Pandémia — sorscsapás vagy kihívás?

— Két hónap nem hosszú idő, de sokunk életében talán a legnehezebb időszak volt a szükségállapot időtartama. Fokozódtak a meglévő társadalmi problémák, és újabbak jelentek meg. Milyen módon befolyásolta a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szociális tevékenységét a kialakult helyzet?

— A koronavírus-járvány óriási kihívás volt a szervezet számára, hiszen senki nem tudott megfelelően rákészülni erre, így mi sem, és főleg az utóhatásainak a kezelésére nem. A járvány kitörése előtt megvolt az az éves terv, amelyet szerettünk volna teljesíteni, megvoltak az elképzelések arra, hogyan lehetne fenntarthatóvá tenni és optimalizálni a négy nagy területünk tevékenységét. Év végén előttünk állt egy nagy szakmai feladat — a központok akkreditációjának megújítása —, és ez a periódus éppen a felkészülés ideje lett volna erre a jelentős próbatételre. De jött a vírus…

A mi munkánkat közvetlenül befolyásolták azok az állami intézkedések, amelyek alapján még márciusban arra kényszerültünk, hogy ideiglenesen bezárjuk nappali központjainkat. 16 intézményünkben kellett egyik napról a másikra felfüggesztenünk a tevékenységet, olyan szociális egységekben, amelyekben gyermekekkel, fogyatékkal élőkkel és idősekkel foglalkozunk. Ez az intézkedés mintegy 1000 ellátottunkat érintette.

Házi betegápoló központjaink a szükségállapot ideje alatt teljes kapacitással működtek, hiszen nagy szükség volt az otthoni betegellátási szolgáltatásokra, és ezáltal a kollégáknak is tudtunk munkát biztosítani. Azt tapasztaltuk, hogy hihetetlen mennyiségű plusz munkára is szükség lett volna, hiszen megnövekedett a száma azoknak, akiknek a rendszerünkben lehetett volna ellátást biztosítani, viszont meglévő kapacitásaink ennyit engedtek meg, és azt mondom, derekasan helytálltunk ezen a fronton is.

Nem szűnt meg a tevékenység szociális étkezdéinkben sem. Sajnálatos tény, hogy az elmúlt hónapokban az igénylők száma exponenciálisan növekedett, ahogyan az is, hogy újabb kategóriák váltak veszélyeztetetté. Nagyon sok nagycsaládos került hátrányos helyzetbe, olyan emberek, akiknek volt munkahelyük, de időközben elvesztették azt, s ezáltal megszűnt a megélhetési forrásuk, és már a napi élelem biztosítása is gondot jelent számukra.

A krízishelyzetbe került szatmári lakosoknak segítséget, támogatást nyújtó Szociális és Szakmai Integrációs Forrásközpontunk is működött az elmúlt időszakban. A járvány terjedésének megelőzése érdekében az ott dolgozó munkatársunk telefonon tartotta a kapcsolatot az ellátottakkal.

Több segélyakciót is szerveztünk a szükségállapot ideje alatt — helyi civil szervezetekkel és a Szatmárnémeti Szociális Igazgatósággal közösen. Alapélelmiszereket tartalmazó csomagokat juttattunk el a szociális lakásokban élő rászorulóknak, a Szatmár Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság keretében működő rezidenciális gyermek- és felnőttközpontokba. Minden egyes akciónál odafigyeltünk arra, főleg a megyeszékhelyen, hogy ellátottaink is részesüljenek az azonnali segítségben. Részt vettünk a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal által kezdeményezett akcióban is, melynek keretében egyedülálló idősek számára intéztük a bevásárlást, gyógyszerek kiváltását.

— A szükségállapot csütörtökön véget ért, de a járványveszély korántsem, hiszen újabb stádiumba léptünk: a készenlét 30 napos időszakába. Mit jelent ez a Caritas szolgáltatásai szempontjából, vagyis hogyan tovább?

— A fertőzésveszély csökkent ugyan, de nem szűnt meg, a készenléti állapot valójában a normalitás fokozatos visszaállítását ugyanúgy jelenti, mint a legrosszabbra — a járványhelyzet újbóli súlyosbodására — való felkészülést.

A koronavírus-járvány miatt oda jutottunk, hogy át kellett gondoljuk, mi is a feladatunk, mi a szerepünk, melyek azok a szolgáltatások, amelyekkel fent tudunk maradni a piacon, mi az, amivel valóban tudunk segíteni a rászorulókon. Azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt bő kettő és fél, három hónap alatt annyira megváltozott az ellátottak igénye, hogy sajnálatos módon visszatértünk a 2000-es évek végi állapotokhoz, a közvetlen segélyezés került és marad még egy ideig a fókuszban, hiszen így tudunk elérni azokhoz az emberekhez — vagy inkább lassan tömegekhez —, akik számára nehézzé vált akár az egyik napról a másikra való megélhetés.

