×
2020. 05 26.
Kedd
Fülöp, Evelin
12 °C
Erős felhősödés
1EUR = 4.84 RON
1USD = 4.42 RON
100HUF = 1.39 RON
Helyi érték

Nem csak az egyedülálló ember lehet magányos

2020.03.30 - 15:40
Megosztás :
  • Nem csak az egyedülálló ember lehet magányos

    Hosszabb ideje az egyik legelgondolkodtatóbb problémája a társadalomnak az elmagányosodás. Mi az oka az elmagányosodásnak? Van-e kiút? Milyen hatással van az emberekre a kijárási tilalom? Ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni szakértők bevonásával.

    A szakemberek még csak találgatják, hogy mi lehetne a megoldás az elmagányosodás elkerüléséhez. A koronavírus-járvány miatt az embereknek otthon kell maradniuk, így a magányosak még magányosabbakká válnak. Ha valaki magánnyal küzd, annak nem társadalmi, hanem a születésig visszavezethető egyéni okai vannak. Ezek az okok lényegesen meghatározzák az ember viselkedését, szellemi és egészségi állapotát. Ahogy a gyerek fejlődik, nagyon sok változáson megy át, ezért fontos, hogy mindig legyen egy olyan biztos támaszpontja, aki segít neki a magával hozott tulajdonságok tökéletesítésében. Gyerekkorban a legfőbb támaszt a szülők jelentik, akik viselkedésükkel, magatartásformáikkal mutatnak példát a gyereknek. Lehet támaszpont az iskola, az egyház és kisebb-nagyobb közösségek, ezek befolyása is lényegesen hozzájárul a gyerek jellemének a formálásához, valamint ahhoz, hogy ne magányos és elszigetelt, hanem közösségi lénnyé nevelkedjen. Ha ez a nevelkedés nem ér véget az iskolával (beleértve a felsőfokú tanulmányokat is), akkor a fiatal nehezen tud majd kialakítani tartós párkapcsolatot. A magány lelkileg és testileg is maradandó károsodásokat képes okozni, mert közvetlenül hat az immunrendszeren és a hormonrendszeren keresztül az egész szervezetre. Mikor magányosak vagyunk, kevésbé kontrolláljuk a viselkedésünket. A magányos emberek kiszolgáltatottabbak a függőségeiknek, egészségtelenebbül étkeznek, kevesebbet mozognak, és rosszabbul alszanak. Szakpszichológusok szerint a magányos ember az egyedüllét öngerjesztő folyamatainak eredményeként rendkívül hajlamos a depresszióra, sok esetben a felgyülemlett magányosságérzet könnyen válhat más érzelmek alapjává. Kiüresedettséget, kiszolgáltatottságérzést, pesszimizmust és dühöt is okozhat, ez pedig szélsőséges esetben másokra is komoly veszélyt jelenthet.

    A magánnyal küzdő egyén számára a saját erőből való kilábalás az idő előrehaladtával egyre nehezebb, tudata hozzászokik az izoláltságérzéshez, és meglévő szociális kapcsolatait is elkezdi tévesen értelmezni, leértékelni, és megkérdőjelezni azokban betöltött saját szerepét. A kevéssé értékesnek titulált kapcsolatokat pedig nem ápolja tovább, így gyakran pont az azokhoz való kötődését adja fel önként, akik ki tudnák segíteni a problémából.

    Magányosság elszigeteltség esetén

    Interjú Bálint Katalin pszichológussal, meseterapeutával

    — A koronavírus elterjedése miatt kialakult intézkedések — főként a kijárási tilalom — miatt egyre több emberben felerősödik a magányosság. Ez az érzés jellemző a huszonegyedik század emberére. Mivel magyarázható, hogy korbetegséggé vált?

