×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Nem állt le a fejlődés Hadadon

2021.01.05 - 16:00
Megosztás:
Nem állt le a fejlődés Hadadon
Fotó: SZFÚ archív
Hadad községben a járványhelyzet nem volt negatív hatással a helyi gazdaságra. A beruházások a tervek szerint történtek, s ez így lesz ebben az évben is, csupán a kulturális rendezvények maradtak el.

Hadad községben nem akadályozta a beruházásokat a járvány, szigorított körülmények között, de folytatódtak az elkezdett munkálatok — tudtuk meg Balogh Ferenctől, a község polgármesterétől. Szinte teljes mértékben sikerült leaszfaltozni a község utcáit, összesen huszonkét kilométer hosszan. Erre a célra kétmillió eurót sikerült lehívni a kormány vidékfejlesztési alapjából. Szintén jól haladtak tavaly a Szilágyság irányába haladó út felújításával. Az a cél, hogy minél hamarabb eljuthassanak Hadad község lakói a Szilágy megyei gyárakhoz és más munkahelyekre, a diákok pedig az iskolákba.

Ugyancsak 2020-ban fejeződött be a vízhálózat bővítése, amit szintén kormánytámogatásból, ötszázezer eurós alapból finanszíroztak. 2017–18-ban bővítették a vízhálózatot Hadadnádasdon, 2020-ban Hadadon készült el a vezeték minden utcában. A községközpontban szükségessé vált egy mélyfuratú kút és egy víztározó elkészítése, hiszen Hadadon korábban egy forrásból származott az ivóvíz, amit egy korszerűtlen tartályban tároltak, ráadásul mivel megnőtt a vízfogyasztás, nem volt minden időszakban elegendő víz, és annak a minősége sem volt megfelelő.

Balogh elmondta, hogy befejezés előtt áll az orvosi rendelő felújítása. Nagy szerencse a község lakói számára, hogy az orvosi ellátást a Kulcsár házaspár végzi, akik hadadi származásúak, ott élnek, és bármikor lehet rájuk számítani. 2021-ben Hadadnádasdon és Győrteleken épül ravatalozó, s ha ezek elkészülnek, a község valamennyi településén lesz ravatalozó. Szintén az idei tervek közé tartozik a szennyvízhálózat kiépítése is a község településein.

A polgármester sajnálatosnak tartja, hogy a járvány miatt elmaradtak a kulturális programok, amelyekre megvan az igény, de a pandémia miatt nem volt lehetőség kulturális és közéleti rendezvények szervezésére. 2020-ban első alkalommal maradtak el a községnapok, pedig az utóbbi évek során a rendezvény olyan tevékenységekkel bővült, melyek nemzetközi érdeklődésnek örvendtek. Nem sikerült megszervezni tavaly a testvértelepülések találkozóit sem, elmaradt a szüreti bál és több szezonális rendezvény is.

Balogh Ferenc elmondta, hogy Hadad községben a világjárvány tavaly nem volt negatív hatással a helyi gazdaságra, tovább működtek a cégek és fizették az adókat, s remélhetőleg ez így lesz idén is.

Elek György

Sorozatos áramszünetek Hadadon és Szilágylellén
Szerdán, és pénteken is egész napon át tartó technikai áramszünetek lesznek Hadadon, csütörtökön Szilágylellén, figyelmeztet a Dstribuţie Energie Electrică România.
Folyamatos a fejlődés Mezőterem községben
Az utóbbi időszakban sokat fejlődött Mezőterem község mindhárom települése, és a folyamat korántsem állt meg: a településvezetésnek komoly rövid és hosszú távú tervei vannak.
Önkormányzati ajándékcsomag:  ahány község, annyi megoldás
December az ajándékozás hónapja is, amikor az önkormányzatok is igyekeznek megajándékozni az óvodás és iskolás gyerekeket.