Rögtönzött szalonnasütés

Idén alig volt erre alkalom, és ezentúl sem biztos, hogy lesz, mert kezdődik az iskola, s többet kell majd foglalkozni a gyerekekkel, de az sem biztos, hogy az időjárás megengedi majd a kerti partit, hiszen az idei nyár eléggé kiszámíthatatlan volt.

Miközben beszélgettek, Tibor szótlanul elvonult, és mindenki arra lett figyelmes, hogy az udvar hátulsó sarkából füst száll fel, és valami jó illat árad. Tibor begyújtotta a tüzet, hagymát vágott egy tányérra, és elkezdett sütni egy jó nagy darab szalonnát. Mindig mondja, vannak dolgok, amikről nem beszélni kell, hanem tenni kell, ugyanis azzal, hogy beszélünk valamiről, nem változik meg semmi. Ropogott a parázs, sült a szalonna, mindenki odament, hogy lássa, mi történik. Tibor nem szólt semmit, csak végezte a dolgát, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a vágy, az elképzelés valóra váljon. Kirakta a tányérra a kenyérszeleteket, mellé egy másik tányérra a hagymát, és ahogy olvadt a zsír, azt lassan csepegtette, vigyázva arra, hogy minél kevesebb zsír menjen kárba. Mindenképpen fontosnak tartotta, hogy jól süljön meg a szalonna, mert disznóvágáskor a hentes egy Tiboréknál még nem használt módszert ajánlott a szalonna pácolására és a füstölésére. Ez volt az első alkalom, amikor ebben a formában megkóstolták és megkóstoltatták másokkal is.

— A nyári disznóvágás falusi környezetben veszélyes lehet — magyarázza Tibor —, ha az ember nem ért hozzá. Amiatt kell olyan hentes, aki már bevált módszereket alkalmaz a szalonna pácolásához és füstöléséhez, és nem utolsósorban — hívja fel a figyelmet magára — a szalonnasütést sem lehet bárkire rábízni.
A társaság közül többen adták a tanácsokat — Tibor szerint osztották az észt —, de őt ez nem zavarta, mert tudta, hogy nem engedi magát befolyásolni, mondhat bárki bármit, mindenkinek lehet véleménye, de a végeredmény a fontos. Tibor felesége próbálta megmagyarázni, ő hogy szereti, Tibor pedig meghallgatta, majd tette a dolgát úgy, ahogy jónak látta.

Anett is mondta a magáét, hogy ebben a rohanó világban már semmire nincs az embernek ideje, még szalonnasütésre sem. Férje — aki nem szólt bele, mert tudta, hogy a végén mindenki jóízűen fogja majd fogyasztani —, várta, hogy elkészüljön a vacsora vagy estebéd, de lehetne nevezni kóstolónak is, hiszen voltak, akik arra hivatkozva, hogy éjszakára nem ajánlatos belakni az ilyen ételekből, csak kóstolgatták, de minden kóstolásnál megjegyezték, hogy nagyon finom. Tibor felesége, bár válogatta a számára megfelelő darabkákat, végül egyetértett azzal, hogy így jó, ahogy a férje csinálta, lehet, hogy nem is kellene beleszólni a dolgába, hiszen neki az volt a célja, hogy pozitív vélemények hangozzanak el a új módszerrel készült szalonnáról. 

Anett férje továbbra is halk maradt, bár külön-külön kérte mindenki a véleményét, mert ő is gyakorlott szakács, ő is próbálkozik az újjal, az egyedivel, ami vagy úgy jön létre, hogy több receptet összevon, vagy úgy, hogy kitalál egy újat.

— Megszoktuk, hogy megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy bizonyos dolgokat nem lehet. Ezt azért tesszük, mert ha nem lehet, nem is próbálkozunk. Mennyi mindent megtehettünk volna a karantén idején, és nem ezt tettük… Akkor is lehetett volna szalonnát sütni és többtucatnyi hasznos dolgot végezni, de mi elhitettük magunkkal azt, hogy nem lehet.

Ez a nap is így telt volna el, ha Tibor nem lett volna leleményes. Elszoktunk a közösségi élettől, és úgy teszünk, mintha erre már nem is lenne igény, pedig csak rajtunk múlik, hogy kialakítunk-e olyan helyzeteket, amikor jól érezzük magunkat azzal, hogy szalonnát sütünk, vagy bármilyen közösségi életet élünk, vagy ott maradunk a kezünkben a telefonnal, és elkezdünk fejlődni az elfásultság felé. Nem azt kell keresni, hogy miért nem lehet valamit megtenni, hanem meg kell találni a kiutat az elszigeteltségből. Azzal, hogy folyton a kényelmesebbet választjuk, csak magunknak ártunk, s erre előbb-utóbb mindenki rádöbben.

Elek György