    — Nehéz időket élünk, ebben a pillanatban a világ több országában is életbe lépett egy olyan, az emberek szabad mozgását korlátozó intézkedés, amely által a társadalom próbálja megvédeni egyéneit egy rohamosan terjedő betegségtől. A jó szándékú óvintézkedés viszont csak arra az egy aspektusra koncentrál, hogy az embereket tisztes távolságban elszigetelje egymástól, és ezáltal megfékezze a vírus terjedését. A lakosoknak otthonaikban kell maradniuk, hogy minél kevesebb emberrel érintkezzenek. Az ember viszont „nem sziget” — ahogy ezt már Szent Ágoston is megmondta —, így nem véletlen, hogy ebben az elzártságban vágyik mások társaságára, a másokkal való kapcsolódásra. Az óvintézkedések kitérnek az egyedül élő öregek és betegek gondozására is, az önkormányzatok feladata, hogy ezek az emberek ne maradjanak segítség nélkül. Csakhogy a napi kenyér még nem minden, és valljuk be, a fizikai ellátáson kívül nem sokat tehet az egyénért az állam, hiszen a lelkeket nem a hivatali alkalmazottaknak kell „táplálniuk”. És szó ami szó, ebben a helyzetben lelki szinten nagyon sok veszély leselkedik az egyénre. Az egyik ilyen a magányosság, amely igen könnyen eluralkodhat az emberen. Az egyedüllét, a kilátástalanság, az elszigeteltség mind-mind felerősítheti ezt a lelkiállapotot. Otthon lenni egyedül, bezártan, félve, hamar elkeserítheti ez embert, ettől pedig sajnos már csak egy kis lépésre van a depresszió.

    — Egyre több példa igazolja, hogy a magányosság nem csak az egyedülállókra jellemző. Ennek mi az oka?

    — Bárcsak azt mondhatnánk, hogy a dolog ilyen egyszerű, és a magányosság kizárólag az egyedül élőket fenyegeti, de ez sajnos nem így van. Nem csak az egyedülálló ember lehet magányos. Az is lehet magányos, aki párkapcsolatban vagy családban él. A pszichológia ezeket a személyeket társas magányban élő embereknek hívja, akik a saját maguk által épített falak mögött húzódnak meg, általában a munkába menekülnek, rengeteget dolgoznak, nagyon elfoglaltak, úgymond nincs idejük a minőségi kapcsolódásra az őket körülvevőkkel. Nem tudnak igazán megnyílni, kapcsolatuk a társaikkal felszínessé válik, és a legnagyobb baj, hogy gyakran önmaguk sem döbbenek rá, mennyire magányosak. Ehhez a felismeréshez sokszor olyan szokatlan élethelyzetek kellenek, mint például ez a jelenlegi állapot. Most ha tetszik, ha nem, sokunknak meg kell „állnunk”, így bőven lesz időnk arra, hogy elgondolkozzunk és szembesüljünk azzal, hogy éppen hol tartunk, milyen irányba haladunk. Ennek viszont az a feltétele, hogy képesek legyünk észrevenni önmagunkat, és a külső világ zajától befelé fordítsuk a tekintetünket. A magányosság kizárólag akkor tudja hatalmába keríteni az embert, ha az már nem képes egyedül maradni, „önmagával” lenni. És lássuk be, a modern kori ember nemhogy saját magára nem figyel, hanem lassan képtelenné válik arra, hogy önmagával, a saját gondolataival csak úgy „kettesben” maradjon.

    — Honnan lehet erre rájönni?

