bizonyos célok eléréséért eleget kell tenni bizonyos feltételeknek. Senki sem várhatja el azt a sorstól, amit épp maga dob el, mert úgy érzi, hogy az számára idegen.

Elgondolkodtató, hogy vannak az életnek olyan apró részei, melyek jelentéktelennek tűnnek, hosszú távon mégis meghatározók. Ezeket a mindennapok nagy rohanásaiban figyelmen kívül lehet hagyni, át lehet ugrani, egy idő után viszont az tapasztalható, hogy egy űrt hagynak maguk után, s ezt az űrt később nem lehet kitölteni. Gondoljunk csak arra, hogy az anyagiakért való hajtás háttérbe szorítja az érzelmi életet, az érzelmi élet befagyasztása miatt pedig élvezhetetlenek lesznek az anyagiak. Az állandó munka miatt elmaradnak az érintések, háttérbe szorul az érzelmi élet, mert a valamiért, valami miatt történő hajszában az érzelmek fékezik a rohanást, az anyagiakért küzdő ember nem engedi meg magának azt, hogy lemaradjon, hogy ne úgy teljesítsen, ahogy azt célul tűzte ki magának.

Ha alaposan szétnézünk magunk körül, azt tapasztaljuk, hogy több a „robot”, mint a „valódi, élő ember”, és mi is inkább robotok vagyunk, mint az elveszett boldogságot kereső emberek. Az anyagi javak és az érzelmi gazdagság megszerzése nem érhető el mindig egy úton, de nem lehetetlen, ha elfogadjuk, hogy az arányokat nem mi döntjük el.

Múlt és jövő között az apró pillanatok örömei mindig körülvesznek minden embert, s ha mégis elkerülik egymást, az csak emberi hiba vagy mulasztás lehet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy minden mulasztás az életet rövidíti, a mindennapokat teszi szegényebbé, a testet teszi fogyatékossá… Az ember a munka által megy előre, de az érzelmi lét élteti és határozza meg, hogy meddig képes a munka elvégzésére. A múlt és jövő közötti úton a jelen bárhol lehet, bármilyen hosszú a múlt vagy a jövő, a mindenkori jelen a lényeg, amit mindig a múlt határoz meg.

Elek György