Népi igazságok — mai szemmel

A drogozásért és magányos nők kirablásáért korábban többszörösen elítélt George Floyd nemzeti hőssé vált, az általa megtestesített demokrácia nevében tízezrek tüntetnek, randalíroznak és vandálkodnak. Nyilván mélységesen elítélendő a halálos erőszak, még akkor is, ha az amúgy felsőfokú végzettségű amerikai rendőr időnként valóban életveszélynek van kitéve. (Amikor pár éve Miamiban rám bízta a házigazdám az autóvezetést, az első tanácsa az volt, hogy amennyiben megállítana egy rendőr, nehogy kiszálljak a kocsiból, és kerüljem a félreérthető mozdulatokat, helyette a kezem tegyem a kormányra, és mindenben engedelmeskedjek.) Az viszont már-már tragikomikus, hogy az egyik leghíresebb szerelmi történet, az Elfújta a szél című világhírű regény filmes változatát betiltották a rabszolgatartó déliek által a filmkockákon tanúsított véleménynyilvánítások miatt. Nos, olyan alapon, hogy jelenleg milyen az eszköztárunk, és mi a divatvéleményünk a világ dolgairól, meg kellene tagadnunk őseink életvitelét, gondolkodását. Az ókori filmekben mobiltelefon illene a főhős kezébe, a keresztre feszítést golyó általi halálra kellene felcserélni, a vének tanácsának a megválogatásánál pedig kínosan figyelnünk kellene arra, hogy elegendő nő és hátrányos megkülönböztetésű személy kerüljön közéjük. Feje tetejére állt a világ — mondhatnánk.

Mifelénk viszonylagos félkaranténos csendben lejártak a trianoni megemlékezések, legalább önmagunknak elmondhattuk saját igazunkat. Halványan arról is szó esett, hogy bár a nagyhatalmi érdekek és a velük egyező nemzeti törekvések már előre megpecsételték Magyarország sorsát, a mélységesen igazságtalan veszteségek határtalansága magunknak tudható be: a saját hadseregét feloszlató és a lenini tanokkal szimpatizáló országvezetésnek. Vagy éppenséggel annak a naiv megközelítésnek, hogy a fejlett kultúrájú Európa mégsem hagyhatja oly mértékben cserben a kulturáltabb magyarokat az „alacsonyabb kultúrájú” népekkel szemben.

Amiről azonban nemigen hallottam semmilyen párhuzamba állítást sem: a győztesek saját nagyhatalmi törekvéseit szolgáló békekötések nemcsak a második világháború kirobbantásához vezettek (a versailles-i békék nélkül később Hitler „labdába sem rúgott volna”), hanem napjaink békétlenségein át egy meglehetősen „sötét” jövőkép felé mutatnak. A területszerzések kezdeti előnyei ugyanis egy idő után már hátránnyá válhattak. A folyamat pedig afelé mutat, hogy nemcsak egykori magyarlakta területek románosodtak, szlovákosodtak, ukránosodtak és szerbesedtek el, hanem a fennálló természetes és mesterséges népmozgalmi adatokat figyelembe véve Európa kiemelten nyugati országai a viszonylagos szórványosodás útján haladnak, egyelőre feltartóztatlanul. És akkor ki a győztes és ki a vesztes?

Magyarország a szokásos módon újabb intőt, intőket kapott az Európai Uniótól és a szabad sajtótól. Eközben miniszterelnöke nemzeti összetartozásról, a nemzet lelki határairól, azaz határtalanságáról, egy erősödő és sikerek felé vezető ország jövőképéről beszélt. Az országos tisztifőorvos pedig a romániainak megfelelő szigorú szükség- és veszélyállapot zártságát mellőző magyar polgárok számára kedvező adatokról számolt be. A belügyminiszter a szomszédos országok többsége felé megnyitotta az országhatárokat. Románia sem kivétel, bár mifelénk sok a vírus. Nemcsak a SARS-családba tartozó koronavírus, hanem a nacionalista törzshöz tartozó magyargyűlölet járványa is terjed. Erre azonban nem figyel fel sem az Unió, sem Amerika. Egy egész közösséget meg lehet úgy alázni, hogy gyásznapjait (december 1., június 4.) nevezik ki nemzeti ünnepnek, ráadásul azt sem fogadják el, hogy ő maga mikor akar ünnepelni.