    — Aki kíváncsi arra, hogy ő milyen kapcsolatban van önmagával, csak figyelje meg azt az egyszerű dolgot, hogy mennyi ideig tud csendben maradni. A modern, rohanó ember ugyanis már nem is igen képes elviselni a csendet. Ha egyedül marad, abban a pillanatban zajforrást keres. Ha kocsiba ül, nyomban bekapcsolja a rádiót, amikor hazaér, még le sem húzza a cipőjét, már a távirányítóért nyúl. Gyakran az sem fontos, hogy éppen melyik csatornán milyen adás van, csak legyen zaj. A televízióval, a telefonnal való kapcsolódás rengeteg időt elvesz az embertől. A média teszi a dolgát, és ad egyfajta biztonságérzetet, mert információkat közvetít. Jelen pillanatban a központi téma ez a bizonyos vírus és ennek terjedése. Nem is vitatható, hogy fontos odafigyelnünk erre, hiszen egy betegségről van szó, melynek a terjedését, ha összefogunk, talán megállíthatjuk. De mégis el kell gondolkodnunk azon is, hogy egyénenként milyen következtetéseket kell ebben a helyzetben levonnunk. Kollektív szinten terjed ez a vírus, de mi, egyének alkotjuk a csoportot. Ha egymást védjük, magunkat is védjük, ha egymás testi épsége mellett a lelkit is figyelembe vesszük, akkor önmagunkat is segítjük. A magányos ember vágyik a kapcsolódásra, és nekünk most azt kell megtanulnunk, hogy egy másik szinten kapcsolódjunk, ahogy erre olyan szép példát adtak az olaszok, akik együtt énekeltek, bár nem mehettek közel egymáshoz. Ezt mi is megtehetjük a saját kis közösségeinkben, hiszen ha érzi az ember, hogy tartozik valahová, ha tudja, hogy nem marad egyedül a bajban, hogy van kire számítson, akkor lelkiekben is erőre kap. Ehhez pedig napjainkban nem kell „mágia”, nem csak úgy tudunk kapcsolódni, ha valahol fizikailag jelen vagyunk, hanem úgy is, ha használjuk a modern kor vívmányait. Hiszen telefonálni, egymásra ráírni szabad, ebben nem gátol meg minket semmilyen előírás, szabály, egyedül csak gondolnunk kell azokra, akiket ebben a helyzetben magányosnak érzünk. Törődjünk hát velük, de önmagunkkal is! Fordítsunk időt arra, hogy levonjuk a saját magunkról alkotott következtetéseinket, hiszen azt tudnunk kell, hogy ha nem vagyunk képesek egyedül, önmagunkkal lenni, akkor bármennyien is vesznek minket körül, mindig magányosak leszünk, és akkor ne is csodálkozzunk azon, hogy valamiért mindig elkeseredünk!

    — Van kiút ebből a helyzetből?

    — Ezen nagy igazságokat mindig visszaigazolják nekünk a mesék. Tudják, mit mondott a kígyó a Kis Hercegnek? Egyszerűen csak ennyit: „— Tudod, az az ember, aki a sivatagban egyedül magányos, az az emberek között is az lesz…” Nos, használjuk hát ki ezt az időt arra, hogy jobban megismerjük önmagunkat, hogy tudjunk nyitni a világ felé, hogy összhangba kerülhessünk mindazzal, amire eddig nem jutott se időnk, se erőnk! És ha egyénenként kicsit finomodunk, akkor a világ, ahová most tartozunk, meggondolja magát, és talán ő sem akar majd nélkülünk, emberek nélkül, „magányosan” fennmaradni.

    Megismerni egymást több oldalról

    Interjú Juhász Zita közgazdásszal

    — Miért nehéz ma tartós párkapcsolatot kialakítani?

    — Ma egyre inkább divattá válik az énközpontúság. Bár minden felgyorsult körülöttünk, és azt hangoztatja a társadalom, hogy a leginkább most tudunk élni a lehetőségeinkkel és alkalmazkodni minden körülményhez, ha párkapcsolatról van szó, akkor talán nincs így. Nem tudunk egymáshoz alkalmazkodni, nem tudunk elfogadni senkit sem a megváltoztatás vágya nélkül, és sosem vagyunk megelégedettek. Ahogy önmagunkkal sem tudunk békében élni, így másokban is mindig azt keressük, ami okot ad arra, hogy vele se tudjunk harmonikus kapcsolatot kialakítani. Egy tartós párkapcsolat befektetett munkát igényel, sok időt, melyet az odafigyelésre és megismerésre szánunk, akaraterőt, kitartást és tenni akarást azért, hogy kimutassuk és éreztessük párunkkal azt, hogy ő fontos számunkra, szeretjük őt, és dolgozunk azon, hogy együtt fejlődhessünk és boldoggá tehessük egymást. Ma már leginkább mindenki csak a maga boldogságát keresi, nincs ez másképp a párkapcsolatokban sem, nehéz előbbre valónak tartani másokat anélkül, hogy önmagunkat elveszítenénk.

    — Már hozzászoktunk ahhoz, hogy mindenből, ami elromlik, könnyebb újat beszerezni, mint megjavítani azt, amink van. Mennyire érvényes ez a párkapcsolatokra?

    — Ez a mentalitás kihat a párkapcsolati nehézségeinkre is; amint gond van, belemenekülünk valami könnyebbe, valami kalandos újba ahelyett, hogy esélyt adnánk a réginek, és itt nem arra gondolok, hogy meg fog változni valaki, hanem arra, hogy közös akarattal lehet változtatni a körülményeken, de persze ehhez is két ember kell. A kapcsolat tartóssága akarat kérdése is, döntéseké és tetteké: lehet egy élethosszig tartó, szép és kalandos történet a maga megmérettetéseivel, de lehet egy akaratos civakodás, egymás kóstolgatásának és bántásának a története is. Rajtunk áll, hogyan állunk az életünkhöz, és amikor párt választunk, azt milyen értékek alapján tesszük, és leginkább az is, hogy kinek szeretnénk megfelelni döntésünkkel.

