Ne váltsunk még sebességet!

A végtelenségig túlhajszolt világ ugyan olyan gyorsan állt le, hogy beleszédültünk, de amint hozzászoktunk a más tempóhoz, kezdtünk rájönni, hogy mi az, ami nélkül bár nem tudtuk elképzelni sem az életet, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy könnyedén tudjuk nélkülözni. Kiderült, hogy régóta halogatott vágyak tudnak ebben a nyugalomban szárba szökni, s most mindegy, hogy a kenyérsütési hobbi, a horgolási kedv vagy éppen a barkácsolási teendők kerültek előtérbe, mindenki talált magának valami olyan elfoglaltságot a megszokott napi teendők mellett, amivel ki tudott kapcsolódni. Előkerültek könyvek, családi fotók, rend lett a szekrényekben, kilakoltattuk porcicák hadait a legeldugottabb sarokból is. Került pár perc arra, hogy a nagyival csevegjen a kamasz gyermek, és apa leült huszadszor is kirakósozni a fiával. Képzésekre és izgalmas online előadásokra iratkoztak be a tanulni vagy fejlődni vágyók, minden rekordot megdöntöttek a nyomtatott és digitális könyvek vásárlási mutatói. Persze voltak olyanok is, akik ahogy eddig, most sem tudták lefoglalni magukat. Ezek falkákba verődve fröcsögtek a közösségi média minden pontján, de nem tudják, hogy az agyunk egyik igen szimpatikus védelmi mechanizmusa, hogy képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni a zavaró ingereket, pont azért, hogy ne tengjen túl a szürkeállományunkban a feszültség a felesleges ingerek miatt. A békés időszak azonban oszladozni tetszik. Ébredezünk, mit tél után a természet. S ahogy elnézem, a többség olyan, mint a rajzfilmfigurák, amelyek helyben futnak, hogy amikor a sípszót meghallják, akkor repülőrajtot vehessenek, és csak a maguk után húzott csíkkal emlékeztessenek rá, hogy valaha itt voltak. Gondoljanak vissza — azt se bánom, ha helyben futás közben — az elmúlt időszak kellemes perceire, és lehet, hogy akkor megfontolják, hogy elodázzák-e, ameddig lehetséges, hogy újra a legnagyobb sebességfokozatra váltsanak.

Őri-Pákay Franciska