×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Nagytarnán táboroztak a nagykárolyi cserkészek

2021.09.14 - 12:55
Megosztás:
Nagytarnán táboroztak a nagykárolyi cserkészek
Fotók: Fosztó Zoltán
A nagykárolyi 151. gr. Károlyi Gyula cserkészcsapat idén is megrendezte saját csapattáborát, ezúttal Nagytarnán, ahol több mint 60 résztvevő számára biztosítottak változatos programokat. A tematikus táborban egy történetet feldolgozva zajlottak a foglalkozások.

Élménydús programokkal zajlott a 151. gr. Károlyi Gyula cserkészcsapat nyári táborozása, amelynek az idei évben Nagytarna adott otthont augusztus 16. és 21. között. Kocsis Anettől, a cserkészcsapat sajtóért felelős kapcsolattartójától megtudtuk, hogy az eddigi táborokat felülmúlva a szervezők több mint hatvan résztvevő számára biztosítottak változatos és színes programokat az őrsvezetőkkel és a segédőrsvezetőkkel. Anett elmondta, hogy az első három nap többnyire a kiscserkészeké volt, hiszen az úgynevezett „kiscserkésztanyázás” minden évben csak egy részét képezi a tábornak. Ilyenkor a programok a kézműves foglalkozásokról, a vetélkedőkről, a mesékről szólnak, nem feledkezve meg a tanulásról sem, ám a legkisebb korosztályokhoz mégiscsak a játékon keresztül vezet az út. Az első három napot megkoronázva került sor a nyílt nappal egybekötött ígérettételre, amelyen egy farkaskölyköt és kilenc kiscserkészt avattak, a korábbi generációk pedig megkapták a jól megérdemelt próbajelvényeiket.

hirek/2021/szeptember/14/cserkesztabor-nk2.jpg

A tábor további része már sokkal inkább gyakorlati síkon mozgott. A cserkészkorosztály a való életben is hasznosítható praktikákat sajátíthatott el, túrákon vehetett részt, és az év közben megszerzett tudását is próbára tehette. Akadálypálya, a már-már hagyománynak számító méta és próba várta a kihívást mindig vállaló gyerekeket. A jutalom ezúttal sem maradt el: a tábort ökumenikus szentmisével és fogadalomtétellel zárták, ebben az évben először pedig két őrs le is cserélte a kék nyakkendőjét, így kiscserkészekből cserkészekké válhattak.

„Idén is nagyon jó volt a cserkésztábor, mert szokás szerint az egész csapat ott volt. A foglalkozások is nagyon tetszettek, nekem a csomózás volt a kedvencem. Ez volt a második táborom, most a fehér pajzspróbát tettem le, és a próbát teljesítve nagyon jó érzés volt ezt megkapni” — fogalmazta meg gondolatait Lebedy Róza kiscserkész.

Horvay Zsombor cserkész szerint rendkívül szórakoztató volt az idei tábor: „Az eseménydús cserkésztábor nagyon szórakoztató volt számomra, és egy percig sem unatkoztam. Sok tevékenységben volt részünk, mint például csomózási technikák megismerése, térképészet, természetismeret, cserkész- és magyarságtörténelem, amelyek által új dolgokat ismertem és tanultam meg. Az érdekes cserkészfoglalkozások mellett volt még kézműveskedés, több túra és méta, amely minden táborban a kedvenc programom. A tábor végén egy próba várt rám, amit sikeresen teljesítettem, ezáltal másodpróbás lettem. Nekem nagyon tetszett a tábor, és már várom a következőt.”

„Őrsvezetőként és szervezőként idén több feladat hárult ránk, de úgy érzem, hogy társaimmal ügyesen vettük az akadályokat. Örömmel töltött el, hogy az őrsöm könnyedén vette a tábor nehézségeit, és hogy jól tudtunk együttműködni. Számomra a tábor legszebb része az volt, mikor megkaptam a szürke nyakkendőt, így már a felfedező korosztály tagjává váltam, illetve az, amikor a kiscserkészek és a cserkészek megkapták nyakkendőjüket és próbajelvényeiket, hiszen láttuk az elmúlt évi munka gyümölcsét” — vallja Sróth Ádám kiscserkész őrsvezető.

Dobrán Denise cserkész őrsvezető számára az idei tábor igazi kihívás volt: „Az idei tábor számomra egy igazi kihívás volt, ugyanis mi, tizenéves fiatalok szerveztük meg és bonyolítottuk le. Egészen eddig nem is gondoltam, hogy milyen nehéz lehet egy 6 napos tábort eltervezni és lebonyolítani, de együtt véleményem szerint nagyon jól helytálltunk, és csodálatos volt látni a sok csillogó gyermekszemet a programok alatt. Mint cserkész korosztályt vezető, számomra új kihívásokkal kellett szembenéznem, ugyanis a fiatalok, akik rám voltak bízva, rólam, az én tetteimről vettek példát, s ezért nekem úgymond egy 'mintának' kellett lennem számukra. Ez egy igazán nehéz feladat, viszont úgy hiszem, hogy minden őrsvezető kihozta magából a legjobbat, hogy példát mutasson a gyerekek fejlődése érdekében, és egy felejthetetlen tábort nyújtson nekik, amire mindig vidáman emlékezhetnek vissza.”

A tábort támogatta a Romániai Magyar Cserkeszszövetség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kallós András

 

Természetbe hív a CSIK
A Csanálosi CSIK Kulturális Egyesület tagjai 8-12 éves gyermekek számára szerveznek természetismereti tábort szeptember 24-25 között. A foglalkozásokat a kolozsvári NECC Egyesület képviselői szakmai vezetésével rendezik meg.
Sikeresen zárult a Ruha-zenetábor
Ruha István hegedűművész születésnapján, augusztus 17-én ünnepi koncerttel ért véget a nagykárolyi Ruha István Zenei Tábor — a tábor növendékei a Városi Színház előtt álló Ruha-szobornál örvendeztették meg nagyszerű koncertjükkel a közönséget.
Fesztivállá lett a SZIKE-tábor
A július 31-ei tábornyitás után szombaton ért véget a Szatmári Ifjúsági Keresztyén Egyesület nagytarnai nyári tábora. Rekordszámú résztvevő volt, megszorítások utáni felszabadulás.