Nyitottak vagyunk, senkit nem utasítunk el

A járványhelyzet kezdetén jött létre a közösségi portálon egy online piac a helyi termelők, ugyanakkor a szabad mozgásban akkor még gátolt vásárlók megsegítésére. A jó szándékot vitathatatlanul siker koronázta, ugyanis rövid idő alatt a csoport közel 30 000 tagot számlált, a piac „kínálatában” talán csak a toronyórát lánccal nem lehetett megtalálni, ráadásul a vidéki termelők házhoz is szállították az árut — igaz, így azoktól a termelőktől/árusoktól szippantották el a vásárlókat, akik a legnagyobb pangás közepette is megtartották standjukat Szatmárnémeti piacain, fizették az asztalbért, és mindennap kínálták portékájukat. Az online piac sikere sokaknak szemet szúrt, irigyeknek, rosszakaróknak, politikai ellenfeleknek (talán csak az adóhatóságnak nem, de az is lehet, hogy ez később kopogtat majd), ugyanis az ötletgazda és csoportműködtető egy jól ismert szatmári politikusnő, s addig-addig jelentgették a közösségi portál üzemeltetőinél a csoportot, míg azok megszüntették. Alig párórányi szünetet követőn a csoport újraszerveződött, a tagok száma bőven meghaladta már a tízezret — ugyanakkor különböző híresztelések kaptak lábra arról, hogy kinek és miért váltotta ki a rosszallását, s a szóbeszédáradatban felbukkant Magyar Lóránd képviselő, illetve a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület neve is. Annak ellenére, hogy az egyesület közleményben határolódott el és fejezte ki sajnálatát a csoport megszüntetése miatt.

„Sem mint egyesületnek, sem személy szerint nekem politikusként nincs semmi közöm a csoport jelentéséhez, hiszen megalakulásakor és azóta is jó dolognak tartom, hogy a megyebeli termelőknek lehetőségük van értékesíteni termékeiket” — hangsúlyozza nyomatékosan lapunk megkeresésére Magyar Lóránd. Mint kifejti:

„a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület a Szatmári Termék védjegy tulajdonosa, s célunk továbbra is — pontosabban hosszú és nagyon hosszú távon — a szatmári termelők termékeinek népszerűsítése; mint ahogy az is, hogy ahol a védjegy megjelenik, ott élelmiszer-biztonságilag, állategészségügyileg és fiskálisan is leellenőrzött termékek legyenek. Hiszen a védjegy egy minőségi és egészségügyi biztonságot jelent, biztonságot garantál a vásárló számára, aki, mondjam úgy, nyugodt lélekkel vásárolja és fogyasztja, mert tudja, hogy előállításkor (illetve csomagoláskor) a higiéniai feltételek be voltak tartva.

A vásárlók, fogyasztók, de számunkra, szakemberek számára is nagy kihívást jelentenek a szatmárnémeti piacokon uralkodó állapotok: az árusok 90%-a nem termelő, hanem viszonteladó. S közülük például a Szamos-piacon csak kettő van valóban viszonteladóként bejelentve, a többiek 'termelők', ugyanis be tudják mutatni az árusítási/forgalmazói engedélyt (carnet de comercializare) és a termelői tanúsítványt (atestat de producător) — mindkét okiratot a lakóhelyük szerinti polgármesteri hivatal állítja ki számukra. S igaz ugyan, hogy amikor igényli ezeket, a gazda saját felelősségére mondja meg, mekkora területen és milyen zöldséget, gyümölcsöt termeszt, de a polgármesteri hivatal illetékese kellene ellenőrizze, hogy valóban akkora-e a terület, és valóban azt termesztenek-e rajta. Csak sajnos — tisztelet a kivételnek — a legtöbb önkormányzati illetékes nem veszi a fáradságot, hogy ezeket ellenőrizze, s adódnak sorban az olyan fura helyzetek, hogy 5–10 ár földről 500–600 kiló epret 'szüretelnek', vagy ugyanekkora területről 1000 kiló paprikát… Persze ezek a visszás helyzetek nemcsak zöldség, gyümölcs, de minden termék esetében is igazak sajnos. Van tudomásunk olyan emberkéről, aki a Kauflandból vásárolt disznóhúst otthon dolgozza össze, kicsit megfüstöli, és 'igazi házi kolbászként' kínálja a piacon, elvégre otthon készítette.