Feje tetejére állt, megbolydult a világ. Javasolom hát, hogy vegyük elő az időtálló népi igazságokat, közmondásokat. Szemezgessünk belőlük, és üzenjünk általuk!

„Ha a koncával jóllaktatok, a levét is reá megigyátok!” — a régi magyar nyelvből ismert ez a mondás. Azt jelentette, hogy amennyiben élveztük valaminek az előnyeit, akkor ugyanannak a dolognak az esetleges hátrányait, kevésbé kellemes oldalát is el kell fogadnunk. Így alakult ki a ma használatos, röviden kifejezett mondásunk: „megissza a levét”.

Újabb magyarázatokkal nem szolgálok, ki-ki saját maga megízlelheti a már jól ismert tömör szavakat, kifejezéseket. És rátapinthat a lényegre, hiszen a népi bölcsességnél nem feltétlenül a híres emberek nagyotmondásai, hanem leginkább az isteni intelmek állnak felette. Üzenem hát az egykori Antant-hatalmaknak, leszármazottaiknak, mindazoknak, akik szívükre vehetik: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.” És aki „szőnyeg alá söpri” a problémát, avagy „kerülgeti, mint macska a forró kását”, az előbb-utóbb rájön, hogy „a látszat csal”. „Csöbörből vödörbe” kerül az, aki előbb-utóbb ráébred, hogy „egyik kutya, másik eb”.

Trianon következményeiről elmondhatjuk száz év távlatban, hogy „fából vaskarika”. És bár „evés közben jön meg az étvágy”, a végeredmény mégiscsak az lesz, hogy „amilyen a fa, olyan a gyümölcse”. Előbb-utóbb „kilóg a lóláb”, amennyiben valaki „idegen tollakkal ékeskedik”, és „maga alatt vágja a fát”, aki „rossz fát tett a tűzre”. Eközben „kéz kezet mos”, amikor ráébred: „kecskére bízta a káposztát”.

A kisebbségben élő ember jól tudja, lépten-nyomon éreztetik vele, hogy „amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek”. „Nem fenékig tejfel” az élet, a kisebbségi lét sem, és „nem jó egy tálból cseresznyézni” annak, akinek „nincs sütnivalója”. „Darázsfészekbe nyúl” az, aki „felkavarja az állóvizet”. „Szélmalomharcot vív” ahhoz, hogy „zöld utat kapjon”, de „ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon”. „Nem enged a negyvennyolcból”, és bár tudja, hogy az igazmondónak „betörik a fejét”, azzal is tisztában van, miszerint „gyáva népnek nincs hazája”.

A faj- és kisebbséggyűlöletnek „nagyobb a füstje, mint a lángja”, mégis „a tűzzel nem jó játszani”. Aki „ágyúval lő verebekre”, céltudatosan „olajat önt a tűzre”, és „kimutatja a foga fehérjét”. És miközben „megtalálja zsák a foltját”, „nem esik messze az alma a fájától”. „Sok víz lefolyt a Dunán”, de „bátraké a szerencse” a Duna-parti országházban. „A cél szentesíti az eszközt”, és „aki mer, az nyer”. „Többet ésszel, mint erővel” annak, akinek „tele van a hócipője”. Meglehet, „falra hányt borsó”, ha valaki az ellenfelének „borsot tör az orra alá”, de „ami késik, nem múlik”.

Miközben „ember tervez, Isten végez”. „Isten nem ver bottal”, és „Isten malmai lassan őrölnek, de biztosan”.

Dr. Ábrám Zoltán