Önérdek — közösségi érdek

Minden korban, korszakban cél volt a fiatalítás, bár ezt mindig úgy képzelték el az idősebbek, hogy a vezérmű az ő kezükben marad, a fiatalok a második-harmadik vonalból végzik a rájuk bízott feladatokat. 

Az idősek és a fiatalok közötti nézet- és látásmódbeli különbség, ellentét, harc mindig létezett és létezni fog. Az utóbbi harminc év során szinte minden területen tapasztalható, hogy a fiatalok elég nehezen jutnak pozícióhoz, a politikai pártokon belül ifjúsági szervezeteket kellett alakítani, hogy alkudozások árán a fiatalok is felkerüljenek befutó helyekre a listákon. Halkan mondom, hogy Horváth Dávid is így került fel a helyhatósági választásokkor egy listára. Közölték is vele, hogy adva van a lehetőség a fejlődésre, működjön együtt azokkal, akiknek már van tapasztalatuk, hogy ő is szerezzen tapasztalatokat a jövőre nézve. Dávid értette, hogy táskahordó szerepet kapott, mégis hitt abban, hogy ha lesznek jó ötletei, azokat majd figyelembe veszik, hiszen nekik is az kellene legyen a céljuk, hogy a legjobb döntéseket hozzák, a legjobb eredményeket érjék el, függetlenül attól, hogy valami kinek az ötlete, hiszen folyton azt hangoztatják, hogy az önkormányzatiság csapatmunka. 

Dávid már az elején szembesült azzal, hogy nem mindig a közösségi érdekek a fontosak, hanem az egyéni érdekek, sőt, az egyéni érdekek gyakran felülírják a közösségi érdekeket. Egy tanácsülés előtt közölték vele, hogy meg kell szavazni egy telekkisajátítást, mert ez a feltétele annak, hogy egy másik párt képviselői megszavazzák, hogy egy új utcában, ahol lakóházak még nincsenek, de hamarosan elkezdi tevékenységét egy magáncég, el kell végezni a közművesítést. Dávid ezt nem tartotta logikusnak. Nem azt nem tudta elfogadni, hogy két, magánérdeket támogató döntést kellett meghozni mindjárt az elején — ilyen a világ, tudja ő jól —, hanem eszébe jutott, amikor azt mondták neki, hogy ilyen tapasztalatok szerzésére tanítják, ilyen példát mutatnak számára… Azok, akik olyan döntéseket hoznak, melyek nem a közösség érdekében történnek, csak azért tehetik, mert őket is valami érdek fűzi hozzá, és elvárják, hogy ehhez Dávid is asszisztáljon. 

Minden generációt meghatároznak az előző generációk, a neveltetés és az az életmód, amit magával hoz gyerekkorából. Az öröklött hibákat nagyon nehéz kijavítani, főként akkor, ha a felnövő gyerek olyan élethelyzetekbe kerül, amikor lehet ugyan egyéni véleménye, kiállhat mellette, szembefordulhat bármivel, bárkivel, az viszont nem biztos, hogy eredményes, ha egyedül kell szembefordulnia saját közösségével. Már indulásból elvesztett harc ez, ha a többségi demokrácia elve kell érvényesüljön. Erre gondolva jutott eszébe Dávidnak, hogy valami nincs rendjén. Ha a tanácsnak a kisebb része próbálja átvinni a kisebb rész érdekeit szolgáló elgondolást úgy, hogy a tanács többi tagját félrevezeti, akkor formailag ez többségi döntés, de nem a közt szolgálja. Könnyen meglehet, hogy az a többség, amelyik szavazatával felhatalmazást adott a tanácsosoknak, hogy az érdekeit képviseljék, félre volt vezetve — mint ahogy azt Dáviddal is tenni akarják —, és valamilyen módon figyelmeztetni kellene a tagjait, hogy a tanács nem azt teszi, amivel megbízták. 

Amikor Dávid erről az egyik ismerősével beszélt, az arra intette, hogy ne járjon külön utakon, mert nem lehet. Ha mégis a külön utat választja, valamilyen módszerrel kiszorítják a rendszerből. Jön majd a szokásos szöveg, hogy a politika a kompromisszumok művészete, a valamit valamiért elv gyakorlása…

Dávid az idősek tisztelője, hiszen nélkülük elképzelhetetlen a világ. Nagy problémák adódnának abból, ha teljes mértékben a fiatalok vennék át az irányítást. Annyi csak a hiba, hogy az idősek elég nagy része egy letűnt kort képvisel, ami már időszerűtlen és fékezi a fejlődést. A fiatalok lázadása mindig amiatt volt fontos, mert ők előre néztek. Megválaszolatlan viszont az a kérdés, hogy a fiatalok számára milyen arányban oszlik meg az önérdek és a közösségi érdek.

Elek György