Ez a helyzet nem csak szatmárnémeti piacaira jellemző, de az egész országra: okmányilag s ebben az értelemben törvényileg minden rendben, hiszen az árusítási/forgalmazói engedélye mindenkinek megvan, s közben majd' mindenki a nagybani piacról (és még jó, ha onnan s nem a bevásárlóközpontokból) veszi az árut — háttérbe szorítva az igazi termelőt, akinek nem csupán eladnia kell, de meg is kell termelnie a friss zöldséget, gyümölcsöt” — magyarázza. Pontosítja azt is: a Szatmári Termék a falugazdászok segítségével minden jelentkező esetében leellenőrzi, valóban termelő-e az illető, s azt és ott termeszt-e, amit és ahol mondja. „Pár nappal ezelőtt lezajlott az első bírálóbizottsági gyűlése is a Szatmári Terméknek, illetve az első védjegy odaítélése is — a Tivadar méhészet már át is vette és kihelyezte a kispiacon lévő standján a megkülönböztető s minőségi garanciát jelentő Szatmári Termék táblát. Mint már kifejtettem, egy hosszú, többéves előkészítési folyamatot követően most kezdődik a gyakorlati folyamat, és arra kérek mindenkit: keresse a Szatmár Termék védjeggyel ellátott árusokat a piacokon, hiszen ezzel azt a termelőt és azt a helyet támogatja, ahol él.”

Nyújtják a kezüket

„Amit a Producători Sătmăreni Facebook-csoport ötletgazdái és elindítói csinálnak, az egy jó dolog, s meggyőződéssel mondom: ez és a Szatmári Termék kéz a kézben jól tudna működni, mert ők is a helyi termelők boldogulását igyekeznek segíteni. Ez vitathatatlan. Fenntartásaim az egészségügyi, élelmiszer-biztonsági, állategészségügyi alapszabályok betartásával vannak, ugyanis ezen az online piacon a csoport működtetői nem vállalnak garanciát a vásárló számára, mint ahogy az árusok számára sem, ők csak megteremtik a lehetőséget, a keretet a vevő és az eladó találkozására. De hogy ez például mikor fog az adóhatóságnak szemet szúrni, s mikor fog a csoportban portékájukat kínáló termelőknél kopogtatni, azt nem tudom. De a józan paraszti ész mondatja velem azt is, hogy a különféle házi süteményeket, tortákat készítőktől legalább egy egészségügyi papír bemutatását kellene elkérniük a csoportot működtetőknek, ami igazolja, hogy az illető például nem szalmonellás. Mert ha valami malőr történik, ha a vásárló megbetegszik, ki vállalja a felelősséget? Senki. Ugyanígy említhetem a friss vágásokat is, mert azokból is rengeteg ajánlat van a csoportban. Minden rosszindulattól mentesen, abszolút tárgyilagosan mondom: a 15–20 ezer tagot számláló csoportba ellenőrizetlenül bekerül mindenki, s ezzel együtt bekerülnek a nem biztonságos termékek, az igazi termelők mellett a viszonteladók is, bármiféle szűrés nélkül. Láttam olyan tagokat is, akik egyik nap szörpöt, lekvárt, másnap pálinkát, harmadnap marhahúst árultak — de hogy azt a húst hol és hogyan tárolták, ki dolgozta fel, arról nem szól a fáma. Kegyetlenül hangozhat, de bizonyos határokat meg kell húzni, bizonyos feltételeket meg kell szabni, és azokat be is kell tartatni. Ismétlem: nyitottak vagyunk az együttműködésre a valódi szatmári termelőkkel, s ha valaki (akár egyénileg, akár csoportgazdaként) együttműködésre törekszik velünk, nyújtjuk a kezünket, nem utasítjuk el.”

Szabó Kinga Mária