Sajátos helyzetbe kerültek a koronavírus miatt nappali idősközpontjaink, avagy klubjaink, amelyek a 60 év feletti korosztályt célozzák meg, de az ellátottak többsége 65+-os, azaz épp a koronavírus-fertőzés szempontjából a legveszélyeztetettebb kategóriába tartoznak. A központi rendelkezéseknek megfelelően a klubtevékenységeket felfüggesztettük március közepén, és a jelenleg érvényben lévő rendelkezések értelmében ezeket az egységeket egyelőre nem nyithatjuk újra, hiszen a járvány még korántsem múlt el, a veszély továbbra is fennáll. Látható volt, hogy az országban nagyon sok idősotthon vált járványgócponttá, sok elhalálozás történt, nem véletlen tehát, hogy a hatóságok is és a civil szervezetek is ott, ahol lehetséges, felfüggesztik vagy elodázzák a tevékenységek újraindítását a nappali idősintézményekben. Nem vállalhatjuk fel azt a kockázatot, hogy az általunk ellátott idős emberek, akik eddig bíztak bennünk, és tőlünk várták a szolgáltatások minőségét és mennyiségét, a mi központjainkat látogatva esetleg megkaphassák a COVID-19-et. Mivel nincs kilátás arra, hogy belátható időn belül újra tudjuk nyitni ezeket a klubokat, a szervezet sajnos drasztikus döntéseket kellett meghozzon, és sajnálattal kell kimondanom, hogy Szatmár megyében egyelőre két idősklub tevékenységétől búcsút kell vennünk: a nagykárolyi és a túrterebesi intézményünkről van szó, amelyek mindegyike legalább két évtizede áll a helyi idősek szolgálatában. Mivel egy felelősségteljes szervezet vagyunk, ezért számunkra az első és legfontosabb az ellátottak védelme. Nem kockáztathatunk, még akkor sem, ha az ellátottak részéről igény van arra, hogy újraindítsuk a tevékenységeket. Ezt felelősségteljesen el kell utasítanunk, nem tudjuk bevállalni. A klubok megszűnése nem jelenti azt, hogy a jövőben, a járványveszély elmúlása után nem szervezünk az aktív idősödést népszerűsítő és támogató eseményeket és akciókat az idős korosztály számára ezeken a településeken. Több elképzelésünk is van erre vonatkozóan, a helyzet alakulásától függ, mit tudunk majd megvalósítani, és milyen formában.

A Szent Jakab idősnapközink sem működik jelenleg. Kevésbé mobilis idősekről lévén szó, nagyobb ellátó személyzeti struktúráról, valamint több helyiségre tagolt beosztásról, a biztonsági előírások betartása erőfeszítések árán, de megvalósíthatónak tűnik, persze a munkaprogram és a feltételek teljes átszervezése árán. Ismét hangsúlyozom: számunkra az a legfontosabb, hogy a szépkort megért ellátottaink minél tovább élvezhessék az életet egészségben, jó kedélyben, családjuk, szeretteik körében. A folytatás kérdése itt még nyitott, várjuk az ilyen típusú intézményekre vonatkozó országos rendelkezéseket.

Ami a gyermekközpontjainkat illeti — a bezárási hullám csapásként érte valamennyit, viszont az ott dolgozó szakembereket, intézményvezetőket arra késztette, hogy új típusú kapcsolatfelvételi és -tartási formákat találjanak a gyermekekkel és azok családjaival, valamint a megszokottól eltérő oktatási formákat ültessenek gyakorlatba. A bezárt gyermekközpontokban dolgozó kollégáink egy részét kényszerszabadságra kellett küldenünk, a másik része viszont home office rendszerben az újításokon dolgozott.

Bárki bármit mond, el kell ismernünk, hogy egy digitalizált világban élünk, és lassan már mindenkinek van akár egy minimális, nyomógombos telefonja. A mi ellátottaink többsége ilyennel rendelkezik, limitált perces feltöltési lehetőséggel, ezért lényeges volt, hogy tartsuk a kapcsolatot a gyerekekkel és családjaikkal is, mert iskolás ellátottaink mintegy 85%-a számára nem voltak adottak a technikai feltételek ahhoz, hogy online tanuljon. De azáltal, hogy tartották a kapcsolatot a pedagógusainkkal, akik pedig a maguk során az iskolákkal és a tanítónénikkel, tanárokkal, és feladatlapokat állítottak össze, amiket eljuttattak személyesen a gyerekekhez, hatékonyan tudtuk csökkenteni a lemaradás mértékét. Nagy tanulság volt ez számunkra, mivel tudatosult bennünk, hogy az elkövetkező időszakban nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az online oktatási formák kidolgozására, gyakorlatba ültetésére, a szociális szolgáltatások home office rendszerben való biztosítására.