    — Dolgozhatunk otthonról, fogyaszthatunk otthonról, és a közvetlen lakókörnyezetünkben sem kell kapcsolatba lépnünk senkivel. Ezzel rengeteg lehetőséget elveszítünk emberi kapcsolataink ápolására, és ha ezt nem tudjuk kellően kompenzálni, az súlyos következményekkel járhat. Mik ezek a következmények?

    — A jelenlegi pandémia és ennek minden aspektusa nagy változásokat okozhat mindenki életében mint egyének és úgy is, mint közösségek. Sok veszteség éri ebben a periódusban az embereket, szeretett személyek elvesztése, munkahely elvesztése, és sorolhatnánk a katasztrófák sokaságát, de nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni azokat a dolgokat sem, amik most jó irányt vehetnek. Oly sokan, akik most otthonról dolgoznak, azt az időt, amit eddig a készülődéssel és az utazással töltöttek, most más, hasznos tevékenységeknek szentelhetik, és érzékelhető az is, hogy a hatékonyságuk is lehet jóval nagyobb, ha most csak a saját munkájukra, monitorjukra figyelhetnek. Az oktatás drasztikusan megváltozott most, sok szülő csak most ébred rá, milyen nehéz is a gyermeke oktatása, hisz eddig természetesnek vette a pedagógus munkáját, és sokszor képességein felüli teljesítményt várt el gyermekétől.

    — Mi a szülő feladata ebben a helyzetben?

    — Most, amikor a szülőnek rendszert kell teremtenie a gyermek életében ebben a keszekusza helyzetben, meg kell értetnie vele, mennyire fontos, hogy a közösségi móka helyett most be kell zárkózni az otthon biztonságába, és haladni kell a tanulásban, le kell foglalnia tevékenységekkel, és újra egymásra kell hangolódniuk, a megszokott rohanás helyett a családoknak alkalmuk nyílik több oldalról is megismerni egymást. Ez hosszú távon jó hatással lehet az emberekre, visszatalálhatnak ahhoz, ami igazán fontos, hisz most senkinek sem kell megfelelni sokatmondó képekkel, nem kell rohanni, nem kell szervezni, csak oda kell figyelni egymásra és védeni kell egymást. Ennek is megvan a maga nehézsége természetesen, mindenkiben sok a kérdés, mindenki feszült, és amíg nem oldódik a hangulat, addig otthon is nehéz békére lelni. Sokan talán haragszanak szeretteikre, akik visszautasítják a látogatást most, akik csak leteszik a kapu elé a megvásároltakat, integetnek idős rokonaiknak, és mennek tovább, de most ez a legjobb megoldás. Azzal tehetünk a legtöbbet egymásért, ha eltávolodunk egy kicsit. Nincs olyan lehetőség ebben a jelenlegi helyzetben, amit ne pótolhatnánk a jövőben, egyedül az egészség és az élet ilyenek, s ha ezeket most nem értékeljük minden másnál előrébb valónak, akkor veszítünk el igazán lehetőségeket. Addig, amíg vissza nem áll a rend, használjuk ki a technológia adta remek lehetőségeket, hívjuk fel telefonon azokat, akik kedvesek nekünk, írjunk pár érdeklődő sort ismerőseinknek, integessünk a szomszédainknak, skype-oljunk barátainkkal, és beszélgessünk sokat a családtagjainkkal! Kicsit vissza kell most venni, kicsit ritka állapot ez, s egyforma a világ minden részén, láthatatlan ellenséggel harcolnak most mindenhol, de ha nem tehetünk ellene semmit, akkor legalább fordítsuk előnyünkre mindazt, ami adatott! Reméljünk, hogy ha ennek vége, több ilyen nem lesz, de mi lehetünk és maradhatunk majd egy kicsivel nyugodtabbak, visszafogottabbak és hálásabbak, hogy újra együtt lehetünk.

    Elek György

    Cookie