Munkássága példát mutat ma is — Jakabffy Elemérre emlékeztünk
Évtizedes hagyomány, hogy május közepén egymást követő napokon emlékezünk Szatmáron Dsida Jenőre, Páskándi Gézára és Jakabffy Elemérre — ám míg az első két név mindenki számára ismerősen cseng, addig a modern kori erdélyi politikai élet egyik legnagyobb személyiségéről, Jakabffy Elemér kisebbségpolitikusról jóval kevesebben tudnak. Pedig munkássága generációkon átívelve ma is ugyanolyan időszerű, s messze nem véletlenül, ugyanis Jakabffy különböző rendszerekben élte meg, hogyan lehet jogokat keresni, a kisebbségi jogvédelem útján járni különféle rezsimekben, és nem csak hazai, de külföldi politikai tevékenysége, a genfi tanácskozásokon való részvétele és az a mód, ahogyan elképzelte már akkor — egy évszázada — a kisebbségvédelmet, hangsúlyozva a hiteles, tartós párbeszéd szükségességét a többség és a kisebbség között, az mind-mind példát mutat(hat) a mai politikusoknak.
Születésének 140. évfordulóján a járványhelyzet miatt nem lehetett megszervezni a hagyományos (és a résztvevők okán Kárpát-medencei tanácskozásnak is minősülő) Jakabffy Napokat — a megemlékezés azonban, bár sokkal szűkebb körben zajlott, de idén sem maradt el.
„Az élők és holtak világát a feltámadt Krisztus köti össze, Őbenne mindannyian összetartozunk, felelősek vagyunk egymásért — mint ahogy Jakabffy Elemér is felelősnek érezte magát, és küzdött is a szatmári magyarok jogaiért” — fogalmazott szombaton délelőtt a hídon túli római katolikus temetőben álló sírjánál Schönberger Jenő megyéspüspök. A rövid áhítatot követően Szőcs Péter elevenítette fel néhány mondatban Jakabffy pályafutásának főbb mozzanatait — a módos lugosi földbirtokos család sarja már fiatalkorától érdeklődött a kisebbségi politika iránt, 1910-től a magyar Országgyűlésben a mai Krassó-Szörény megyében található Boksánbánya (Németbogsán) választókerület képviselője lett, az impériumváltást követően hazatért lugosi birtokára, ahol kisebbségi politikusként újfajta közéleti munkába kezdett: az Országos Magyar Pártban (OMP) a bánsági tagozat elnöke volt, képviselő lett a román parlamentben, ahol 1927–1937 között tevékenykedett: 1928-ban Háromszék, majd két cikluson át Szatmár megye választotta képviselőjévé. Mindeközben Sulyok Istvánnal és Willer Józseffel 1922-ben elindították a szülővárosában megjelentetett, Magyar Kisebbség címet viselő nemzetpolitikai szemlét, melyben többek között Mikó Imre, Nicolae Iorga, Bíró Vencel, Paál Árpád és Balogh Artúr is közölt cikkeket, s amelyben a jogtudomány, a politológia és a társadalomtörténet mellett irodalompolitikai vagy művészetszociológiai írások is napvilágot láttak. Racionális hozzáállását a nemzetiségi témához jól jelzi, hogy 1923-ban elindította a folyóirat román párját Glasul minorităţilor címmel (később német és francia nyelvű cikkeket is közöltek). 1925-től nem csak a román politikai színtéren volt jelen, hanem a Svájcban megrendezett népkisebbségi kongresszusokon is részt vett. 1943-tól a Romániai Magyar Népközösség munkáját segítette — amíg nemzetiségi túszként nem internálták Bukarestbe, majd Hátszegre kényszerlakoltatták, ahonnan csak 1954-ben távozhatott, ezt követően költözött Szatmárnémetibe, fiához, s élt visszavonultan 1963-ban bekövetkezett haláláig.
„Én úgy gondolom, egy ilyen megemlékezésen nem pusztán az a feladatunk, hogy elhelyezzünk egy koszorút, vagy elmondjunk egy újabb beszédet — sokkal inkább feladatunk, hogy emlékeztessünk mindenkit, beleértve saját magunkat is, hogy mit is jelent kisebbséginek lenni” — fogalmazott Pataki Csaba megyei tanácselnök, s hasonlóan fogalmazott Demeter Stefánia Katalin kolozsvári konzul is, aki mint mondta, Jakabffy olyan szellemi örökséget hagyott hátra, amely megköveteli, hogy ne csak az ünnepnapokon emlékezzünk reá, hanem beépítsük azt mindennapjainkba. A főhajtás zárásaként Nagyné Pozsár Erzsébet tolmácsolta a lugosi, közel 2200 lélekszámú magyarság üzenetét, s az imádságot követően a család, valamint Jakabffy tisztelői helyezték el a kegyelet koszorúit a síron.
Szabó Kinga Mária