A gyermekintézményeinkben remélhetőleg júniusban tudjuk elkezdeni valamilyen formában a tevékenységet — ezen a téren még minden képlékeny, hiszen várjuk a kormánytól az erre vonatkozó rendelkezéseket.

Ha minden a tervek szerint halad, nagykárolyi és szatmárnémeti gyermekrehabilitációs központjaink is újra megnyitják kapuikat a jövő hónapban.

— A járványhelyzet láthatóan nagyon sok nehézséget okozott a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet számára, hiszen az ellátottak többsége a fokozottan veszélyeztetett kategóriába tartozik. Beszélhetünk-e ennek ellenére pozitív vetületekről is?

— Határozottan igen. A koronavírus okozta krízishelyzet váratlan partnerségeket teremtett, váratlan együttműködéseket olyan szervezetekkel, amelyek hozzánk hasonlóan fontos szerepet játszottak a város, a megye vagy akár Erdély szociális hálózatának a kiépítésében. Az elmúlt években nem igazán sikerült közös platformra kerülnünk, viszont a szükségben éppen ez volt a legnagyobb pozitívum, hogy a hasonló típusú szervezetek, mint a Máltai Szeretetszolgálat, a Hans Lindner Alapítvány és persze mi is újra megtaláltuk a közös hangot, a közös célt, közösen tudtunk akciókat lebonyolítani. Félretéve az ideológiai-konceptuális különbségeket közösen tudtunk fellépni a szociális színpadon itt, Szatmárnémetiben.

Kellemes és pozitív tapasztalat volt a helyi Szociális Igazgatósággal (DAS) való együttműködés, a nyitottság arra, hogy megtaláljuk azokat a formákat, amelyek által közösen tudunk dolgozni, segíteni. Ez mindenképpen példa nélküli, de követendő példa a jövőre nézve is.

Ugyanakkor több olyan vidéki polgármesteri hivatallal is sikerült nagyon jól megtalálni a közös hangot — gondolok itt elsősorban az erdődi és a sárközújlaki önkormányzatra —, melyek továbbra is támogatták azokat a szolgáltatásainkat, amelyekkel jelen vagyunk az adott településen, ami a koronavírus-járvány ideje alatt még nagyobb segítség volt.

Az összefogásra való törekvés országos szinten is hangsúlyosabbá vált. A civil szervezetek képviselői párbeszédet folytatnak a kormánnyal, amire nagy szükség van. A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, valamint a többi hazai Caritas érdekeit a Romániai Caritas Konföderáció képviseli a kormánnyal való tárgyalások során, mégpedig eredményesen.

— A Caritas 30 évvel ezelőtti megalakulása óta a közösségért, a közösség aktív bevonásával tevékenykedik egy méltó, élhetőbb jövő megteremtése érdekében. Segíthet-e a közösség a szervezetnek ebben az időszakban a talpra állásban, a fennmaradásban?

— Az elmúlt három évtizedre is igaz, hogy a közösség támogatása nélkül a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet sem létezne. A közösség mindig mellettünk állt, mert érezte munkánk jelentőségét, és reméljük, ez a jövőben is így lesz. A jelenlegi helyzetben a legnagyobb problémáink anyagi jellegűek, hiszen a járvány terjedésének megfékezése érdekében előírt biztonsági intézkedések betartása komoly és előre nem tervezhető anyagi terheket rótt ránk. Ezért minden segítség számít. Bízunk benne, hogy azok a lakosok, akik az előző években szervezetünk felé irányították át jövedelemadójuk 3,5%-át, idén is megteszik. A kijárási tilalom megszűnésével szeretettel várjuk a felajánlókat munkapontjaink irodáiban, ahol rendelkezésükre tudjuk bocsátani a 230-as formanyomtatványt, és segítünk a kitöltésben is, ha szükséges. Arra kérünk minden magán- és jogi személyt, hogy ha teheti, támogassa szervezetünk munkáját pénzadományok, szponzorációk révén is. A Caritas szolgáltatásaira legalább 30 évig még biztosan szükség lesz, legyen ez újabb közös három évtized!

Nastor Erika